Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-02-13 / 7. szám
52. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. az Isten előtt“; mivel e nélkül a keresztyén ellenmondás volna önmagában, mert hiszen végtére is hivő hit nélkül nem gondolható. Felesleges tulajdonképpen bizonyítgatni, hogy aki a hitet elrabolja, az méltóképpen megérdemli a rabló nevet. Mit cselekesznek azonban a Sátánnak ama követei, akik a szent város közepén templomot emelnek, amelyben Istentől megtagadják az igazi tiszteletet; pestises szószékeket állítanak fel, hogy a nép között téves tanokat terjesszenek; akik tele kézzel szórják a hazugságot és rágalmakat a kath. vallás és szolgái ellen ? Az efféle ördögi praktikák megannyi támadás Róma fiainak hite ellen és ezek a támadások annál veszedelmesebbek, mivel olyan gyakran történnek és annyival is ravaszabbak, mivel nagyon is sokszor földi előnyök csalogató eszközeivel vannak összekötve. Óh, ti szegény családatyák, akiknek megígérik, hogy gyermekeiteket díjtalanul fogják felnevelni, ha eltávolodtok az egyháztól; szegény fiák, akiknek öreg szüleik beteg napjaira támogatást Ígérnek azon feltétel alatt, hogy a szülők és gyermekek az evangélikus szekta híveinek vallják magukat I Nincs semmi célja, hogy azokat a veszedelmeket, amelyek Róma fiainak hitét fenyegetik még tovább is leírjam ; hiszen elég, ha valaki e fenséges város utcáin végig megyen, hogy lássa mennyiféle úton-módon támadják a katholikus hitet itt az ő tulajdonképeni székhelyén. Épp oly haszontalan sok szót vesztegetni arra, hogy az ilyen támadásoknak aljasságát kiemeljük, éppen mivel a katholikus vallás középpontja ellen vannak irányítva. Óh semmi veszedelem sem forog fenn, hogy a pokol kapui diadalt arathatnának! Mindazáltal ki ne panaszkodnék első sorban ama kár miatt, amit magának e szent városnak kell e támadások miatt elszenvedni s aztán ama botrány miatt, amely a katholikus világban támadna, ha Luther és Kálvin elérnék, hogy sátoraikat a pápák városában állandóan felállíthatnák ? Mindenek előtt ti fájlalnátok azt, szeretett fiaim, akik olyan szerencsés helyzetben vagytok, hogy a hit kincsét teljes értékében méltányolni tudjátok; ti, akik hozzánk hasonlólag joggal panaszoljátok fel azt a közönyösséget, amely első következménye annak az egészségtelen levegőnek, amelyben korunk fiatalsága kénytelen élni. Ámde mit segítenek itt a megkésett panaszok? Most van az idéje annak, hogy a mi szegény polgártársaink hitét megtartsuk; most van az ideje megakadályozni, hogy ama kárhozatos rablás az ő kárukra meg ne tör - ténjék. Azt gondoljuk szeretett fiaink, hogy szavainkat nem lehet túlzás vádjával illetni, hogyha ama támadásokat, amelyeket Róma fiainak hite ellen intéznek, „valódi rablásnak“ minősítjük. Szükséges azonban, hogy az efféle rablók összeesküvése semmivé tétessék a hit védelmezőinek erős szervezkedése által s ti ilyen szervezet birtokában vagytok amaz egyesülés következtében, amely a hitnek Rómában való megtartása végett alakult“. Ez a tapintatlan nyilatkozat, amely alkalmas arra, hogy ezer sebtől vérző Európa népei között még vallási viszálykodásokat idézzen elő, természetesen mi hamarabb enyhítő magyarázatra szorult. A Kölnische Volkszeitungban Hartmann kardinális a következőleg nyilatkozik: „A szent atya az Opera della Preservazione della csupán az Igazság jutalmára vágyik és nem magára az Igazságra. Éhezni és szomjuhozni az igazságot azt jelenti, hogy az ember lényének legmélyebb hajlandósága Isten igazságára irányúi. Világos, hogy ez a szelíd lélek nélkülözhetetlen a jellemben elérhető legmagasabb eredményeinkhez. Az ötödik makarismos jellemvonása. Az irgalmasok szánakozók s rokonszenvezők. Ezek ellentétben állanak a zsarnok természetekkel, kemény szivekkel, a türelmetlen lelkekkel. Az irgalmasság alkotó eleme nem csupán a szánalom, udvariasság, hanem a pozitív jószívűség is. Benne van abban az emberek megértése s jóindulatú megítélése, — amely azért jóindulatú, mivel megértő rokonszenvből fakad. Több ez a csupán külsőleg megnyilatkozó bánásmódnál: ez az irgalom a személyiség legbensőbb forrásaiból fakad. S az ilyen valódi irgalmasság nem valami könnyű eredmény. Csak a legjobbaktól várhatjuk ezt, csak azoktól, akik saját tapasztalatukból ismerik a kísértést és küzdelmet. Minden emberi viszony hangosan kiált az ilyen irgalmasságért. A hatodik makarismos jellemvonása. A tisztaszívűekben — mint maga a kifejezés is mondja — belső tisztaságnak kell lennie.6 Jézus határozottan meg van győződve, hogy ilyen szívbeli tisztaság csak azokban lelhető fel, akikben a szegénység iránt való mélységes tisztelet lakozást vett, akik tisztelettel teljesek maradnak a legerősebb kísértések alatt is mindvégig. Ennek a szívbeli tisztaságnak egyik megjelenési formája a társaséletben való tisztaság. A szeretet nem tiszta szeretet, ha hiányzik belőle a valódi tisztelet. Az szeret igazán, aki előtt a szeretet tárgya szent. Éppen azért az a szeretet minden önfegyelemre indító motívum között a legerősebb. A tisztaszívű ember minden lélekben felismeri az Isten gyermekét s ehez mérten nem úgy bánik vele, mint tárggyal, hanem mint valami szent személyiséggel. Hogy mennyire alapvető jellemvonás ez a szerető lélek, azt minden gondolkodó ember jól tudja, aki az erkölcsi emelkedést — akár az egyénit, akár a nemzetit — figyelemmel kiséri. A hetedik makarismos jellemvonása. A békességre igyekező több annál, aki a békességet megtartja. Az embereknek ama magasabb rendjéhez tartozik, amely embertársait ki tudja egymással békíteni, aki aktíve előmozdítja a békét az emberek között, aki — így — Isten munkáját végzi az emberek egyesítése céljából, Ez szemben áll azokkal, akik visszavonást idéznek elő.
