Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-30 / 5. szám

5. szám.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

35. oldal.

Nekünk pedig az ige a legdrágább kincsünk. Istentől reánk bízott nagy megbízatás, drága örökség, az örök evangéliumot életünk mértékéül állítani, Istennek szeretetüzenetét tudtál adni a jelenvaló világnak s életünket, mint az evangélium gyümölcsét örökségül hagyni a a jövendőnek.

De mindez a nagy megbízatás szánalmas ábrándozássá válik az ige ismerete nélkül. A közgondolkozás — bár helytelenül — a lelkészre tolta az ige ismeretét, de Isten megbízta annak hirdetésével s akire az ige bízatott, ismernie kell az igét, hogy hirdethesse ; nem lehet azt légből kapni, sem ismeretét a theologiai oktatással befejezettnek tekinteni.

S fájdalom, de be kell valanunk, hogy vannak igehirdetők, akik a bibliát a textus felolvasásán kívül nem veszik kezökbe.

Igét pedig az ige ismerete nélkül nem lehet hirdetni, mert akkor hirdeti valaki a maga emberi bölcseségét, vagy rögeszméjét, de nem hirdetheti a Krisztusban megjelent isteni bölcseséget, mely bolondság az emberi értelem előtt, vagy hirdeti mások után az igét, minden bizonyságtevő erő nélkül, tehát magot csira nélkül s így minden más lehet a beszélő, csak igehirdető nem.

Van, van „Igehirdető“, de igaz, élő igehirdetőre van szükség, aki nem is a más, nem is a maga, de a

felséges Isten nevében beszél. Az ige ismerete teremt hallgatókat, szeretete szüli igaz megtartóit.

Aki ismeri az igét, lehetetlen, hogy ne kívánja jobban ismerni. Csak aki nem ismeri, tud közönyös maradni. Az ige ismerete vágyakozást, a vágyakozás szeretetet, a szeretet hódolatot, a hódolat harcra kész lelkületet nevel: ez az élő igehirdető, aki nem hallgatója, de megtartója az igének. Ámen.

A Kálvin-szövetség konferenciája.

römmel, vágyakozással jöttünk s az első két nap látása után már megállapíthatjuk, hogy megelégedéssel távozunk. Megelégedéssel, mert amit vártunk, megkaptuk. Megerősödve, mert amit kaptunk, az erőt ád, munkára serkent, felráz bennünket, hatalmas erővel feltépi kötelességérzetünk, felelősségünk elzárt ajtóit. Problémákat kaptunk, melyeket meg kell oldanunk. Úgy megmunkáltatott lelkünk, hogy a megoldás vágyától nem szabadulhatunk.

Azt hiszem, ezt akarta elérni a Kálvin-szövetség. S nem csak a magam, de az összes (átlag 80) jelenlevők hangulatát fejezem ki, mikor azt állítom, hogy

• •

0

élet és az élet gazdagodik, amikor valaki teljesebben adja oda magát és nemesebb viszonyba lép, 517-48; 61—34> 27.

2. Ha Isten Atya, a vallásos életben önkéntelenül új lélek jelentkezik, a Vele való valódi gyermeki viszony kívánásának a lelke (v. ö. 544), — ez a belső élet ténye, jutalma is belső (64, 4, 0, 18) és semmi esetre sem emberek előtt való magamutogatás. Minden vallásos cselekményt tehát az Istenhez közeledésnek, nem pedig az emberek előtt való tetszenivágyásnak kell áthatnia, a fitogtatás a vallást egészében megfertőzi,

6l—18*

3. Ha Isten Atya, a vallásos élet az Istenben vetett természetes, becsületes és teljes bizalom életévé lesz. A csendben működő erkölcsi és lelki erőkben feltétlenül bízhatunk, 619-34; 77-n.

E főbb állítások összegezése. A hegyi beszédben található állításoknak ez az összefoglalása világosan kiemel több olyan gondolatot, amely Jézus tanításában másutt18 * 20 21 22 23 24 18 * 20 21 22 23 24 25 is előfordul: a vallás etikai felfogása, az értelmi és lelki függetlenség szükségessége, az erkölcsi élet feltétlen bensősége, a személyiség tisztelésének követelménye, a valódi életnek a szeretetben való egybefoglalása. E pontnál különösen megjegyezhetjük azt a határozottságot és erőteljességet, amellyel ezek a gondolatok itt kifejezésre jutnak. Ez alapelvek valósággal áthatják az egész beszédet, amint ez a két következő fejezetben nyilvánvalóvá lesz.

Figyelmen kívül hagyva a vallásos életnek a beszédben

levő felfogását, a következő fejezetben a makarismusokat fogjuk részletesen tanulmányozni, mint amelyekben benne vannak az élet alapvető tulajdonságai s majd az utolsó fejezetben Jézusnak az egész beszédben található nagy ösztönzéseivel foglalkozunk.

18 Hogy Jézus minő szolgálatokat tett az erkölcsiségnek, erre nézve 1.: The Creed of Christ, 125. sk. 1.; Bacon: The Sermon on The Mount; Wendt, The Teaching of Jesus, 11. k. 388. sk. 1.; Anthony, The Ethical Principles of Jesus (Biblical World, 1909 júl. szám); Swete, Studies in the Teaching of Our Lord, 184—5.1.; Schmiedel, Christ in Modern Criticism, 90—91.1.; Brooks, The Influence of Jesus, 28. 1.; Burton, Jesus as a Thinker (Biblical World, 1897. okt. 245. sk. 1.; Ecce Homo, 195. sk. 1.)

10 V. Ö. Lotze, Practical Philosophy, 68., 74., 78. sk. 1.; T. B. Strong, Christian Ethics, 129—184. 1.; Ecce Homo, 155. sk.f 176., 266—269., 345. 1.; Murray, Handbook of Christian Ethics, 91. sk. 1.

20 V. Ö. Buhnell, Sermons for the New Life, 399. sk. 1.

21 V. Ö. King: The Laws of Friendship, XV. fejezet.

22 V. ö. Rauschenbusch: Christianity and the Social Crisis, 67. sk. 1.

23 V. Ö. Bousset, Jesus, 114. 1.: „Ez nem felületes Optimismus“ ; Gladden, The Church and Modern Life 15., 48., 162. sk. 1.; Harnack, What is Christianity? 63. sk. 1.; Brooks, The Influence of Jesus, 12., 15., 20. 1.

24 V. Ö. Drummond, The Ideal Life, 275. 1.

25 Emlékeztetjük az olvasót, hogy e tanulmány csupán részlet King, Jézus etikája c. könyvéből, mely az egész evangéliumi anyagot feldolgozza (tehát nemcsak a hegyi beszédet) s a hegyi beszédre vonatkozó részlet mintegy bezárja az egészet és összegezi az eredményeket. Ford. (Folyt, köv.)