Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-12 / 46. szám

370. oldal.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

1916.

házi ünnepélyt“ rendezett ekkor és a „hálás tanítványok szeretetük látható jeleit, bizonyságait hozták el az ünnepeltnek.“

1861 január 8-án vette feleségül hű élettársát Dely Rózát, kivel éppen 53 évet töltött együtt 1914 január

8-áig, mikor a hőn szeretett feleség az idvezültek honába költözött.

Boldog házasságukból négy gyermek származott, kik közül most három gyászolja szivében a gyermekei boldogságát megalapozott jó édes apa sirba térését. Szeptember hó 14-én hunyt el Mohán, hol fiánál, a mohai ref. lelkésznél tartózkodott, ki holttestét a lévai családi sírboltban, az ott pihenő jó feleség és édes anya kihűlt hamvai mellé temettette el. Nyugodjék békességben a kiváló tanító! Hangoztassuk mindenkor a róla való hálás megemlékezés alkalmával azt a megnyugtató, vigasztaló, fölemelő bibliai igazságot, hogy „a bölcsek fénylenek, mint az égnek fényessége és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön-örökké (Dán 123).

Az élő Isten áldó kegyelme adjon csendes siri álmot a 76 évet élt jeles tanférfiunak és gyümölcsöztesse százszorosán az általa elhintett jó magvakat szentegyházunk és édes hazánk javára és boldogságára!

Keresztyén.

IRODALOM.

Bőd Péter mint egyháztörténetiró. Irta: Révész Imre, kolozsvári ref. theol. tanár. Kolozsvár, 1916. Kókai bizománya. Ára L50 K. (Doktori disertatio.)

Jól esik látnunk, hogy a magyarigeni polihisztor Bőd Péter két nevezetes munkája, a „Magyar Athenas“ és a „Smirnai Szt. Polikárpus“ megjelenésének 150 éves évfordulójára jelent meg éppen a fent nevezett munka Révész Imre tollából. Megkíséreljük az alábbiakban ismertetni. Talán furcsának tetszik, hogy e sorok fiatal írója áll neki e lap hasábjain beszámolni e könyvről, mégis megteszi, hogy a köteles szerénységgel ugyan, de elmondjon egyet-mást erről.

Révész Imre neve és működése ismeretes ma már széles körben. Az is bizonyos, hogy nagyszerű nagyatyjának és atyjának méltó utóda. Eddigi munkái nem „reményre jogosítok“ ma már — a remények rég tényékké váltak. Ami legújabb egyháztörténeti munkáját illeti — melynek hihetőleg szintén nagy része volt abban, hogy a doktori titulust summa cum laude kapta — eddigi tanulmányainak, történetírás-sistemajának méltó gyümölcse. R. igen bölcsen cselekedte és ez meg is látszik munkáján, hogy először azt tanulta meg, hogyan kell történelmet írni (1. Tudományos történetírás c. magántanári értekezését) és csak azután kezdte is azt cselekedni; sajnos, igen sokan fordítva csinálták. Nyilvánvaló különben, hogy ennek az egyháztörténeti oktatásban keresendő az oka. Révész már ezért

is méltó a kolozsvári kathedrára és onnan várunk is a jövőben egyháztörténészeket. Bizony van néhány emberre szükség, hogy olvassanak is, írjanak is egyháztörténelmet, mert annak, hogy ma olyan rosszul állunk egyházi téren, ez is oka, hogy nem ismerjük a múltat.

Bőd Péter egyháztörténetirói működését három főszempontból vizsgálja és méltatja Révész. 1. Történelmi felfogását, melyben ismét három szempontot talál, a) a történelem lényegét és feladatát, b) tartalmát, c) terjedelmét és korszakait illetőleg, 2. anyaggyűjtő és kritikai, 3. feldolgozó munkáját. Történelmi felfogását illetőleg utal arra R., hogy B. pragmatikustörténetíró, mely ma már természetesen nem alkalmazható módszer a tudományos történetírásban. E téren Mosheim a mestere. Mint ref. papot, vallásos világnézete befolyásolja általában, pietista felfogása gyakran ad ez alapon magyarázatot. Egyházi és hitvallási meggyőződése erőteljes példáját nyújtja a XVIII. század apologetico-theologicus történetírói módszerének. Ami hazafiui álláspontját illeti, igaz magyar protestáns s egyik célja történetírói tevékenységének a magyart igaz fényében mutatni be a külföld előtt. E téren aztán nagyon objektiv. Politikai meggyőződését illetőleg dinasztiahü. Mindazonáltal e szempontok nem kizárólag és nem egyetemesen uralkodnak történetírásán.

Ami Bodnál a történelem tartalmát illeti, a történelemről alkotott általános felfogásának keretén belül rövidsége dacára is a R. által legjobban megtárgyalt fejezetek egyike. Nagyon találóan utal arra (p. 26. és már előbb p. 8. is), hogy Bőd izig-vérig egyháztörténetíró. És ez az ő főérdeme. Meggazdagította az egyháztörténelmet az olyan fontos művelődéstörténeti szempontokkal, a magyar prot. egyház történelmét európai távlatba helyezte, ami azt jelenti, hogy a magyarigeni ref. pap európai látkörü tudós volt és ha egyháztörténelmi főműve még korában megjelenik, ma Vanema, Spanheim és Mosheim mellett van a neve. Hihetőleg valamikor oda is kerül. Az egyháztörténelem területét illetőleg korának gyermeke. Egyháztörténelmét Ádámmal kezdi és a korszakok megállapításánál Lampe „Synopsis“-át követi, de azt sem szolgailag. Önállóságának fontos jele, hogy hétté vonja össze Lampe 9 fejezetét.

2. B. anyaggyüjtő és kritikai munkásságát együtt tárgyalja R., mi igen szerencsés módszernek látszik előttem. E helyütt együtt tárgyalja a forráskritikát és a történetírói kritikát, mely utóbbit némelyek bizonyosan a következő csoportba osztottak volna. Azt hiszem R. módszere találóbb. B. anyaggyűjtésében utal először óriási olvasottságára, azután levéltári kutatásaira, de mig forráskritikájában kora színvonalán áll, addig történetírói kritikájában sokkal alaposabb.

3. Feldolgozó munkája R. megállapítása szerint Boának a leggengébb oldala volt, stílusa csak helyenkint emelkedik valódi irodalmi magaslatra, de azt hiszem bizonyos élénkséget mégsem lehet eltagadni tőle. Legalább is nem száraz az előadásmódja. Mig viszont kétségtelen, hogy a tényeket csak csoportosítja, de nem