Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-12 / 46. szám
46. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 367. oldal. dicsértem és nem fogadtam el a stólát. Két óra múlva hallom, hogy jön a banda Gutáról. Kérdezősködésemre azt a választ kaptam, hogy azért hozták át a cigányt, mert a papnak úgyse kellett fizetni, ne nézzen minket senki olyan nyomorultaknak, ha szegények vagyunk is. Önérzetes magyar ember ingyért nem eszi más kenyerét. Igenis mi „díjlevelünkhöz, annak betűjéhez körömszakadtáig kívánunk ragaszkodni“. Híveim ragaszkodnak a 6 forintos buzaváltsághoz, én meg ragaszkodom ahhoz, hogy „stóla az egyházkerület határozata szerint“ • Boross Kálmán. A pápai ref. egyhm. lelkészértekezletének néhány határozatához. Ébredezünk! Kezdjük kinyitni szemeinket s mikor tekintetünket a jövőbe emeljük, hátra is kell tekintenünk, a múlt felé. A múlt sok jó szokása bukkan kutató szemünk elé. A jövő szebb, dicsőségesebb lehet a jelennél, de csak a múlt segítségével, a múlt erőinek a meglátása és alkalmazása révén. A mult, a kálvinista egyház múltja: a kezdete és növekvése egybe volt forrva a Bibliával, jobban mondva az evangéliummal. Tegyük bibliásakká istenitiszteleteinket! — ez volt a hangja több felszólaló beszédének. Hogyan lehetséges ez ?! Egyedül személyes tanulmány útján. Az evangéliumnak vérünkké kell lennie, életté kell válnia bennünk s az evangéliumi igehirdetés így másokat is bibliaolvasásra fog késztetni s a bibliaolvasás majd átélésre ösztönöz, a jelen hiányai kiépülnek s a XVI. századbeli dicsőséges múlt megvalósul a jövőben, sőt még annál is dicsőságesebb lesz. De minden bibliásság hiábavaló lesz mindaddig, mig az csak másodkézből vett lesz és nem személyes tanulmányon alapszik s amig annak a bibliásságnak a hirdető élete ellentmond. Nem tudom a múltban mennyire érvényesült az ifjúság és a gyermekek gondozása. Egyet azonban tudok, hogy a jövő egyháza ezekből fog felépülni. Elhanyagolom? őket a jövő egyházát döntöm romba. Építem őket? a jövőt építem. Feltétlen szüksége van minden gyülekezetnek gyermek-istenitiszteletekre, amint azt egyik kollégáik ügyesen kifejtette. De az ifjúsággal is kell törődnünk. A velük való foglalkozásunknak nem szabad kizárólag vallásosnak lenni. A tanítóval karöltve építenünk kell az ifjúságot minden téren. Igaz, most harctéren van nagy részük, de az itthon levőket se szabad elhanyagolni. Történeti, természettani, irodalmi megbeszélésekre biztosan kaphatók lesznek minden falú ifjai s az ilyen estékbe könnyen bele lehet illeszteni egy-egy bibliai alak vagy egyháztört. személy életének vagy egyes mozzanatainak a tárgyalását. Munkával jár, igaz, de kell és akkor lehet! A múlt egy szokásának a felelevenítései lesznek az egyházmegyén belül, a lelkészi körök összejöyetelei. Akik egy pályán foglalatoskodnak, azoknak szükségük van gyakori találkozásra. A tractus és kerületi gyűlések nagyobbára adminisztrációs gyűlések, de a lelkészi pálya szellemi részéről, nehézségeiről, problémáiról ott ritkán esik szó. Ezt lesznek hivatva pótolni a köri összejövetelek! De hadd írjak jeligét ez összejövetelek elébe: follyanak azok Kálvin szellemében, az erkölcsi szigorúság és egyszerűség jegyében! Az „ecclesia militans“ érdekeit szolgálják és ne fúljanak vendégeskedésbe ! Haditanácskozások legyenek a harc nagy terveiről, amelyeket tervelnünk kell, ha győzni akarunk, említettek írásaiból vett bizonyítékok (igen gyakran ismétlődik ezek között a búza közé keveredett konkoly példázata). Hogyan védelmezi Castellio a kényszernek ebben a korában, amikor a lelkiismeretet megkötözték az egyházi dogmák, a türelmet és szabadságot? Mindenekelőtt és mindenkor Jézusra való utalással: és pedig nem mindig arra a Krisztusra, aki az egyházi tanokban áll előttünk, hanem az evangéliumok s a hegyi beszéd Jézusára való utalással. Az eretnek bírák Jézus szelídsége előtt idegenek s ezért nincs igazuk. „Krisztus azt hagyta meg, hogy az ő visszatérését fehér ruhákban, vagyis tiszta életben várjuk, ehelyett az ő tanítványai nehéz tanok felett vitatkoznak s ruháikat az ő nevében vérrel mocskolják be. A sátán nem tudna Jézus akaratával és egész lényével ellentétesebbet kigondolni, mint ez“ (15. 1.). „Ha Jézus életére és tanítására gondolok, amely bizonyára jó és igazságos volt, ő a gonosznak mindenkor megbocsátott és megparancsolta, hogy mi is hetvenhétszer megbocsássunk“ (181.) „És ha valaki, ha mindjárt Pál apostol, vagy az égnek angyala más evangéliumot hirdetne, mint Krisztus jóságát és szelídségét, kárhozat és átok reá!“ (21. 1.) „Mózes törvényéből minden ridegséget kiszedni és mindjárt vér után kiáltani, ellenmond Krisztus jóságának“ (163. 1.) A könyvecske tartalmának legkiemelkedőbb része magának Krisztusnak bizonyságul hívása és tanúul idézése azok ellen a kegyetlenségek ellen, melyek az ő nevében történnek (13. 1.) s aztán Kain és Ábel gyermekeinek, az erőszakosoknak és szelídeknek nagyszerű szembeállítása Krisztus itélőszéke előtt (188. 1) Nyolc évvel később, 1562-ben, Castellio egy holland barátját Blesdyck-et óvta a baptisták üldözésétől és eközben a másvallásúakkal szemben való magatartás szabályául ezt mondja: „Ha azt akarjuk tudni, hogy mi a kötelességünk, úgy kérdezzük meg csendben magunkat: Mit tenne Jézus az én helyemben? Szíveink mélyén azonnal fogjuk hallani a feleletet“ (Giran i. m. 486. 1.) Ez a Jézusra való hivat| kozás, ez az, ami Castelliót vonzóvá és kedvessé teszi,
