Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-12 / 46. szám
366. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. A stóla-ügyhöz. Jakab Áron tisztelt barátom a lelkészi stólarendezést olyan nebántsdvirágnak tartja, melynek érintése nagy veszélyeknek magvát rejti magában. Hát ha a mindenütt találkozó népszónokoknak anyagot akarunk adni arra, hogy olcsó babérokkal fokozzák népszerűségüket, akkor legjobb alkalom, hogy maguk a papok hangoztassák a stólák változtathatlanságát. Az egyházi jegyzőkönyvek, azokban az időnként változtatott díjlevelek egészen mást bizonyítanak. De maguk a jobbérzésu egyháztagok is belátják, hogy ma szinte hasonlíthatatlanul csekélyebb értéke van a pénznek, mint volt 10—20 évvel, hogy pláne 50—60 évvel ezelőtt. Állításom bizonyítására a kamocsai régi díjlevelekből közlöm az alábbi adatokat. 1. Az 1711. évi díjlevélben ez van: Keresztelő 12 dénár, Introdnctio 12 dénár, eskető 50 dénár, halotti predikátió 75 vagy 100 dénár. 2. Az 1817. éviben már a keresztelő 25 dénár, egyházkelő is 25 dénár, eskető 150 dénár, halotti predikátióért 21/2 forint. 3. Az 1841. évi díjlevélben keresztelő úgy, mint az egyházkelő 15 kr. váltóban. Házasok esküdtetője 1 frt. 30 kr. váltóban, a vidéki kétannyi. Halotti prédikáció 2 frt. váltóban. 4. Az 1868-ikiban: Keresztelő, úgyszintén az egyházkelő 50 kr. Esketés 1 frt. 50 kr. Halotti prédikáció 2 forint. 5. Az 1894. évi, most is érvényben levőben ez van: Stóla az egyházkerület határozata szerint. A legutóbbi egyházkerületi közgyűlésen olyan értelmű felszólalás is történt, hogy lelkészi törzsfizetésünkért tartozunk végezni a közös istenitiszteleten ki-TÁRCA. Castellio Sebestyén s nem Kálvin volt az igazi reformátor? — ScITwarcz Rudolf cikke után németből. — (Folytatás) Az 1554-ből származó latin és francia kiadványok természetesen nem Castellio neve alatt jelentek meg. Előszavuk alá Martin Bellius név volt jegyezve, egy későbbi, Castellio tollából eredő töredék Basilius Montfort nevet viseli. A könyv főrésze, melynek megírásában a bázeli humanisták Curio, Borrhaus és Laelius Socinus is résztvettek, hires emberek által az eretnekek üldözése és kivégzése ellen tett nyilatkozatoknak gyűjteményét adja. Itt találjuk a keresztyén ókorból az egyházi atyákat: Augustinust, Chrysostomust, Hieronymust, Lacustantit, aztán Honorius és Theodosius császárokat, Sozomenos és Sokrates történetírókat, a vüli funkciót is. Hát szerintem ez csak annyiban igaz, hogy meg nem tagadhatjuk, de viszont a díjlevelünkben feltüntetett stólát a felek szintén tartoznak megfizetni. A lelkészi díjlevélnek egyik pontja olyan kötelező, mint a másik. Akárhány népesebb egyházban a lelkésznek több munkásságáért egyetlen kárpótlása a stólakülönbözetben van. Már pedig itt is áll, hogy akinek több adatott, attól több is kívántatik. Több munka, több fizetés, mert méltó a munkás a maga jutalmára. Legtöbbünknek díjlevelében ez a pont így van : Stóla az egyházkerület határozata szerint. Szerintem díjlevelemnek ezen pontja ép oly szent, mint bármelyik más pontja. Ha a gyülekezetek többsége rábízta a külön funkciók végzésének díját az egyházkerület bölcseségére, akkor az egyházkerületnek nemcsak joga, de kötelessége is ezen ügyet egyöntetűen, még pedig a pénznek valóságos, nem pedig számszerű értéke szerint rendezni időnként. Józan gondolkozású híveink be is látják, hogy egy korona nem felel meg a húsz év előtti ötven krajcár értékének; hiszen húsz évvel ezelőtt ötven krajcárért adtak 10 fej káposztát, most nem adnak kettőt. Adtak egy pár csibét, most egy galambot sem adnak, pedig egyházkelő ágendánkban ott van, hogy „két gerlicét, vagy két galambfiat“. Szegénysorsú híveinknek mindenikünk elengedi a terhére eső stólát, de aki teheti, bizony fizessen, mert nekünk se tesznek ingyen munkát, fuvart stb. Úgy látszik, hogy a stóla elengedésénél mindenikünknek van 1—2 emlékezetes esete. Az enyém az egyik ez. Szegénysorsú házasulandókat eskettem éppen böjti urvacsoraosztás hetében. Mivel nem volt muzsika, megreformátorok közül: Luthert, Brenz-et, Hediot, Agricolát, Kálvint, Pellicant, Rhegiust, a humanisták soraiból: Erasmust, Curiot, Castelliot, végül néhány mindezeken a körökön kivül állót: Augustinus Eleutheriust (= Franck Sebestyén), Schrenk Jakabot, Homan Keresztélyt, Braunfels Ottót, Kleinberg Györgyöt; ezek részben álnevek, melyeknek viselőit csak sejtenünk lehet. A fölsorolások vad összevisszaságban követik egymást, melyben sem időbeli, sem tartalombeli rend föl nem fedezhető; ez a tény fölfedi előttünk a könyv előállásának körülményeit. Castellio és barátai régi és új könyvekben kutattak a keresztyén türelemre vonatkozó kijelentések után s mindaz, amit csak találtak, nyomdafesték alá került, nyomtatás közben azonban folytatták a kutatást és ezért a francia kiadás néhány résztettel gazdagabb is mint a latin. A könyvecske nehány mostani olvasója az új kiadónak bizonyára hálás lett volna fölvilágosító megjegyzésekért és a források megnevezéséért. Azok a .részletek, melyekben Castellio maga j szól hozzánk, sokkal közvetlenebbek, mint a fennebb
