Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-12 / 46. szám
Huszonhetedik évfolyam. 46. szám. Pápa, 1916 november 12. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József c=> felelős szerkesztő címére küldendők, o Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 450 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Memento. Jánlkö: „Én vagyok a feltámadás és az élet.“ Szétnyílik lassan a kárpit és kibontakozik s mindennap élesebben közéig szemünk elé a jubileumi esztendei. Az időnek nincs megállása. Nem végződik egy régi világ 1916 dec. 31-én az éjféli óraütéskor s nem kezdődik merőben új az új év első percénél. Mindennap közelebb! A ma, a tegnap, meg a holnap már hozzátartozik. Előkészítője. Mondd meg, te másnap, beszélj róla tegnap, prófétálj felőle holnap, vájjon olyan lesz-é a Jubileum, mint a sugárzó nap, mely elkergeti maga elől a homályt s a föld és égbolt távolságát fénysugárral hidalja át? Vagy féleredményekkel sinlődtet tovább, mint egy sem nem napfényes, sem esőre nem borult, hol melegítő, hol hátborzongató nappal? Isteni mindenhatóság és háború; megváltás meg kis árvák, menekültek szerte-széjjel, kiknek anyjuk meghalt, atyjukat a háború megölte; Krisztusimádás, de Golgothára menni nem akarás; felebaráti szeretet az ajkon s gonosznak gonosszal viszonzása a szívben! Szerelmes jézusom! csaknem 2000 éve, hogy fegyveres győzelmet arathattál volna, de te a lélek győzelmét arattad a Golgothán s mig az erötelen test vonagló fájdalommal itta a keserű pohárt, a kész lélek a megbocsátó szeretet megváltását végezte — és ma nincs a milliók közt fegyvertelen, de kész lélek, csak magát fegyverrel erősítő erötelen test. Ecce homo — zörög a szó Pilátus ajkán. Ecce Deus — mondja a kész lélekre sápadt csudáikozással, egymásra dühös vitatkozással tekintő serege a keresztyéneknek s vérbe borúi görög kelet, római nyugat és protestantizmus. És ül asztalánál a prédikátor és írja hivét sirató fájdalommal, hogy mindez Isten akarata. Memento! Krisztusa föltámadás és az élet! Állj szóba véle, keresztyének világa. Majd megérteti veled, hogy ez az Antikrisztus akarata. Krisztus háborúja csak az ő nevéért való szenvedés. És mig vérbe borúivá látom görög kelet, római nyugat és protestantizmus népét, hang kél a lelkemben, Mózes, Buddha és Mohamed népének a hangja s ez a hang a kárörvendés hangja. Memento! A Krisztus szól: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok!“ Aki — hogy is mondta csak? — „esőt ád s az ő napját fölhozza mind az igazaknak, mind a hamisaknak földére.“ Tökéletlen, nem önfeláldozóknak, hanem ellenségeknek vérével itatott a keresztyének világa s nekünk tökéleteseknek kell lennünk. Vesd mélyebbre a hálót, protestantizmus, ne imádd, mint a másik kettő bálványként múltadat, hanem lásd meg a világ krisztustalan romlását és menj közelébb a Krisztushoz. Túl Nicaeán, túl a kereszt jelét önző céljaira kihasználó Nagy Konstantinon, egészen az önmagukat máglyára, cirkuszra, vértanúságra adó őskeresztyénekig. Memento! Menj még tovább: merülj el az Evangyéliomban s ott is a Krisztus lelkében. Valami hiba van, valami nem jól van. 2000 esztendő óta az Isten országának jobban „tibennetek“ kellene lennie. Talán nem csupán a Krisztus lelkét vettük, vagy nem vettük egészen a Krisztus lelkét? „Mindazokban való válogatás nélkül . . .“ Ha te, protestantizmus, oda fordulnál egészen, akkor azok a rémségek, melyek embertől, antikrisztusoktól függenek, megszűnnének, akkor te sugárzó nap lennél, mert. . . alfája és ómegája az a keresztyénségnek, hogy „az Isten szeretet“. Isten azt jakarja, hogy te is az légy egészen. A szeretet élet. kíss Zoltán.
