Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-05 / 45. szám
360 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916 összeköttetést alkalmaztak volna, úgy mint ez a 94. sz. alatti énekben előfordul, azután a ritmikai szépséget nagyon emelte volna, ha az egész taktust nem mindig négy negyedből állították volna össze, hanem ott, ahol szinte magától kívánkozik, a negyed kóta után pontot, azután nyolcad kótát írtak volna, mint ez a ritmus a „Gályarabok énekéiben oly szópen érvényesül. Most már körülbelül mindent elmondtam, amit a próba-énekeskönyvről megjegyezni kívántam. Nem tudom eléggé ismételni — és ez a legsúlyosabb észrevételem — hogy a próba-énekeskönyvben mértéken túl sok ének van. Ennyit az iskolai növendékek nem bírnak megemészteni. Már pedig ha a gyermek az énekeket az iskolában meg nem tanulja, azokat soha többé megtanulni nem fogja. Mindnyájunknak óhajtása, hogy istentiszteletünk alkalmával az ének szárnyain is az Isten trónjához emelkedjünk; de ezek a szárnyak bennünket csak akkor emelhetnek a magasba, ha éneklésünk az esztétikát nem sérti, ha az nem csupán a hang erejének minél nagyobb kihasználásában akar versenyezni, hanem figyelemben tartja a zenei Ízlést is. Hogy egy éneket szépen el tudjunk énekelni, ezt először is jól meg kell tanulni, feltétlen biztossággal ; mert ennélkül sokszor megeshetik, hogy némelyek félreviszik az előírt dallamot. Már pedig az lehetetlen, hogy az iskolás gyermekek a próba-énekeskönyvnek mind a 90 dallamát feltétlen biztossággal betanulhassák. Nem baj az, ha ismert dallamok minél többször megcsendülnek templomainkban, a szép mindig szép marad, ennek az értékét a százszoros ismétlés sem rontja le. Hányszor énekeltük már el a XLILik, a LXXXIV-ik, a XC-ik zsoltárt, de azért ugyebár, mindig meg vagyunk hatva, ha ajkunkon megzendül az örökké szép ének: „Te benned bíztunk eleitől fogva“, „Perelj uram perlőimmel“ stb. Itt is áll az, amit a magyar példabeszéd ekként fejez ki: aki sokat markol, kévéséi szorít. Ám hagyjuk meg — ez se lesz baj — valamennyi éneket ami a próba-énekeskönyvben benne van épületes olvasmánynak; de aztán a népiskolai tantervben gondunk legyen arra, hogy a nagy tömkelegből mely énekek választassanak ki megtanulandó énekek gyanánt. Nem lehet eléggé sajnálni, hogy a kálvinista puritánizmus a művészet minden ágát és így a zeneművészetet is kizárta a templomokból ; ez utóbbiért különösen nagy kár. A művészet nemesítő hatása vitán felül áll. A szép zene, a művészi ének a léleknek szárnyakat ád és felemeli azokba a szférákba, ahol a földi gondoktól megszabadulva, szennytől tisztának és idvezültnek érzi magát; érzi, hogy jobbá, nemesebbé lett. Ebben az irányban mi is tettünk valami haladást, szerveztünk egyházi énekkarokat, melyeknek feladata lenne egyházi énekek művészies előadásával istenitiszteletünket meghatóbbá, vonzóbbá tenni. Ez ugyan nem mindig sikerül, aminek oka, egyrészt a zenei érzék fejlesztésének elégtelen volta. E hiányok miatt énekkarunk nem töltheti be azt a szerepet, melyre vállalkozott és amelynek méltó betöltése kultuszunk szépségének emelése érdekében annnyira kívánatos volna. Utóbbi időben mind sűrűbben hangzik fel az óhajtás, hogy a vallásos közönyt istenitiszteletünk vonzóbbá tételével kell megtörni. Hogy ennek egyik kiváló eszköze lenne az énekművészet, ezt elvitatni nem lehet. Szükséges, hogy tanítóképezdéinkben ne csak jó tanítókat, hanem zenei képzettséggel biró jó énekeseket és karvezéreket is képezzenek, akik aztán az iskolás gyermekeket a szép éneklésre be tudják tanítani. Nem kívánja senki, hogy minél több éneket betanuljanak, hanem amelyeket megtanulnak, azt tudják feltétlen biztossággal és szépen előadni. Az így iskolázott gyermekek, ha idővel egy gyülekezetnek felnőtt tagjai lesznek, midőn a templomban énekelni fognak, bizonyára nem abba helyezik ambíciójukat, hogy egymást a hang erejével túlharsogják. (Vége.) Kacz Lajos. A theologiai internátusról. — A f. hó 15-én tartott egyházkerületi lelkészértekezleten felolvasta: Pongrácz József. — ' III. Sürgeti az internátus felállítását az a körülmény is, hogy részünkről egészséges versenynek kell kifejlődnie egyrészt az ország központjában elhelyezett budapesti theologia, másrészt az egyetemmé fejlesztett debreceni theologia között. Én egyáltalában nem osztom azok nézetét, akik károsnak tartják, hogy a magyar ref. egyház öt, illetve most négy theologiát tart fenn; történelmi és egyházi, magasabb szempontokból az akadémiákra szükség van, de legyenek ezek úgy berendezve, hogy felvehessék a fejlődéshez okvetlen megkívántaié versenyt még azokkal az intézetekkel is, amelyeket helyzetük sok előnnyel ruház fel. Budapestnek és Debrecennek egyéb előnyeik mellett van internátusuk is. Sőt a Sárospatak érdekében megindult mozgalom valószínűleg ott is megteremti a kor színvonalán álló főiskolai internátust. Nagy fontosságú volna az internátus azért is, mert ezzel sok egyéb építkezési kérdést meg lehetne oldani. Most csak arra mutatok rá, hogy az internátussál volna püspök úr eszméje is a legjobban megvalósítható a lelkészi továbbképző tanfolyamokról. A theologiai internátus volna erre nézve a legmegfelelőb hely. És tekintve e gondolat nagy horderejét, nem utolsó érv ez sem az internátus mellett. Újabban és pedig nagyon helyesen, nagy súlyt helyez kerületünk is a papnövendékeknek a belmisszió munka különböző ágaiba való bevezetésre. Azonban a kényszerített belmisszió értéktelen, mily sok erőt nyernének az internátus bibliaóráin a tagok az ilyen Krisztusért való munka önkéntes végzésére 1 Jelenleg alig lehet ily áhitatok tartására időt és helyet találni,
