Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-05 / 45. szám
45. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 359. oldal. buzgalom volt. Avagy képzelhető-e, hogy ezekre mindegyikre valaha rá kerül a sor; képzelhető-e, hogy a 46 zsoltár-melódiát és az énekek 44 Önálló dallamát a népiskolai tanulók bármely szorgalom mellett betanulhassák, különösen az állami és községi népiskolákban, ahol a vallás tanítására hetenként csak két óra van engedélyezve ? Megfeszített igyekezet mellett legfeljebb ha a felét lesz képes a tanító betanítani. Azt kérdezem már most, hogy mi szükség volt erre a túlprodukcióra? Igazi embarras de richesse-szel állunk szemben, melyre szintén ráillik az a paradoxon, hogy a jóval kevesebb több lett volna. Fentebb kiemeltem, hogy mennyire megható egy népes gyülekezet buzgó éneke. De ehhez az kell, hogy a gyülekezet minden tagja énekeljen. De énekelhet-e az, aki nem ismeri a dallamot? És van-e módjában mindenkinek mind a 90 dallammal megismerkedni ? A mi gyülekezetünkben ismernek p. u. 14 zsoltár-melódiát és 12 dicséretnek a dallamát. Megfigyelheti bárki, hogy mennyivel teljesebb a gyülekezet éneke, ha a szokott, ismert dallamot énekelheti, mint akkor, ha az énekvezér szokatlan, vagy épen ismeretlen dallamú éneket tesz ki a jelző táblán; ilyenkor csak az énekelhet, aki a dallamot ismeri vagy hangjegy után tud énekelni; pedig énekelni azt hiszem mindenki szeretne. Akinek módjában volt katholikus istentiszteleten megjelenni, annak feltűnhetett, hogy az éneklésben a nők mennyire részt vesznek — úgy szólván vezetnek. Ennek két főoka van, először, hogy a katolikusoknak kevés templomi énekük van és azt a keveset mindnyájan ismerik, a második oka, hogy a melódiát az énekvezér olyan hangon kezdi, hogy a melódia legmagasabb hangjait is a női és gyermek szoprán hang erőlködés nélkül könnyen bírja, mig nálunk az orgona hangra alkalmazott vezérkönyvek a dallamot oly magas fekvésben írják elő, hogy az ének magas hangjait a nők egyáltalán nem, a gyerekek is csak visítva bírják, ez pedig nagyon rontja az illúziót és erősen rovására esik az áhitatnak és a buzgóságnak. A próba-énekeskönyv dallamai —■ amint azokat megismertem, lehetőleg kerülik az ilyen magas hangokat. Ahol nincs orgona, ott a gyakorlott énekvezér könnyen megtalálja a nők és gyermekek által is énekelhető középhangokat, mig az orgona kénytelen alkalmazkodni az előirt hangjegyekhez. Feltétlenül meg kell kívánni, hogy a kiadott vezérkönyvekben a magas hang d-ig menjen és csak ritka kivételkép emelkedjék é-ig, így aztán a nők is részt vehetnek az éneklésben. Az új melódiák többnyire sikerültek, van közöttük egy pár igazán szép. Első sorban kell említenem a 44. sz. alattit, mely az erdélyi énekeskönyvből van átvéve. Ez a dallam mintája egy szép templomi éneknek. Szépségben legközelebb áll hozzá a 98. sz. alatti igazi lendületes hymnus A-dur hangnemben. A szövege is mély érzéssel megírt vallásos költemény. Minden tekintetben egyik legsikerültebb szerzemény úgy dallam, mint szöveg tekintetében. A 96. sz. alatti C-mo!l hangnemben, szintén egyike a sikerült dallamoknak. Igen egyszerű, természetes hangmenet által tűnnek ki a 198., 199., 201. szám alattiak. A 97. sz. alatti ének dallama is újnak van feltüntetve, de éppen nem új, mert két zsoltár-melódiából van összeillesztve. Négy első sora ugyanaz, mint a LXVI. zsoltár 4 első sora, a további sorok a XXXV-ik zsoltár 5-ik és 6-ik sorával ugyanazonosak. Hogy énekeinkben több lendület legyen, kívánatosnak tartottam volna, ha a dallamok írói több hanglyes hitbeli felfogása van és kifogástalan életmódot folytatott. Ebben az időben Kálvinnak iránta való indulatában vegyest volt harag résztvevő jóakarat: „Sajnálom őt. Szeretném, ha valahol minden akadály nélkül jó helyre kerülne és én a magam részéről szívesen segédkeznék ebben. Nagyrabecsülöm hivatottságát és tudását, de jó lenne, ha hivatottságához tiszta Ítélőképesség járulna, tudásában több életigazság lenne és a makacs önbizalom, amely az ő mégsem rendkívülien nagy tudásának túlbecsüléséből ered, enyhülne benne“. (Kálvin m. XI. 688. 1.) Castellio természetesen most is, mikor pedig Kálvin az ő barátainál közbenjárt érdekében, ellenségét és üldözőjét látta benne és közvetlenül Géniből való bucsuzása előtt az élőbbén őket összekötő barátságnak utolsó szálait is eltépte a genfi pap életmódja ellen intézett éles és általánosságban igazságtalan támadással. Bázelba költözött. Az az alkalmazás, nyomdai korrektorság, melyet ott kapott, családja és az ő számára csak keserves nélkülözést jelentett. 1551-ben humanista latinsággal fordított bibliát adott ki, melyet azonban a reformátorok köreiben tökéletlennek találtad. 1553-ban a bázeli egyetemen a görög nyelv tanára lett. Ugyanezen időben égették meg Servetet Genf ben. Erre Castellio, Genf türelmetlensége ellen támadó iratul, néhány barátjával az eretneküldözésekről írt latin könyvet adott ki, mely 1554 márciusában jelent meg. Ezt a kiadást hamarosan egy francia fordítás követte. Mintha ennek folytatása lenne, úgy látszik hasonló céllal, mint a genfi Servet engesztelő emlék, 1913-ban egy genfi lelkész újra kiadta a „Traité des Hérétiques“-et, az előszóban E. Chosiy professzornak Castellióról írt rövid, jó életrajzával. (Traité des Hérétiques ä savoir, si on les dóit persécuter et comment ont se dóit conduire avec eux, selon l’avis, opinion et sentence de plusieurs auteurs, tant anciens, que modernes par Sebastian Casteilion. Edition nouvelle publiée par le soins de A. Olivet pasteur de l’Eglise de Geneve. Préface de E. Choisy, professeur á l’Université de Geneve, A. Juliién 1913. 1985 1. 3‘50 Frs.) (Folyt, köv.)
