Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-05 / 45. szám
358. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. az tudja, hogy a hivatások koronája, az emberi lét legnapfényesebb magaslata, hol megérezzük, hogy tisztünk lelkeket halászni, szíveket megnyerni az örökkévalóság, az Isten számára. T. Jegyzetek és észrevételek a próbaénekeskönyvről. in. Alig van meghatóbb, mint egy népes gyülekezetnek buzgó éneke, mely a meghatott lélek mélyéről fakad. Az Isten nagyságát, dicsőségét, könyörülő jóságát, véghetetlen irgalmát magasztaló énekek ezek. Ha ezeknek mély érzésből fakadó, szívhez szóló dallamuk van, ezekbe nagy gyönyörűséggel merül el a vallásos lélek és buzgóságában elmerülve a nagy Isten trónjához emelkedik, mint ezt 130-ik dicséretünk (Oh könyörgést meghallgató) annyi költői melegséggel kifejezi. Az Isten gondviselő jóságát, megtartó erejét, melyhez erős hittel ragaszkodik a hivő lélek, szintén gyönyörű nyelven dicsőítik énekeink. Meghatók azok is, melyekben a bánatos szív, az alázatos lélek porba hullva bünbocsánatért könyörög. Ezek a témák teljesen kimentik egyházi énekeink tartalmát. Miután nekem a templomi énekekről iiyen fogalmaim vannak, nem tartom szerencsés gondolatnak, ha vallásos igazságokat, hittani tételeket, melyek a katekizmusban vannak megírva, lekottázunk és énekhangon mondjuk el. Hogy Jézus Krisztus a váltság munkájában bűneinkért engesztelő áldozat, hogy az Isten törvénye szerint felebarátomat szeretnem kell, hogy Isten az embert szent ártatlan állapotban az ő képére teremtette, de első szülőink félre lépése miatt mi már bűnben születünk, hogy Jézus személyében az isteni és emberi természet egyesül, hogy az egy istenségben van Atya, Fiú és Szentlélek, hogy a Krisztusnak hármas tiszte van: főprófétai, főpapi és királyi, hogy a keresztség eltörli az eredeti bűn szennyét stb. stb. Ezek a témák a tudás tárgyai és semmiképen sem emelhetik a lelket a hymnusz magaslatáig. Ezek szerint az én meggyőződésem az, hogy az úgynevezett katekizmusi énekek, melyek ezen hitcikkeket tartalmazzák, az énekeskönyvből — mint nem énektárgyak — kihagyandók. Megtartandóknak tartom ezek közül a próba-énekeskönyv 113., 114., 129., 133., 145., 151. számaival jegyzett énekeket, mint vasárnapi énekeket. További észrevételeim: A kezdő énekek közé 7. sz. a. besorolt ének a vasárnapi énekek közé visszahelyezendő. A 158. számmal jegyzett ének — miután az erdélyi énekeskönyvből átvett és 94. számmal jegyzett gyönyörű énekkel tartalmilag egyező — kihagyandó; a 107. számú ének a bűnbocsánati énekek közé helyezendő. A kihagyott dicséreteket gazdagon kárpótolja a 112 új ének, melyek között sok van, amely vallásos hangulat, verselési technika és költői szépség tekintetében vallásos költészetünk legjobbjai közt bátran helyet foglalhat. Nem lehet eléggé sajnálni, hogy némely szövegszerző szövegét olyan zsoltárokra alkalmazta, melyeknek melódiái szokatlanok, legalább a mi gyülekezetünkben nem éneklik. Ilyenek a 33., 75., 186., 191., 222. és 248. sz. alattiak. Lényegbe vágó további észrevételem az, hogy meglevő énekeinket 112 új énekkel szaporítani fölösleges TÁRCA.---J Castellio Sebestyén s nem Kálvin volt az igazi reformátor? — Schwarcz Rudolf cikke után németből. — A szabad keresztyénség párisi világkongresszusára E. Giran, az amsterdanii francia protestánsok, papja egy könyvet adott ki: Sebastien Castellion et la Réforme calviniste. Castellio Sebestyén és a kálvini reformáció. (Haarlem, I. W. Boissevain 1913. 576 1. 5 frank.) Ez a könyv a XVI. század egy finomlelkü és kegyes emberét mutatja be nekünk, akit a genfi reformátor, mint leggonoszabb ellenségét, gyűlölt és üldözött. Ezért aztán Giran könyve szenvedélyes vitairat Kálvin, a kálvinizmus és minden orthodoxia ellen. Castellio Sebestyént (1515-ben született) Kálvin Institutio-ja ragadta ki a humanista eszmekörből s az vezette komolyan az evangéliumhoz. Elhagyta hazáját, Franciaországot s Strassburgban Kálvin tanítványa és akótársa lett. Követte Kálvint Genfbe is, ahol a latin iskolának igazgatásával bízták meg, amely állásra tudása és tanítói ügyessége tették őt alkalmassá. Lelkészi állásra is megválasztották volna, ha hitbeli fölfogása két kisebb, de mégis jelentékeny dologban nem különbözik Kálvinétól. Nem tudta úgy tekinteni az Énekek Énekét, mintha az tulajdonképpen a Krisztus és az egyház közötti- viszonyáról szólana, hanem azt a Szentírásba nem illő, profán költeménynek tartotta. Továbbá nem tudta elfogadni a „poklokra való átszállásinak Kálvin által is vallott azt az értelmezését, hogy az a mi bűneinket magára vett Istenfiának rettentő lelkiismeretfurdalása lett volna. Az ő humanisztikus tudása irtózott az ilyen theologiai kimagyarázástól és Kálvin, az egyházi ember pedig a gyülekezetre nézve veszedelmes széthúzásnak tekintette az igazsághoz való ilyen csökönyös ragaszkodást, amely inkább elvetett egy bibliai könyvet s egy megismert elméletet, de nem volt hajlandó megérteni egy nem szószerinti értelmezésre alapított fölfogást. Megérteni nem tudták egymást; így Castellio 1544-ben elhagyta hivatalát olyan bizonyítvánnyal, mely szerint e két pontot kivéve he-
