Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-11-05 / 45. szám
Huszonhetedik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1916 november 5. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A/, EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖKÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József i=> felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4 50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Emberhalászat. Luk 5io: „Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.“ Nem szükség hangsúlyoznom e helyütt, hogy a gyűjtés szenvedelme milyen általánosan jellemző vonás az ember életében. Ez a szenvedély talán abból a rejtélyes ösztönből táplálkozik, hogy az ember a maga létének emléket akar állítani. Nem akar nyomtalanul eltűnni az idők rengetegében, mint egy gazdátlan levél, mely lehull az életfáról, mely elrothad s eltűnik örökre. Céltudatos munkájával egy szerény emlékkövet akar állítani, amelyről késő generációk fogják leolvasni a létezését. Asszíria, Babylonia királyai győztes hadjáratok emlékezetét gyűjtötték. Egyiptom Faraói az emberi szorgalom csodás momentumaihoz akarták fűzni a nevüket, Róma nagy emberei tartományt tartomány után hódítottak meg, azt gondolva, hogy mindez örök emlék létezésük számára. Nagy szellemek új ösztönzést nyertek a gyűjtés, gyarapítás vágyából s megírt műveik mellé újakat sorakoztattak s mily megnyutató tudat volt rájuk nézve, hogy büszkén szárnyáló szellemük egy-egy alkotása csakugyan monumentum aereperennius! Körülöttünk is a gyűjtés nemes, vagy nemtelen szenvedélyétől lelkesített emberek élnek. Az egyik léha kalandjai mellé soroz újakat s újakat, hogy teljes legyen a sorozat. Szorgalmas tudósok görnyednek lámpa mellett új köteteik kézirata mellett. Mások humanitárius alkotásaik sorozatát akarják teljesebbé tenni. S nem is szólok azokról, akik földet ragasztanak a földhöz, házat a házhoz, tőkét a tőkéhez, tisztességet a tisztességhez, hogy mindaz, amit gyűjtöttek, majd fényt árasszon nevükre és emlékezetükre a késő utódok előtt. A történelem, a nagy kritikus, pedig bírálat alá veszi azt, amit az elmúlástól visszaborzadó emberi lélek maradandó emlékül összehordott. A Számum homokja csak hull, hull a piramisok fölé, vagyonok, tisztes nemzetségek, az emberi ügyesség, a vasakarat annyi sikere széthull s mindennap csak világosabbá lesz, hogy csak azok a lelkek nem v-esznek el, csak azoknak marad emlékezetük az örökkévalóságban, akik mint egyetlen kősziklára, az Isten lényére állottak, akik nem vagyont, kincseket akartak a maguk emlékezetére összehordani, de gyűjtöttek abból, amiben Isten örök lényének egy sugára ragyog, gyűjtöttek maguk köré, a szívük melegével, önfeláldozó, tiszta szerelmével emberi lelkeket. Jézus a habozó, ingadozó, értékelésében annyiszor csalódott emberiség számára megmutatta a legnagyobb értéket. Egész élete isteni erővel sugározza felénk, hogy a világegyetem legnagyobb kincse az emberi lélek. Hiszen tudom, hogy lehetséges skálát csinálni az emberi telkekből is: alul állítani a legsilányabbat, felül a legragyogóbb, legnemesebb szellemet s emberileg szólva, azt is lehetne mondani, hogy a bűn szennyében sinylő léleknél csak drágább, nemesebb dolpg a művészet, a kultúra tömérdek vívmánya! Ám az, aki valaha önleikén keresztül próbált behatolni az emberi lélek csodálatos világába, meg fogja érezni, hogy mindannál, amit a világ szépet s nemest csak képes nyújtani, az Isten örökkévaló értékelése szerint, az örökkévalóság mérlegén súlyosabb és drágább a leggyöngébb és legingatabb, a legszánalmasabb emberi lélek is.*Lehet-é nagybob boldogság, lehet-é szentebb bírás, mint lelkeket nyerni meg, mint emberek halászává lenni, mint öntudatos s az örökkévalóság számára élő lelkek létezéséhez fűzni a mi lételünket? Egymás után élő generációkon keresztül a sírból is kimosolyegni, a koporsóból is hatni! Nem lenni egyedül, de együtt lenni azokkal, akiket mi gyűjtöttünk, akik a mi lelkűnkből lelkedzettek, halhatatlan lelkek diadalmas seregével! A pálya előttünk. Hivatásunk egyenesen kötelességünkké teszi, hogy emberhalászokká legyünk. Tudom: ez nehéz. De annak, aki csak egyetlen egy lélekben tudott visszhangot kelteni, aki csak egyetlen szívet tudott megnyerni a Krisztus számára, annak nincs szüksége érvre,
