Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-29 / 44. szám
350. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. vetlen és szabad érintkezés lehetőségét igényli, mig szent óhaj gyanánt él előttünk az általános papság gyönyörű elve, mig az ember megalázkodó és porba leomló értelmi világával a maga rovására is csak egy dolgot kiván fenntartani szilárdan s örökre: Isten abszolút szaverénitását és egységét, mig a külső cselekedetek törvényszabta vallásosságával szemben domináló nagyság gyanánt ott áll a hit, amelynek egyedül van megigazító ereje, addig mindig s így örökké, amíg ember csak él, szükség lesz és pedig fokozatosan szükség lesz azokra az eszmékre, amelyek olyan diadalmas fénnyel sugároztak elő 399 évvel ezelőtt ezen a reggelen. c s. ffPfflflflffWIiif A stóla-ügyhöz. A stóla-ügy immár — legalább egyelőre — lekerül a napirendről. Egyházkerületi közgyűlésünk elfogadta s határozati erőre emelte az 1914. évi kerületi gyűlési jegyzőkönyvben olvasható skálát. Sok szerencsét hozzá! Hogy mégis e cim alatt írok, oka, hogy nt. Fülöp J. úr a kér. gyűlésre beadott seb. lap okt. 15-i számában is közzétett stóla-ügyi indítványában csekélységemre névszerint hivatkozott. Bár jogom volna hozzá, nem személyes kérdésben, hanem a szükséges dolgok megvilágíthatása céljából reflektálok rá. Már akár kipellengérezni, akár kihiresíteni akart nt. Fülöp J. kedves lelkésztársam, mindenképen köszönöm neki. Tény, hogy akkori stólaügyi felszólalásommal irigyelhető szónoki sikert vívtam ki. Többé senki sem merte vállalni a felelősséget azon veszélyek tekintetében, melyekre rámutattam. De a többi, amivel cikkező kartársam indítványát indokolja, az már nem tény. Kétségkívül a feledékenység tévedésében van azon TÁRCA. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György ismeretlen levelei. (Folytatás) A harmincéves háború Hollandiába küldi a magyar ifjakat.. Bethlen is arra felé indítja alumnusait. Küld belőlük Leidenbe is, az orániai herceg pártfogása alatt álló iskolába. Körülbelül az első erdélyi fi, Bornemissza István volt, ki 1624-ben köszönt be oda. Ott is tanulnak magyarok, a fejedelem kiterjeszti tehát arra is érdeklődését és érintkezésbe lép az egyik professzorral, Rivetusszal. R. francia származású volt, 1620-ban került Leidenbe. A magyar diákok mindjárt megnyerik érdeklődését, valódi jóbarátjukká válik Altinggal együtt. Leveleket, pénzt neki küldik Magyarországból a szülők és ő küldözi diákjai után, ha már nincsenek Leidenben, Angliába, Franciaországba stb. Miről levelezett Bethlen Rivetusszal? Nem tudjuk; a állításával, hogy az 1914. évi közgyűlésen a napirendről levevő határozat nem hirdettetek ki szabály szerint. Igenis kihirdettetek. „Hallgatólag“ semmi sem történt. Most megtudtuk, hogy az előadó úr éppen püspök úr ő méltóságát kérte fel a határozat megfogalmazására. Hát kérem, ha nem volt határozat, hát ugyan miért kérte volna fel?! Püspök úr meg is fogalmazta; csekélységemet megtisztelte azzal, hogy hozzám fáradva, azt megmutatta; saját szemeimmel olvassam; teljesen fedte az élőszóval elmondott határozatot. Tény, hogy felszólalásom után az előadó úr kétizben is — másodízben éppen püspök úrral szemben szinte szenvedelmesen követelte az egyházmegyék véleményének honorálását. így beszélni sem lehet arról, hogy itt valamely szabálytalanság történt volna. Azon állítással szemben, mintha a kerületi gyűlés szinte köteles volna az egyházmegyék véleménye előtt meghajolni, szembe állítom fokozatos egyházi hatóságainknak törvényben biztosított szuverénitását. Mindenik feltétlen ura a maga jogkörének. Ennek így is kell lenni, különben leomolnak a Sión falai. A példa vonz, Ítél. Mennyit küzdött a kerületek, különösen az egyházmegyék nagy többsége azért, hogy a konventi képviselőket az egyházközségek válasszák ! S azok választják-e? Nem. Tegyük fel, hogy az egyházmegyék egyhangúlag kérik a kerülettől azon határozatuk szentesítését, hogy pl. a főiskola fenntartási költségei alól az egyházközségek mentesíttessenek. A kerület elfogadja-e? Nem. Egy egyházmegye minden egyházközsége egyhangúlag elhatározta, hogy papjának, tanítójának a maga kasszájából annyi fizetést ad, amennyi a kongruával, illetve fizetéskiegészítő államsegéllyel a törvényben megállapított fizetést eléri. Meg fog előttük hajolni az egyházmegye? Nem. Túlzás, túlzás, persze, hogy túlzás; de éppen ilyen levelek sajnos, nem ismeretesek, pedig talán nem egy fontos adatot szolgáltatnának nemzetünk kultúrtörténetét illetőleg. Az összeköttetés nem lehetett régi és nem tarthatott soká. Körülbelül az első erdélyi alumnus Bornemissza volt, 1624-ben került Leidenbe. Ha az érintkezés élőbbről datálódik, akkor Bethlen már rég elküldte volna oda az erdélyi diákokat. Bornemissza megismerkedett Rivetusszal és az előbbi értesítette a fejedelmet a magyar diákok iránt érzett jóindulatáról. Ismeretes aztán egy levél Bethlentől egy angol lordhoz (Williers), kinek jóindulatába ajánlja unokaöccsét, Pétert, mikor az külföldre megy. Ilyen formát küldhetett a leideni professzoroknak is, valószínűleg éppen Rivetusnak, kit Bornemissza leveleiből ismerhetett már. A leideni tanárok különös érdeklődéssel fogadták az ifjú erdélyi nemest. Az iskola egykori krónikása büszkén írja naplójába, hogy Walaens rektor belépésekor tartott beszéden 1627 február 8-án „Regis Ungariae Betlehem fratris filius“ is jelen volt.
