Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-01 / 40. szám
Huszonhetedik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1916 október 1. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBÖL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József c=3 felelős szerkesztő címére küldendők, <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrécz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4 50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Minden emberrel békességesen éljetek. Róm 12i8: „Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.“ Pál apostol teljesen tudatában volt annak, hogy bármily kívánatos dolog is az emberiség békés együttélése, mindazáltal ez nem olyan kötelesség, amelyet minden korlátozás nélkül oda lehetne állítani az egyes hivő elé. Az, hogy én az emberekkel békességessen éljek, nem csupán rajtam áll. Hiszen annak, aki a „békesség fejedelme“ nevet viselte, akinek telve volt a szive embertestvérei iránt való isteni szeretettel, annak, aki a világ gyülölsége ellen a leghatalmasabb fegyvert, a szelíd megbocsátást és tűrést állította, szintén nem lehetett békességesen együtt élnie az emberekkel, de úgy kellett meghalnia, mint aki ellensége a világ békességének, megrontója az állami és vallási rendnek. Bár lelkében az égnek békéje volt, az emberiség részéről a gyűlölet lángjaitól körülvéve kellett lelkét letennie a Golgothán az Atyának kezébe. Magának az apostolnak pályája keserves tapasztalataiból kellett meggyőződnie arról, hogy a maga részéről bármint törekszik is az emberekkel való békességes életre, szent szándéka meddő marad, amig vele szemben a meg nem értő és gyűlölködő emberek tömege áll. „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők Isten fiainak mondatnak“, szólt az Úr a Hegyi Beszédben. Mindig éreznünk kell azt a nyomatékot, amit az Úr az igyekvés szóra helyez. Más dolog szívünkben érezni a békesség uralmát, békében élni Istennel s mi magunkkal s megint más törekedni arra, hogy az emberek és mi békességesen éljünk egymással. Békesség és csend lehet a szíved mélyén, ha azt az üdvösséget, amelyet az Atya örökkévaló irgalma szerez számodra egyszülött fia által, alázatos szívvel elfogadod, ha már megvívtad saját magaddal a harcot, ha megmosattál a Krisztus vérében s az Ö támogatásával legyőzted minden ellenségedet. Ez a békesség azonban csak a tied s nem a körülötted és ellened harcoló világé is. Ez a békesség az Isten kimondhatatlan kegyelme által a szegény és gyarló ember számára is elérhető már most, de az a másik békesség, amelyet Pál apostol hagy meg a rómabelieknek, csak lassan, fokról-fokra valósul meg és teljességre csak akkor jut, mikor „Isten minden lesz mindenekben“. Addig ezért a békességért csak imádkozni lehet, csak harcolni lehet a diadal reménységével, addig erre csak igyekezni kell, mint az apostol mondja: „ha lehetséges, amennyire rajtunk áll“. Nem szabad azonban elcsüggednünk s az emberek testvéri együttélésének eszményi céljáról lemondanunk azért, mert ez a cél oly végtelen távolságban lebeg látóhatárunkon. Hát vájjon a tökéletesedés, az Isten Fiára való mind nagyobb hasonlóság nem kötelessége-é az embernek? Süt Krisztus az emberi élet eszményét nem ezerszerte távolabbra tüzi-é ki, mikor azt mondja: Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes. Mi volna könnyebb ez esetben, mint azt mondani, hogy az isteni tökéletesség az ember számára abszolúte elérhetlen lévén, lehetetlen, hogy ezen tökély elérése emberi kötelesség legyen? A cél felé való törekvés kötelessége [úgy itt, mint amott rendületlenül áll. Lehet, hogy az úton mi csak egy-egy apró lépést haladunk előre. Ám ugyanekkor Isten százezer mérföldet jön elénk, hogy találkozhassunk. Hát vájjon azért, mert az összes
