Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-01 / 40. szám
314. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. emberek közt való békesség, véghetetlen távol eső cél, nekem talán szabad lemondanom arról, hogy minden emberrel békességben éljek. Távolról sem. Sőt most, mikor az embertestvériség eszméje soha nem látott módon meglazult, mikor a szenvedő s pusztuló emberiség oly igen hajlandó az önmarcangolásra, a testvérgyülölség lázas kitöréseire, nekünk csak annál buzgóbban kell imádkoznunk ama korért, amikor minden emberrel békességesen élhetünk, csak annál hivebben kell teljesítenünk a keresztyén eszme felebaráti kötelességét. A békességre való törekvés csak látszólag szenved hajótörést. Az igaz, tiszta békére való vágy minden paránya egy csepp méz, amellyel már kevásbbé keserű az emberi élet tajtékzó tengere. z. á. Népünk visszahódítása. ni. Mit lehetne tenni legsürgősebben a mostani adott viszonyok között népünk visszahódítása érdekében ? Az is a mi egyik nagy bajunk, hogy igen hamar helyezkedünk ideális álláspontra, de persze nem akkor, mikor célok kitűzéséről van szó, hanem akkor, mikor eszközöket, kivezető utakat kellene keresnünk egy éppen nem ideális állapotból az ideális állapot felé. Ha népünk visszahódításáról beszélünk, akkor naTÁRCA. Valláspótlékok. (Folytatás.) De ne írjuk az egész tisztes múltú és társadalmi életünk nevelésére, helyes irányba fejlesztésére annyi sokszor áldással ható szabadkőművesség egyetemének rovására az u. n. román irány (francia vezetés alatt a spanyol, olasz, portugál s legújabban a nem-keresztyén elem túlsúlyra emelkedése révén megtévedt magyar) vallásgyűlöletét. Tekintsük ezt egészen átmeneti, bár nagyon súlyos romboló jelenségnek, ami felett el nem keseredve alkossunk ítéletet az emberi lélek szükségletei szempontjából a kőművesség felől. Nézzük meg őket munkájukban, amint inas-, legény- és mesteri minőségben fehér bőrkötényükkel „dolgoznak“. Munkájuk az önnevelés, a régi hagyományok megőrzésével s a társadalom szellemi és anyagi emelése az általános emberszeretet alapján. Vallási, nemzetigyon kisért az a gondolat, hogy ami kevés tennivaló van ezen a téren, azt bízzuk a lelkészekre, ők, mint igazi lelki atyák, vegyék gondjaikba az egyház nagyjait és kicsinyeit. Könnyű ezt kimondani, de olyan nehéz, olyan háládatlan, olyan nem mutatós a végrehajtása. Beleneveltük-e lelkészeinket a lelkigondozásba? Megtanítottuk-e őket az örökélet bizonyosságáért folytatott nagy küzdelemnek önmagunkon való megharcolására ? Aki önmaga sem tud jól harcolni, az másokból hogyan nevelhetne jó katonákat? Ne helyezkedjünk tehát arra az álláspontra, hogy lelkészeink majd mindent elvégeznek. Vegyük a dolgokat úgy, ahogy vannak. Hiszen ha elvégeztük volna a lelkigondozás munkáját úgy, ahogy arra egy igazi lelkipásztor hivatva van, akkor nem kellene beszélnünk népünk visszahódításáról. Azonban úgy áll a helyzet, hogy lelkészeink legnagyobb része egészen más irányú lelkülettel, gondolkodással, ambícióval lépett az életbe. S ha most azt mondjuk nekik, hogy a viszonyok alakulása más munkatért jelölt ki számukra, mint amit eddig oly hűségesen betöltötték, akkor tanácstalanul tapogatóznak, mert sohasem láttak igazi belmissziói munkát. Meg lehet bennük a legnagyobb ambíció, a legnemesebb akarás, de nem tudják elkezdeni a munkát, nem tudják, mit hogyan kellene csinálni. Hiszem, hogy meg fogjuk találni a lelkészképzésnek is az igazi útját. Hiszem, mert már ez is égető problémánkká nőtte ki magát. De ennek megoldása nem történhetik máról holnapra. Hatása sem lesz olyan hamar érezhetővé. Nekünk pedig sietnünk kell. Várnunk nem szabad. Minden lelkészünk belátja ezt. Csak eszközöket kell kezükbe adni. A Kálvin-Szövetség konferenciái jó hatással vannak. Sokan merítettek már azokon ösztönzést, sokan vettek látomásokat, sokan ségi, faji, politikai pártkülönbségek mellőzésével minden embert testvéri szeretettel felkarolva az erkölcsi tökéletesedés útjára segítenek eljuttatni. Teste a külső szervezet, szelleme pedig „szüntelenül és észrevétlenül formálja, gyúrja át a jó, szép és nemes megértésére és követésére az embereket“, „a szeretet, amelyet kisugároz, mindjobban rombolja le azokat a válaszfalakat, amelyeket a különféle társadalmi formák állítanak fel az emberek közé“. A társadalmi formák előidézte szakadékokat egyház, nemzetiség és állam között áthidalja. „Megtanítja annak a nagy feladatnak a megoldását, hogyan lehetünk mindig, minden körülmények között emberek.“ Nem titkos, de zárt társaság. Titkos jelei, szimbólumai csak egymás felismerésére valók. Szimbólumaik többnyire kozmikus dolgok (nap, hold, égtájak, állatkor), vagy építő szerszámok (körző, szögmérő, vízmérleg), néha a bibliai építészetre emlékeztető szavak. Ezen szimbólumokat magyarázzák, sokszor egész érthetetlen vonatkozással az erkölcsi életre. De a mindennapi élettel is, annak főleg szellemi mozgalmaival
