Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-24 / 39. szám
306. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. az ajak, amelyről ének szállhat az Istenhez. Még él a szíveinkben régi szép, meghallgatott imádságainknak emlékezete. Menjünk el a templomába, boruljunk oda trónusa elé, mondjunk le minden segélyről és vigasztalásról, amit a világ csak adhat, szánjuk oda magunkat a benne való való élés kősziklájára. Sírjunk, könnyezzünk előtte, imádkozzunk hozzá újra és újra, ostromoljuk meg egeit. „Közeledjetek Istenhez!“ És előbb, mint várjátok, mint csak sejtenétek, töredelmes szivetekhez gyógyító balzsamával elközeleg az Isten. c. s. Népünk visszahódítása. ii. Csak egy, a közszellemből folyó jelenségre hivom fel a figyelmet, hogy igazoljam azokat, amiket mondottam. Ebből is meg fogjuk látni, mily kevés érzékünk van arra, hogy népünk visszahódításának egyetlen mentő gondolata felé fordítsuk tekintetünket. A reformáció 400 éves évfordulója közeledik. Megünnepléséről vitatkozunk, határozunk. De vájjon feltört-e a lelkek mélyéről annak a szomorú tapasztalatnak az átérzése, hogy a reformáció 400 éves évfordulóján nem vagyunk méltók a reformátorokhoz s azok szelleméhez, nem vagyunk letéteményesei azoknak a nagy eszméknek, akarásoknak, látásoknak, próféciáknak, melyek a reformációt megindították ? Érezzük a veszedelmet. Látjuk, hogy valamit kellene tennünk. Anyagias érzékünk az anyagiak biztosításában látja az egyetlen mentőcsónakot. Ez olyan közel van hozzánk. Ebben annyira benne élünk. Egyházfenntartási alapról ábrándozunk anélkül, hogy a megfelelő anyagiak rendelkezésünkre állanának. Nem lekicsinylendő gondolat ez. Nem mondom, hogy nincs szükségünk ezen a téren is — különösen a mostani bizonytalan állapotok között — biztosítékra. De sokaknak fáj, hogy az érdekeltek nagy része nem akar tovább tekinteni az anyagi létnél. Sokaknak fáj az a lelkiekre figyelmet nem fordító közönyösség, mely nem látja meg, hogy igazi egyházfenntartási alapunk a népnek a hite, a népnek krisztusi lelkülete, mely a katakombákban is tudja imádni Istenét és Atyját. Nem hivom vissza a katakombákat, ám Isten óvjon olyan egyháztól, melynek van anyagi alapja, de nincs érzelmi tőkéje, nincs lelke, nincs élete, nincsenek tagjai; mely nem szeretetközösség, de vagyonközösség, melynek tagjai legfeljebb csak azért keresik fel Isten házát, mert jussuk van hozzá, azért veszik igénybe a lelkész szolgálatát, mert megfizetik. Fel kell tennünk a kérdést, vájjon tűzvész esetén az épületben látjuk-e hát az értéket, vagy a bent lakókban? Ha nincs tűzvész, elég veszedelem már maga az, hogy csak az épület díszítésére, fenntartására gondolunk, miközben a bent lakó lelkek étlen-szomjan pusztulnak el. Állítsuk talpra az embereket, majd gondoskodnak azok szállásról! Vagy ha lakást akarunk nekik adni, akkor adjunk hozzá élelmiszert is, mert bizony mondom, hogy különben üres marad a lakás, bármily szép legyen is az. Orvosságot adj, orvos és ne orvosságos üveget! Ennivalót és ne ezüst kanalat! Hallgassuk végig minden fokozatú egyházi gyűléseinket; melyiken van szó a lelkek megmentésének életbevágó kérdéséről úgy, hogy az a lelkek tisztogatására, Istenhez vezetésére hivatott s csak erre hivatott, evangéliumi egyház legfőbb ügyének volna minő-TÁRCA. Valláspótlékok. (Folytatás.) Ahol megvan a pozitív vallásoknak befelé újjászülő és kifelé ható ereje, ott fölösleges a kőműves munka, de ha gyéren, vagy éppen nem hull alá a mennyei manna, ott munkába áll a surrogatum, a szabadkőművesség. De mintha érezné fontosságát. A szabadkőművesség nem akar ideiglenes pótlék lenni, értékének tudatában önállóságot és állandó létet, a léthez való elvitathatatlan jogot követel a maga számára. És ebben a tudatban nem egyszer felemeli kalápácsát vetélytársának nézett szülőanyjára, a vallásra. Mert bármennyire visszásnak látszik is s bármennyire tiltakoznék is állításunk ellen a szabadkőművességnek radikálisabb iránya, mégis csak a vallás ültette el a szívbe s ő is melengette és növelte nagyra azokat a magvakat, amelyek emberszeretet, humanismus és egyéb szép nevek alatt gyümölcsöznek a szabadkőművesség kertjében az emberiség számára. Ha nincs vallásos lelkű anya, nincs szabadkőműves fiú sem. Minő ízléstelen és főként hálátlan eljárás, ha a fiú szülőanyjára emeli fel kezét! Maga a szabadkőművesség név alatt ismert szellemi mozgalom az egész föld kerekségére kiterjed. Tagjait páholyokba csoportosítva, majd bizonyos terület (ország, földrész) páholyait nagyobb csoportokba egyesítve a statisztika nyilvántartása szerint volt Európában 1911-ben 28 Nagypáholy mintegy félmillió taggal, Északamerikában (a 30 ezer színes tagból álló 35 Nagypáholyt mint még el nem fogadottat nem számítva) 58 Nagypáholy több mint egy millió taggal. Vannak még Nagypáholyok Közép- és Délamerikában, Ausztráliában, Egyptomban, Dél-Afrikában, Német Délnyugat- Afrikában és Kínában. A hivatalosan el nem ismert zug-páholyokat figyelmen kívül hagyva, a testvérek összes száma 1,800.000-re rúg. Ezeket a Nagypáholyokat a humanitás közös eszméje kapcsolja össze és azok a jelek és rituálék, amelyek mint őseredetűek sajátos, patinás és egyszersmind misztikus jelleget kölcsönöz-
