Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-30 / 31. szám
242. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. teherhordozás nélkül — élősdiség, haszna — az evangéliumi munka terhe nélkül — üzlet, vagy Judáspénz. Az evangéliom szolgája, a munka terhe nélkül, nem vállalhatja a munka többi jelzőit, hogy kockára ne vetné egyetlen mentsvárát, papi, prófétai, királyi kiváltságát — a hitelét. Egy pap, akinek már nem hisznek, azon már végrehajtatott a kettős ítélet közül az egyik. Pál ettől akarta megóvni Timótheusát s egyben megjutalmazni, mikor ezt írja: „Te a munka terhét hordozd“. Pál tudta azt, boldog aki hordozhatja, akire a munka terhe bízatott, aki arra elhivatott. Ez is olyan kérdés, melyet nem lehet válasz nélkül hagyni: Vállalod-e így? így még terhesebb, mégis — vállalod-e így? Sz. I. Ifjúsági irodalmunkról. A múlt év őszén a szülőknek és az ifjúság barátainak bevonásával a budapesti két protestáns egyház körében az ifjúság evangéliumi nevelése ügyében egy egész napra terjedő konferenciát tartottunk. Az ez alkalommal az ifjúsági irodalomról tartott előadásom alapján a konferencia megkereste Magyar Protestáns Irodalmi Társaságot és a Luther-Társaságot, hogy az ifjúsági irodalom felkarolását és művelését sürgősen vegye programmjába. E megkeresésre a Magyar Prot. írod. Társaság egy külön bizottságot küldött ki, hogy e rendkívül fontos kérdésben javaslatot tegyen. A bizottság ismételten tanácskozott s javaslatára a Társaság május 25-én tartott választmányi ülése elhatározta, hogy a titkárt egyelőre két kötet ifjúsági irat beszerzésével és összeállításával bízza meg. Az egyik kötet a kisebb, a másik a serdültebb ifjúság igényeit lesz hivatva kielégíteni. Mindkét kötet evangéliumi szellemű, hazafias, szépirodalmi színvonalon álló, tetszetős képekkel illusztrált, díszesebb kiállítású könyv lesz s még ez év október végén piacra kerül. Társaságunkat ez elhatározásában annak a szomorú valóságnak a felismerése vezette, hogy magyar irodalmunk talán semmiben sem szegényesebb, mint az ifjúsági irodalom termékeiben. Nem az e nembeli könyvek számára, hanem azok minőségére, tartalmának értékére gondolunk. Egymást nyomon követve s egymással üzletileg versenyezve folyton újabb és újabb könyvek jelennek meg az ifjúság számára a könyvpiacon, de nagyobb részük a minden befolyásolásra fogékony gyermeki lélekre és kedélyre inkább ártalmas, mint jótékony hatású. Az ifjúsági irodalom nagy készletéből alkalmasat vagy éppen áldásosat és gyümölcsözőt kiválasztani a legnehezebb és legkínosabb feladatok közé tartozik. Sohasem tapasztaljuk ezt inkább, mint ha karácsonyi ajándékkal akarunk kis gyermekeinknek, serdülő fiainknak vagy növendék leányainknak kedveskedni. Ilyenkor tapasztaljuk igazán, hogy az ifjúság lelki világának és lelki szükségleteinek megfelelő, sőt csak tűrhető ifjúsági irodalmat is pár év alatt teljesen kimerítjük és azután aggódó szívvel és tanácstalanul állunk a megmaradt irodalmi termékekből való válogatás nagy munkája előtt. A M. P. I. T. abból a meggyőződésből indulva ki, hogy az ifjúság hazafias és valláserkölcsi nevelése, különösen a mohón emésztett ifjúsági iratokkal való ellátása nemcsak a jelennek, hanem a jövendőnek is TÁRCA. Pál apostol levele Filemonhoz. A levélkének azonban mindenek előtt tárgya miatt van igen nagy fontossága. Értékes példa arra nézve, hogy a rabszolgaság nehéz kérdését hogyan fogták fel az őskeresztyénség korában. Természetesen azt várnók, hogy a keresztyénség kezdettől fogva ezt a követelményt képviselje: meg kell szüntetni a rabszolgaságot és mindenkinek egyenlő jogot kell adni. Hátha még valósággal megfelelt a tényeknek az, amit a régi római kornak egyik legjobb ismerője, Mommsen Tivadar, lehetségesnek mond, hogy t. i. „a római rabszolgaság szenvedéseivel összehasonlítva a négerek összes szenvedése csak egy csepp“. Pál talán kevéssel előbb, mint amikor e levelet írta, maga is látta, vagy legalább másoktól hallotta a római rabszolgatörvény kegyetlen szigorúságának egyik felháborító példáját. Kr. u. 61-ben a római városi praefectust, Pedanius Secundust rabszolgái közül valamelyik meggyilkolta és büntetésül a meggyilkoltnak összes rabszolgáit, akik a tett idejében a házban voltak, szám szerint 400-at — akár bűnösök, akár ártatlanok voltak — kivégezték. Róma népe efelett borzasztóan felindult. Mert már régóta enyhébb törvényeket követeltek a rabszolgák számára és pedig — amint a következő évtizedek mutatják — nem eredmény nélkül. Már ekkor többé nem volt mindenütt úgy, mint ahogyan a császárok korának egyik költője egy előkelő római hölgy szájába adja: „Hát a rabszolga is ember?“ A stoikus filozófusok már régen magukhoz fogadták a rabszolgákat. Seneca, Néró nevelője, ezt mondja: „Rabszolgák ők? Nem. Emberek. Rabszolgák ők? Nem. Családtagok.“ Voltak olyan társadalmi rétegek, amelyek a rabszolgaság teljes megszüntetését követelték. Az ifjú keresztyénség azonban nem csatlakozott e követeléshez. Pál a szökött rabszolgát visszaküldte jogos urához, ámbár a maga ré-
