Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-09 / 28. szám
28. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 219. oldal. rendelkezvén oly hatalmas hierarchiával, mint a római egyház, a világi elemek elhidegülése folytán a kálvinizmusnak egyik főoszlopa kidől. A régi felfogás visszaállítása sürgős és nagy kötelesség, nemcsak egyházi, hanem nemzeti szempontból is. Ez utóbbiból épen nem közömbös, ha az a harmadfél millió lélek, aki Kálvin híveihez számítja magát, legyen is valóban az. Azaz legyen hajlandó a régi tanítás szerint a hívalgó külsőségekről lemondva, élete munkájának legjavát az igazságnak, az erkölcsi jónak művelésére és felkarolására áldozni. A kálvinizmus restaurációja új erőt, a fejlődés új tényezőinek megszerzését, fenköltebb törekvéseket, az erkölcsi jónak diadalát jelenti nemzeti szempontból is. Ehhez azonban szükséges, hogy azok, akik ennek a két és fél millió egyénnek a lelki irányítását végezik, felhasználjanak minden eszközt arra nézve, hogy ez helyesen, okosan és a sok részben már elfeledett parancsok értelmében történjék. A protestántizmus annak idején nemcsak azt jelentette, hogy a templomokból és a szertartásokból ki kell küszöbölni mindent, ami az érzékeknek kedves, azokat leköti és visszatartja attól, hogy közvetlenül járulhassanak az Úr színe elé, hanem jelentette azt is, hogy az élet változó fordulatai között Kálvinnak hívei mindenütt az egyszerűségnek, a lemondásnak lesznek apostolai. Ezért voltak külsőleg is felismerhetők. Vájjon lehetséges volna-e ezt a különbséget ma társadalmunkban észrevenni? Mindez azt mutatja, hogy nekünk vissza keli térni a régi forrásokhoz és azokból erőt merítve, újból be kell hatolnunk a társadalmi életnek minden körébe. Megnemesíteni a politikai élet durvuló harcait, belevinni, vagy megerősíteni azokat az ideális törekvéseket, amelyekre különösen kicsi nemzeteknek annyira szükségük van. Néhány példára reá fogok útalni. A napisajtó megszűnt az lenni, ami valaha volt. Túlnyomó részében a jól szervezett plutokratikus törekvéseknek buzgó támogatója, fizetett harcosa. A színpad leszállóit arról a magaslatról, ahová helyezték. Ledér és léha törekvések eszköze, csupán azért, mert ez jövedelmez. Az állam a maga rendelkezéseiben ijesztő módon kezd a haladásnak csúfolt bomlás eszközévé válni. * A pornográfiának legmerészebb, legkihivóbb, magával a büntető törvénykönyv egyes szakaszaival a legnagyobb mértékben ellentétes tanokat hirdető kiadványai ma, a korlátlan cenzúra korában ott szerepelnek az államvasutak könyves bódéiban és idáig nem sikerült azokat onnan kiküszöbölni. Hasonló bűnökre nem találunk még Kaliforniában, vagy Romániában sem. Budapest híres éjjeli életéről és annak botrányos szabadosságáról. A fehér női rabszolgákkal űzött kereskedés egyik legnagyobb szégyenfoltja nemzetünknek. Ismerünk gyárakat, melyek jövedelmezőségüket csakis a halálra zsarolt gyermekek olcsó munkájával tudják fenntartani. Ott, hol az anyagi haszonról van szó, a lelkiismeret szava bámulatosan eltompul. Ennek eredménye az igazán imponáló jellemek megritkulása. Ehhez járul azután azok kipusztulása, akik a megsértett erkölcsökért síkra szállani hajlandók lennének, kerüljön az akármibe is. Talán a háború keserű tapasztalatai okosabb dolgokra fognak bennünket megtanítani. Társadalmunk eszmélni kezd. Az úgynevezett „Fényűzés Elleni Liga“ reakció, amely azonban csak akkor fog célt érhetni, ha igen erős erkölcsi és hazafias elhatározásokon alapul. A háború után társadalmunk okvetlen ki lesz téve annak, hogy válasszon az igények korlátozása és a közt a felfogás között, mely az igények szaporodását minden további kritika nélkül haladásnak jelentette ki. A porosz pénzügyminiszter és más vezető államférfiak is reáútaltak arra, hogy Poroszországnak igazán bámu-Vigyázunk, hogy mi sohase legyünk megakasztói másoknak. Ne csak véletlenül essék össze az irányunk azokéval, akik Isttjn hívását követik, hanem tegyük magunkévá az ő elbírálásukat, — akkor nem kell miattunk vesztegelniük őnekik. Szomorú, mikor valakinek az a leghasznosabb tette, hogy (halál által, vagy más módon) félreáll és így felszabadít másokat a haladásra. Az elhívás eseménye. Isten megvárta, amíg Ábrám családi körülményei alkalmasok, — akkor hívta el. Nem azt jelenti ez, hogy nem kivánt tőle családi szempontból áldozatokat. (L. később.) Csak azt jelenti, hogy Isten nem türelmetlen. Céljai olyan biztosak, hogy nem árthat nekik az indokolt késedelem. Végre elhívhatta Ábrámot. Hogy képzeljük az elhívást? Lényegtelen a külső mód. Volt-e, vagy nem volt valami rendkívüli psichikai élménye Ábrámnak, amelyben isteni szózatot hallott. A fő az, hogy világosan kétséget nem ismerő módon tudomására jutott az, hogy Isten mit akar vele. Ettől kezdve egész élete egy kapott programm lebonyolítása volt. Volt célja, amelyért élt, még pedig teljes biztonsággal. Figyelemre méltó, hogy Isten nem meglepetés, nem új célokkal tud csak belenyúlni átalakítólag az ember életébe, — hanem (sőt talán ezt teszi gyakrabban) sokszor olyan gondolatoknak ad döntő, fokozatos jelentőséget az életünkben, amik foglalkoztattak, sőt irányítottak már régebben is, de — valamilyen okból, — lekerültek a napirendről. Ha valamikor hallottuk Isten elhívását egy-egy nagy célra s aztán minden buzgóságunk és készülődésünk után és a körülmények vagy más okok látszólag örökre eltérítettek attól a céltól: egy napon a régi elhívás elemi erővel újra felébredhet és akkor kezdődik életünk főkorszaka, az, amelyre addig mindig csak előkészített Isten. Fontos az, hogy — akárhogy is, — de Isten szól az emberhez, akaratát nem hagyja bizonytalanságban, közli vele elhivatását és kijelöli félreérthetetlenül élet
