Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-09 / 28. szám
220. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. latos fejlődése mily sokat köszönhet annak, hogy népe tudott lemondani a jelen örömeiről a jövő érdekében, így nemcsak gazdasági téren történtek megtakarítások, hanem oly erős és határozott nemzeti jellem fejlődött ki, amely azután minden téren képes volt nagy eredményekhez juttatni a nemzetet. Utalás történt arra is, hogy 30—40 évvel ezelőtt a maihoz képest a németek életmódja szerfelett egyszerű, igényeik pedig korlátoltak voltak. Teljes meggyőződéssel hirdetem én is, hogy Magyarországon több volna a boldog, megelégedett és igazán életvidám ember, ha nem lenne nagyrészük, különösen a nagy városokban, elkapatva a végtelenül szaporodó igények és a fényűzés csábításaitól. Mindezek azt mutatják, hogy tenni lehet és tenni kell s amit itt elsősorban ki kell emelnem, az az, hogy egy ide vonatkozó, igazán életre képes, erős és hathatós közvéleményt kell teremteni s ennek megteremtésében közre kell működni papságunknak is. Kálvinista közvéleményre van szükségünk, amely a mi felfogásunknak utat vág és a szerint készíti elő a közdolgok elintézését. Részt kell venni ennek formálásában a világi elemeknek, de ma a papságnak kell előljárnia. Ha ezt az alkalmat, ami most nyílik, elmulasztja, akkor lemond jövőjéről, mert az irányítást mások vevén kézbe, nem tarthat igényt arra, hogy az ő kívánalmai honoráltassanak. Az iskolák nagy részét kiadtuk kezünkből, de egy részük még mindig a miénk és ha igazán biztosítani akarjuk a jövőt, akkor a felnőtteknek azt a nevelést, amelyről itt szó van, tőlünk telhető erővel és eréllyel kell megkezdenünk. Ennél szebb és értékesebb munkát képzelni sem lehet! A legközelebbi feladat nézetem szerint az volna, hogy szétmenve az egész országba, tisztelt hallgatóim elmélkedjenek egy kicsit ezekről az elmondott dolgokról. Azután igyekezzenek ezeket népszerűsíteni a falvak és városok felekezetűnkhöz tartozó vezető egyéniségeinél. Azt feltüntetni, hogy itt nemcsak felekezeti érdekekről van szó, nagyon könnyű. Ha protestáns nemzetek idézték elő ezt a háborút és szolgáltatták azokat az eszközöket, amelyek miatt az annyira véres, annyira hosszantartó és annyi nyomorúságnak szülője, kötelesség gondoskodni a gyógyításról is. A gyógyítás módjaira ráútalni általános keresztyén érdek és az egyetlen, ami hasonló háborúktól megóvhat bennünket az, hogy a nemzetek több figyelmet fordítsanak azoknak az érzelmeknek az erősítésére, amelyek összeköthetnek bennünket, mint azokra, amelyek elválasztanak. Amaz az önzés, a pénzvágy; emez a szeretet, Krisztus tanai. Bármily nehezére essék is a modern idők fiának ebbe a gondolatkörbe beletalálni magát és tevékenységét e szerint berendezni, ennek mégis meg kell történni, mert különben a nemzetek nem szűnnek meg egymással szemben álló felfegyverzett táborok lenni. A nemzeti munka eredményei az öldöklés szereinek előállítására fognak elpazaroltatok amiből legfeljebb ezek gyártóinak van haszna; de sokáig nekik sem lehet, mert ilyen alapon az államok sokáig fenn nem maradhatnak. Angolok és németek az új export-politika érdekein összekülönbözve indították e kegyetlen küzdelmet. A kiábrándulásnak nem lehet elmaradni s az anyagias bálványok romjain az igazság felfedezése az elhanyagolt vallásosság restaurációját idézheti elő. A háború nélkül azonban nem látták volna be, mennyire igaza volt Jakab apostolnak, midőn azt írta, hogy a bűn pedig teljességre jutván, halált nemz! Soha sem tette ezt bőségesebben, mint most. Az a kérdés, minek apostolai akarunk lenni: az életé-e, vagy a halálé? Ha az életet vagyunk hajlandók szolgálni minden áron, akkor teremtsünk igazán kálvinista közvéleményt, meggyőzve az úgynevezett művelt kötelességét. Miért olyan csodabogár-számba menő gondolat ma az, hogy Isten szól hozzánk? Isten változott meg, vagy mi vagyunk siketek, kevésbbé fogékonyak Isten szava iránt, mint régi korok emberei ? Miért? korunk túltengő intellektualizmusa, — Isten csak egyszerű gyermek-lelkekbe szól. Koruk nyugtalan sietőssége, — Isten csak csendes, figyelő szivekhez szól. Korunk elbizakodott önelégültsége, — Isten azokhoz szokott szólni, akik keresik az Ő tanácsát. . . Mit jelentene, ha mi mindnyájan meghallanók az Ő hivó szavát? Nem egyformán közli elhívását mindenkinek, ami az egész életet illeti. Sokan évek küzdelmei és tapasztalatai után tudják csak megállapítani igazi élethivatásukat. De mindenkivel közli 1.) elhívását általánosságban, kijelöli azt végső nagy célt, amelynek alá van rendelve (akármi lesz is a mi egyéni életcélunk), és 2.) mindenki megtudhatja Isten megbízását a közvetlenül előtte álló teendőkre vonatkozólag. Milyen különbség van aközött, ha tudjuk: „Istenállított vagy küldött ide“, — és a között, ha nincs ilyen öntudatunk ! Az elhívás tartalma. 14i—3. Ábrámmal Isten bizonyos parancsokat, követelményeket, másfelől bizonyos Ígéreteket közölt. A fődolog nyilván az ígéretekben rejlik. A parancsok csak feltételek ez ígéretek megvalósulására. Az ígéretek megvalósulására. Az ígéretekben van kitűzve a cél, melynek megvalósulásáért Ábrámnak élnie kell A követelmények az útat jelölik ki. Fontos, hogy a cél ígéretek alakjában adatik. Vagyis Isten maga akarja a célt megvalósítani. S az, hogy embernek része jut benne: kegyelem. Nem emberi erőlködésre van bizva a siker és a megvalósulás, noha (1. a követelményeket!) komoly emberi feltételek is vannak. De Ábrám abban a tudatban indulhatott élete hivatásának, hogy nem ő talált ki valamit, amiben most felhasználhatja Isten segítségét, hanem Istennek van terve, amelyben fel akarja használni őt.Mi volt ez a cél, ez a terv? Egy embernek nagyságát azzal lehet megmérni, hogy Isten milyen nagy terveibe avathatja bele. Ábrámnak Isten megjelentette
