Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-02 / 27. szám
27. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 211. oldal. megmutatta, miként győzhető le a bűn és a halál, hogy azok rajtunk többé ne uralkodhassanak? 3. Hiszitek-e, hogy a Krisztus tudománya és példája szerint folytatott élet után Isten minket semmivé lenni nem enged, hanem megnyitja előttünk az örök élet ajtaját s felvisz magához a boldog halhatatlanságba? A konventi vita tulajdonképpeni központját úgy látszik, hogy a feltámadás hitére vonatkozó kérdés fogalmazása képezte. Azt hiszem, hogy világosabban, elfogadhatóbb alakban ezt a fontos hitigazságot alig lehetne kifejezni, mint ahogyan a közölt 3-ik kérdésben foglaltatik, mely teljesen megfelel Pál apostol felfogásának is, aki azt mondotta: elvettetik rothadandó test, feltámasztatik rothadatlan, elvettetik lelkes test, feltámasztatik lelki test. A Heidelbergi káté erre nézve így szól: „Krisztus feltámadása a mi dicsőséges (ezt hangsúlyozzuk) feltámadásunknak bizonyos záloga“, melyhez Pap István az ő kátémagyarázatában ezt a megjegyzést fűzi: Jézus feltámadása által kézzelfogható - lag terjesztetik elibénk a halálontúli megmaradás. Nem gondolható, hogy a tökéletesedésre teremtett és abban folyton előbbre haladó emberi lélek, ha levetette elviselt, elnyűtt ruháját: a porból való testet, azt újra óhajtaná felvenni, mely ismét csak levonná a föld gyarlóságaihoz, porához! De bocsánat a kitérésért, hiszen még egy fontos kérdésre is röviden választ kell adnom: Szükség van-e az úrvacsorái kérdések megtartására ? A Prot. Egyh. és Isk. Lap konventi tudósítója bizonyos megnyugvással említette föl, hogy a dunamelléki egyházkerületben csak kevés helyen van szokásban a kérdések használata s ahol most nincs szokásban, bizonyára nem is vezetik be. E kijelentéssel kapcsolatban, de az ügy érdemére való tekintettel és részemről kijelentem, hogy a kérchin és Namhyung környékén. . . . Édes anyám is azt akarta, hogy megkereszteljék; azonban a hatodik hónap 12-én váratlanul megbetegedett. Feleségem ekkor haza akart hívni, ... de édes anyám sajnált. „Hosszú az út, a nap agyon égeti" — mondotta — hadd legyen ott; majd csak jobban leszek“ ... De ime minden várakozásunk ellenére a mi édes jó anyánk másnap meghalt, lelke visszatért az Úrhoz, akitől jött; oh’ de sajnáltam, hogy nem keresztelték meg! . . . Az utóbbi időben mindig valami rosszat sejtettem. Állandóan lehangolt voltam, három napig se nem ettem, se nem ittam. Ekkor jött az üzenet: „Anyám meghalt“ . . . Ez a hir nagyon lesújtott, fájdalmam fellángolt, mint a tűz, mikor az ember forró olajat önt rá . . . Szeretett jó anyám, ily hamar elszakítva tőlem! . . . Azonnal haza utaztam. Otthon várt reám egy sereg szemrehányás. Itt láthatjuk, — gúnyolódtak a pogányok — hogy a bálvány-istenek bosszutállnak az emberen, és a ti Isteniek nem tud semmit sem segíteni" . .. Beléptem a szobába s láttam meghalt édes anyámat. dések használata két okból is szükséges és ahol még nincs meg, kötelezővé kellene tenni. Először is ha igaz az, amint annak is hirdetjük, hogy mind a keresztség, mind az úrvacsora sakramentumának elfogadásához hit kívántatik meg, akkor kétségtelen és önként következő, hogy erről — főleg a legfontosabb hitigazságok fölemlítésével —- nyilvánosan is vallást kell tenni, nem akarok e tekintetben nagyon is indokolt, bővebb dogmatikai fejtegetésbe bocsátkozni, csak egyszerűen az igazság kijelentésére szorítkozom. Különben is a nyilvános vallástétel az úrvacsorái szertartásnak egyik legszebb, legjelentőségesebb része, melyről — mint a róm. kath. egyházban levő fülbegyónással szemben álló ésszerű és igen megható jelenetről — előttem kath. intelligens férfiak is nem egyszer a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak. Másodszor szükséges volna a nyilvános hitvallást kötelezővé tenni még azért is, mert ezzel is elősegíttetnék az a kívánatos, sokszor emlegetett egyöntetűség, mely — fájdalom — istentiszteletünkben hiányzik s amely nem egyszer kellemetlen zavarnak, bizonytalanságnak okozója s a kellő buzgóságnak, áhítatnak hátramozdítója. Hát ha nem több, de az már csak megkívánható lehetne, hogy a két sakramentum kiszolgáltatása teljesen egyformán menjen végbe! Csak ennyit akartam e fontos kérdésben általánosságban, röviden elmondani. Fülöp József lelkész. * Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Urnák szolgáljatok* Róm. Í2 : íí. Békesség s boldog öröm sugárzott az arcán . . . „Anyám . . . anyám!“ . . . Úgy éreztem, mintha még most is beszélgethetnék vele, mint amikor néhány hónappal ezelőtt elhagytam a házat. . . Újra hallottam a szavát: „Gyermekem, anyád figyelmeztetéseit megfogadd“ — mondotta — amikor kikisért a házból . . . „Ha hideg van, jól felöltözz, ... ha éhes vagy, kérj valamit. Teljes szivedből szolgálj az úrnak, és teljes telkedből tanuld az ő beszédét, s a missionariusnak mindig szót fogadj!“ ... Most halva fekszik előttem!... A mosolygó szép napsugár eltűnt a sötétségbe . . . Keservesen sírtam, de felszárítottam könnyeimet, mert észrevettem, hogy valaki jön . . . Nagybátyám lépett be . . . Hallotta, hogy anyámat keresztyén szertartás szerint akarom eltemettetni, azért figyelmeztetett; ha ezt megteszem, majd vihetem magam a koporsót fel a hegyre, senki sem fog nekem segíteni; vigyázzak, mert még tapasztalatlan gyermek vagyok. Azonban a keresztyének mellettem állottak és segítettek. Egy hónapig még otthon maradtam, amíg
