Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-07-02 / 27. szám
Huszonhetetik évfolyam. 27. szám. Pápa, 1916 Julius 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP -AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. HÖBÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József c3 felelős szerkesztő címére küldendők, <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 450 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők Isten munkatársai. I Kor 3o: „Mert Isten munkatársai vagyunk, Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.“ III Ján i: „Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak." Isten munkatársai vagyunk, Gloria, gaudium, robur ministrorum Dei. Ha a világ kevésre becsűi, vigasztald magadat ezzel a dicsőséggel; nyugtasd meg magadat ebben az örömben, ha a nap hevét s terhét hordozod; újítsd meg erődet ezzel, ha gyengének s elhagyatottnak érzed magadat. Jézus mondja: Az én atyám mindezideig munkálkodik s én is munkálkodom (Ján 5i?). Mivel már most mi Istennek és a Krisztusnak (Mát I620) munkatársai vagyunk, ez az állandó, fáradhatatlan munka nekünk is kötelességünk. Ezért okoz örömet. Ha azonban karjainkat lankadni s munkánkat pihenni engedjük, akkor érezzük, amint minden örvendezésünk elhervad, éppúgy, ahogy örömünk is kárt szenved, ha állhatatlanok és szeszélyesek vagyunk munkánkban. Minő tehát Istennek az a munkája, amelyben mi munkatársak vagyunk? Ez a munka, az elbukott, bünbemerült és elfajult emberiségből egy új, szent és boldog emberiségnek a létrehozása. Nemes szántóföld, mely megromlott, gyomverte fel, mely nem hoz igaz kalászt — Isten tökéletes, életerős magot hint bele, örök igéjét, a Jézus Krisztust, aki képes elfojtani a gazt, hullámzó gabonatengerré változtatni a szántóföldet. Pompás épület, melynek alapja mélyen a mocsárba sűlyedt, s amelynek pompás kövei vad összevisszaságban, keresztűlkasúl hevernek — Isten új alapot rakott, pompásabbat mint az első, mely megingathatatlan; a szerte szórt köveket ismét összegyűjti s az új alapon házat emel belőlük, amelyben lakozni akar az örökkévalóságban. Ez az Isten munkája, amelyben mi az ő munkatársai vagyunk. Te, aki szorgalmasan görnyedezel Isten szántóföldjén, békesség legyen veled! Te kőművese, napszámosa az Isten épületének, örvendeztesse meg az Isten a te lelkedet! Ha mindenki hiába dolgozik is, ti nem. Már most láthatjátok, hogyan zöldűlnek és érnek a kalászok a mezőn, mint emelkedik az épület mind magasabbra csendesen a kezetek alatt. Miért tekintenétek csak a szűkös tavaszra, a perzselő nyárra? Mért néznétek szüntelen az állványokra, melyek az épületet még eltakarják, a munka lassú menetére, a foltos, szakadozott munkás-öltözetre? Nektek mindezeken túl messzebbre kell irányítanotok a tekinteteteket. Az apostol erre hív fel. Nézzétek Isten szántóföldjét és Isten épületét, ti, Isten munkatársai! Mi, lelkészek gyakran kicsinyesek és panaszkodók vagyunk. Jobban növekednénk, erősebbek volnánk lélekben, nagyobb dolgokat volnánk képesek végrehajtani, ha a mi nagy munkánkról tisztább képet alkotnánk magunknak. Nagy öröm, ha az atya látja, hogy gyermekei felnövekednek és az igazságban járnak. Ám a lelki atya öröme nagyobb. Ha látjuk, hogy valamelyik konfirmándusunk az igazi keresztyéni hit útján halad, ha valamelyik hallgatónk mélyebb bepillantást nyer Krisztus szerelmébe és az ő világosságában jár, ha valamely betegünk örömteljes hitvallással megy át a halál kapáján, — így szólunk Jánossal: Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Bengel mondja, hogy a lelkésznek meg kell fontolnia, minő öröm van a mennyekben egyetlen bűnös felett,
