Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-06-25 / 26. szám

Huszonhetetik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1916 junins 25. DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÓRÉBÓL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József <=> felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 450 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők Egyedül Istennel. Minek utána pedig elbocsátotta őket, fölméne a hegyre imádkozni. Márk ev. 64c. Az Embernek Fia is szükségét érezte, hogy egyedül legyen az Atyával, mennyivel inkább parancsoló szükség ez az emberre nézve. A mi korunk kezdett igen furcsán gondol­kozni az Istennel való együttlétről; mi, papok, meg sokszor oly gépiesen végeztük az előirt imafunctiokat, hogy lassanként megszoktuk csu­pán a közistentiszteletre korlátozni Istenhez járu­­lásunkat. A lélek azonban elemi erővel igyekszik kö­vetni ősi ösztönét, repül az Atya kebelébe; ha soká bolyongott is kint a sötét, hideg idegen­ben, egyszer csak észreveszi: „az én hazám túl kék égen, szívem csak odavon“. Az Istennel való együttlét legigazibb alakjá­ban nem kérésnek kérésre halmozása, nem is a büntetés elengedéséért való siránkozás, hanem a léleknek természetes megpihenése az Atya szerető szívén, a barátnak bizalmas társalgása a felette végtelen magasságban álló, de azért őt barátságra méltató Úrral. Micsoda öröm a földi barátok számára, ha összejöhetnek és kibeszélhetik egymást, de micsoda öröm ehhezképest kiönteni szívemet az Atya előtt, aki egészen megért, hiszen ő te­remtett ! Üres a szívünk, aludni kezd a lelkesedés tüze, mellyel munkánkba belefogtunk? Keressük a baj okát abban, hogy elhanyagoltuk egyedül lenni Istennel. Jézus példája megtaníthat, hogy a legmagasabb életet csak úgy tudjuk élni, ha szigorúan engedelmeskedünk ez élet törvényei­nek : keressük az Atya színét, mindig a legjobb énünkhöz tartjuk magunkat. Az ugyan Isten­kísértés, ha valami rendkívüli lelki élményt kö­vetelünk a magunk számára; Mózes járta köz­napi pályáját, mikor a csipkebokor lángolni kez­dett, nem is gondolt rá, hogy minő felmagasztosu­­lásban lesz része, de az meg kötelesség, hogy fenntartsuk Istennel a naponként való csendes, nyugodt érintkezést. Nagy elhívások csak ott történhetnek, ahol Istennél otthon érzi magát a lélek, mert nap-nap után találkozik Vele. Munka­társsá avatni csak azt lehet, ki közelből nézvén a tervezőt, belát annak nagyszabású, merész gondolataiba s akit megihlet a példa, melyet maga előtt lát. Micsoda iskola előzte meg Pál ama kijelentését: Isten munkatársai vagyunk ?! És csak az Istennel való egyedüllét juttat el bennünket valódi önismeretre. Ha emberekkel vagyunk, önkéntelenül is hozzájuk mérjük ma­gunkat; találunk bennük hibákat és elégedetten állapítjuk meg, hogy ők is csak olyanok, mint mi; ebből természetszerűleg következik, logi­kánk magunk mentésére berendezkedése folytán, hogy nem ítéljük el őszintén környezetünket, mert legelőször magunkat kellene elítélnünk, amire pedig nem vagyunk kaphatók. Ott áll a régi mentség: embernek csak ember lehet a mértéke. Állj oda lélek Isten színe elé, majd akkor megismered magadat, ki vagy. Majd akkor nem arra gondolsz, hogy a szomszéd gyülekezet lel­késze is ép úgy cselekedett, hanem megragad hatalmas erővel a tudat, hogy kell és lehet másként is cselekedni. Isten mértéke sokszor kellemetlen, de meg kell szoknunk az ezzel való mérést, különben egyszer csak azt vesszük észre, hogy bűnös fertőben járunk, holott mi azt hit­tük, virágos mezőkre jutottunk. Az emberi mér­ték megvesztegette érzékeinket. Légy egyedül Istennel, majd Ö kijelenti neked,

Next

/
Thumbnails
Contents