Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-06-18 / 25. szám
194. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. nagy gondolatokat, hanem az Isten királyságában nagy, a természeti ember erőit felülmúló célokat ad. Kérdezzük meg magunkat elfogulatlanul: mik a mi céljaink? Olyanok-e, hogy leroskadunk a felelősségtől és Istenhez menekülünk, hogy Ö adja az erőt a nagy feladatok sikeres megoldásához, vagy olyanok, hogy magunk erejéből is elvégezhetjük? Jaj nekünk, ha mint keresztyének megelégszünk olyan céllal, amit közönséges emberi erővel el tudunk végezni. Akkor miért vagyunk keresztyének? Amint valaki mondotta: a keresztyének azért vannak e világban, hogy vállalkozzanak a lehetetlennek látszó dolgok megtételére. Jöjj Lélek, hozd a Te levegődet. Ismertesd meg velünk az Atya akaratát, hogy így tudjunk egyakarattal küzdeni. Adj nagy célokat, melyek vonjanak, ígézzenek; mutasd fel a mennyek királyságának mindennél felségesebb eszményét, hogy ennek szépsége megragadjon, rabul ejtsen! Ruházz fel oly erőkkel, melyek képesítenek, hogy e királyság diadalrajuttatásából mi is kivegyük részünket. m. A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség:, béketürés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. , Pál: Gál. 522. Egyről-másról. Bármilyen szépnek tartom is a demokratikus elvet, amelyen a mi egyházalkotmányunk felépül, még is kell bizonyos korlátokat felállítani; mert hiszen azt látjuk, hogy az a nagy demokrácia már az Úrvacsorát is meg akarja fosztani dogmatikus részétől s odáig jut, hogy az eredendő bűn és a testi feltámadás hitét, mely nem csak a református, de az összes keresztyénségnek alapvető dogmája az egyéni meggyőződéssel akarja helyettesíteni. Az a sok panasz, amely a lelkészválasztási visszaélésekről szól s az a sok cikk, amely a lelkészválasztási törvény módosítása tárgyában napvilágot lát, mindamellett tesz tanúbizonyságot, hogy valami korlát felállításáról gondoskodni kell. Félre ne értsen senki, nem azt akarom én, hogy a nép választási jogától megfosztassék, de mégis ezt a jogot oly formában gyakorolja, hogy a sok visszaélés emberi lehetőség szerint, a legkevesebbre redukáltassék. Erre vonatkozólag volna egy tervem, amely szerint a kecske is jóllaknék és a káposzta is megmaradna. Helyesnek tartom Eőri Szabónak azon álláspontját, mely a próbaszónoklat megtartását az általa felállított korláton belől megengendi. Ezzel azonban a bajon segítve nincsen. A választás még sok visszaélésre adhat alkalmat. Mivel a választás jogát a néptől el venni nem lehet, s mivel az arravalóságot az egyházi felsőbb hatóság tudja csak igazán elbírálni, ebből a kettőből kellene kombinálni a választási törvényt, úgy nevezetesen, hogy azok közül, akik a gyülekezetnek tetszését megnyerték a próbaszónoklaton, kijelölne az egyházi községi közgyűlés, vagy ha úgy tetszik, választana egyet vagy kettőt s ugyanannyit jelölne ki az egyházi főhatóság is s a kijelöltek közül egy bizottság előtt az Ap. csel. 12. 25 és 26 verseinek útmutatása TÁRCA. Egy kártyázó és ópiumszívó megtérése. — Johann Hesse „Die Heiden und wir“ című munkájából. — Kínában a berlini missiónak egyik munkása Csenfentau élete legnagyobb eseményeiről így beszél: Édes apám kilenc éves koromban beadott az iskolába. Az állami megbízott előtt való nagy vizsgát 19 éves koromban kellett letennem; azt gondoltam, hogy majd ki fogok tűnni mint kiváló talentum, de sajnos, ez nem így lett. Amig az apám élt, szelíd, szorgalmas — nem pedig csak amolyan eszem-iszom féle — ember voltam. A rossz emberek társaságát mindig kerültem, a dologtalanságot nem szerettem, ópiumszívás és kártyázás még akkor távol voltak tőlem. Amikor 26 éves voltam, apám meghalt, olyan szép temetést rendeztem neki, hogy többe került 120 koronánál; s én mint egyedüli fiú, az egész vagyonát örököltem. Ebben az évben igen szegény volt az aratás, lett utána nagy nyomor s én, mivel sem a földmíveléshez, sem pedig valamilyen mesterséghez nem értettem, elmentem tanítónak. Nagy lelkiismeretességgel vettem kezembe a gyermeknevelés munkáját; de mindenütt, ahol csak megfordúltam, a növendékek ópiumélvezésben, kártyázásban és mindenféle szerencsejátékban találták kedvüket; előkelő barátaim még az iskolában is, mikor látogatást tettek nálam, hogy valamiképen eltöltsék az időt, hozzáfogtak az ópiumszíváshoz s nem egyszer engem is rávettek. Kezdetben naponként csak egy-két pipa ópiumot szívtam el, azonban már egy hónap múlva öt-hat pipával és mielőtt észrevettem volna, az ópiumélvezés nagy szenvedélyemmé lett. E miatt ott kellett hagynom a tanítói pályát, kis boltot nyitottam ezután, különösen a rizsnek, olajnak és az ópiumnak az elárusítása olyan jól ment, hogy öt-hat hónap múlva több mint 240 K volt a nyereségem. Az üzletbe beállítottam kis asztalt is, amelyen lehetett játszani; de sajnos, a kártyán nem
