Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-06-04 / 23. szám
178. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. reményét s annak határozott ígéretét adja telkembe: „eredj el és többé ne vétkezzél“. Az Isten keres engem és téged s ha megtalált, baráttá lesz, akinek barátsága felemelő, felmagasztaló, nemesítő és vigasztaló. „íme, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki. . . megnyitja ..., bemegyek ahhoz, vele vacsorátok és ő énvelem. FL. A leányegyházak — és a 400 éves jubileum. Sok tervről hallhattunk és olvashattunk e lap hasábjain is, mely a reformáció 400 éves fennállását óhajtja maradandó emlékkel megünnepelni, megörökíteni. E tervekről nem érzem magam jogosultnak birálatot mondani. Az ünnepet rendező bizottságok feladata e terveket elbírálni és közülök a legalkalmasabbakat, a legéletrevalóbbakat megvalósítani. Mindenesetre az ünnepély akkor közelíti meg legjobban célját, ha nem csak külsőségekkel, hanem más bensőségesebb, a protestantizmus életére is némikép kiható reformokkal lesz az megörökítve. Maga a protestantizmus szelleme is ezt kívánja. Jól esett olvasnunk nagytiszteletü Kiss Zoltán lelkész úr e lap hasábjain fölvetett propozicióját, melyben a felekezeti tanítók fizetését az államiakéval kívánja egyenlősíteni és gyermekeik részére családi pótlékot követel. Fölöslegesnek tartom hosszabban magyarázgatni, hogy mennyire bensőleg érinti ez a tervezet egyházunkat a jövőre nézve. Minden komolyan és reálisan gondolkodó ember tisztában van vele, hogy mit jelent egy sorsával megelégedett, vallásához hű tanítóval végeztetni az egyházias nevelés és tanítás munkáját, úgy az iskolában, mint az életben a lelkész oldala mellett. Egy olyan tanítóval, kit nem keserít az a tudat, hogy az ő hív fáradozását nem méltányolják felekezeténél anyagilag olyan arányban, mint az állam az ő tanítóiét. S ami a legnagyobb sérelmet illeti, hogy gyermekei után családi pótlékot nem kap! Csak rövid gondolkodású ember vádolhatja meg a református tanítóságot egyháziatlansággal. A harcterekről írt közleményekben sokszor olvashatjuk az ő mély vallásosságukat. De saját leveleik minden sorából kicsendül az. Példák igazolják, hogy a „Te benned bíztunk eleitől fogva 1“ „Perelj Uram perlőimmel, Harcolj én ellenségimmel!“ „Az erős Isten Uraknak Ura!“ stb. énekeink erősítő, lelket nyugtató hangjai mellett, mint mentek kis csapatukkal vagy a csapatok között rohamra. És a hősi halott tanító ajka utolsó perceiben is a zsoltár szavait súttogja: „Szívemet hozzád emelem és benned bízom Uram!“ Milyen fölemelő, milyen jóleső érzés töltené el őket, ha hazajövőre látnák azt, hogy egyházi felsőbb hatóságaink milyen szeretettel karolják fel ügyüket, hogy nagy tekintélyükkel és befolyásukkal sikerűit az államnál a sérelmes részeket — az anyagiak terén — megszüntetniük. A tanítóság hálája, hűsége és ragaszkodása volna ezért a köszönet egyházunkkal szemben! Hála és köszönet e tervezet fölvetőjének, Kiss Zoltán lelkész úrnak is ! Én azonban most a leányegyházak érdekében kíván-TÁRCA. A dogmatika anyaga és felosztása. — Theologiai magántanári próbaelőadás — A dogmatika a rendszeres theologia egyik ágát képezvén, kérdésünk eldöntésénél a rendszeres theologia fogalmából kell kiindúlni. Mi a rendszeres theologia? A rendszeres theologia a keresztyén vallásos ismereteknek történeti és pszichológiai alapokon nyugvó kritikai módszerrel határozott, normativ cél szerint való kapcsolása s rendszeres egésszé fűzése; vagy rövidebben, — mivel a vallásos ismeretek életfelfogásban és világnézetben szürődnak össze — a keresztén életfelfogás és világnézet rendszeres kifejtése. Ez a feladat négy rokon tudományágnak jelöli ki a maga sajátos területét. A vallásfilozófia kikeresi a vallásnak az emberi szellemben elfoglalt helyét, megállapítja a hiányt, amelyet a vallás van hivatva betölteni s erre építve, megtalálja a tökéletes, igaz vallást, mely történetileg a názáreti Jézus öntudatában gyökeret vert keresztyénségben jelenik meg. Ezt a tökéletes, igaz vallást fejti ki tartalmilag, rendszerezi a megtalált történeti és pszichológiai normák szerint a dogmatika. Az erkölcstan pedig, mint nevelő anya, a vallás lényegének megfelelően az élet felé taszítja a már megtalált és kifejtett életfelfogást és világnézetet. Betetőzi a rendszeres theologia munkáját annak ügyvédje, az apologetika, amely igazolja és megvédelmezi azt a más alapokon nyugvó életfelfogásokkal és világnézetekkel szemben. A dogmatikának a rendszeres theologia keretén belül elfoglalt ilyen szociális jellegéből is levonhatjuk kérdésünk negativ oldalát. Bizonyos e szerint, hogy a dogmatika nem dogmák katalógusa, nem is önkényesen csoportosított tanhalmaz, villamos árammal telített drótkerítéssel körülvéve, melyet aki érint, az halál fia, hanem fejlődő életfelfogás és világnézet alkotván tartalmát, valami speciálisabb, rugalmasabb, életteljesebb, valami rendszerező alapelv szerint igazodik. De mi ez a rendszerező alapelv ? Mi az anyag ? honnét merítjük azt?
