Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-09 / 2. szám
12. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1916. intézmények különböző alakját, hadd legyenek azok e szükebb mederben is megannyi világító gócpontjai, jótékony, magasztos célok és eszmék hirdetői e mi köz- és jótékony intézményekben bizony még szegény hitfelekezetünknek és nemzetünknek. Egyházkerületünk is érezve köteleztetését, foglalkozik a megünneplés módozataival s az egyházmegyék inkább általánosságban mozgó véleményének bekérése után bizottságot is küldött ki a kérdés tanulmányozására és javaslatnak előterjesztésére! Mint ennek a bizottságnak egyik igénytelen tagja, gondolkoztam, tépelődtem én is e közérdekű, fontos kérdés felett, s arra a tiszteletteljesen e sorokban előadott és beterjesztett meggyőződésre jutottam, hogy egyházkerületünk legszebb, legmegragadóbb, legáldozatosabb intézményt,.örök emléket létesíthet, a reformáció négyszázados évfordulóját úgy ünnepelheti meg legméltóbban és legüdvösebben, ha theologiai internátust, vagy inkább theologiai semináriumot létesít pápai főiskolájában!! Lehet, hogy sokan kicsinyelik, keveselik ez eszmét, e létesítendő tervezetet, partialisnak s nem olyan általános hatásának és jelentőségűnek tartják ezt, mint amely valóban méltó megörökítése és kifejezése lenne e nagy évforduló méltó megünneplésének. Magam is megfelelőbbnek találnám kerületi árvaház, szeretetház létesítését s készséggel járulnék ehhez, ha nem érezném, nem látnám égetőbb szükségü, áldásosabb hatását, s mégis egyetemes, széles körre kiható üdvös eredményét egy theologiai seminariumnak, egy a szó valódi és két ird föl az igazságért vértanú halált halt hősök emlékoszlopára ! Irgalmdafénye ragyogja körül azokat is, a kik itthon, a családi körben, a természet rendjén költöztek el az örökkévalóságba. Adj majd részt nekik és az utánuk kesergőknek a viszontlátás édes örömeiben! Azokat, akik messze idegenben, szomorú fogságban várva várják a szabadulás óráját, tartsd meg erőben, egészségben; őrködjél fölöttük, hogy el ne szakadjon türelmük fonala, hanem csendességben várják és óh add, hogy meg is érhessék szabadulásuk óráját és megizlelhessék a viszontlátás boldog örömeit! Véreinknek, hű szövetségeseinknek, kikőrt állanak nagy eltökéltséggel; vívnak, verekesznek oroszlán szívvel, hogy megvédjék otthonainkat, határaink épségét: add meg hűségüknek, erőfeszítéseiknek jutalmát: a végleges diadalt! Áldd meg őket, segítsd meg őket igazság Istene! Könyörgünk magunkért is. Ha a nehéz megpróbáltatások közt, kétségek örvényében megingott a hitünk és panaszos szóval vétkeztünk Ellened : bocsásd meg gyarlóságunkat és fürössz meg, most tisztára az újjászületés fürdőjében, hogy azzal az édes megnyugvással, azzal a boldog reménységgel mehessünk át kegyelmedből az új esztendőbe, hogy mint eleddig, úgy ezen túl is megtartó, jóságos Istenünk leszel nékünk a Jézus Krisztusért. Ámen. Kis József. nemes értelmében vett igazi papnevelő, igazi papokat képező intézetnek. Ma ugyanis — minden vonatkozás, legkisebb célzatosság nélkül legyen mondva — papnevelésről, a szó nemes értelmében vett papképzésről nincs, nem lehet szó, tanítunk, de nem nevelünk, papokat nem képezünk. Theologus ifjaink széjjel a városban lakva, annak sötét és árnyoldalaival eléggé megismerkedhetnek, a mindennapi élet nyerseségét, kinövéseit, a társadalmi mételyező nyilvánulásokat az utcák, mulató helyek tartalmatlanságait, vagy sokszor igen is súlyos tartalmait láthatják ugyan, de hiányzik a hely, nincs meg a légkör, a levegő, ahol a szívnek, a léleknek azt a nemességét, az érzéseknek, a gondolatnak, világi életnek azt a finom fennköltségét sajátíthatnák el, szívhatnák magukba, mely egy papot, egy Istenszolgáját kellene hogy jellemezzen, kiemelkedővé tegyen a reá bízottak, azok előtt, akiknek a szív és lélek nemességéről, gondolatok tisztaságáról, a szó és cselekedet feddhetetlenségéről példát kellene nyújtania! Röntgen sugarakkal megvilágítják, részeire bontják az emberi testnek minden porcikáját, egész belsejét, szeretném, kívánatos lenne megvizsgálni, megrögzíteni minden ifjú lelkét, szivének érzését, ki theolugussá akar lenni, ki százaknak, ezreknek kíván lelkivezére, eszményi, kiemelkedő példányképe lenni! S ha ez a kivánalom, ez a magas mérték jogos és helytálló, szinte önként következik, hogy nekünk, a társadalomnak meg kell adnunk a módokat, a lehetőségét annak, hogy akikben meg van — feltételezem ugyan, hogy mindenikben meg van, mert akkor nem kívánkozhatnék ennek a pályának lemondásai, önfegyelmezései után — azok a léleknek ezt a nemességét meg is őrizhetnék, s akikben talán egyáltalán nem, vagy csak csekélyebb mérvben van meg, azok azt el is sajátíthassák, ki is fejleszthessék. Egy gondosan, céltudatosan vezetett, minden mozzanatában ezt a célt szolgáló internátus, egy seminárium, melyben a rossz, a léha, a triviális, a nyers, a bárdolatlan, ismeretlen valami, hol a fogékony, a legnemesebb, legideálisabb eszmék szolgálatára elhívott ifjú csak jót, szépet, nemeset lát és és hall, hol alkalom és eszközök adatnak s életösztön ébresztetik benne, minden nemes, magasztos iránt, hol hasonló érzésű, gondolkodású társaságban szórakoztató, szellemet pihentető, felüdítő foglalkozásokban, ártatlan játék, torna, sport van része az üres órákban s hol nemes versenyre kelve, az önképzésre, a tanulmányokban elmélyedésre használják fel a komoly munkálkodások perceit s hol az egyéni, a családi élet tisztaságát, nemességét ösmerheti meg a gondozó, felügyelő-tanárok és azok családja tagjainak minden napi példáiban: egy ily szellemben, ily irányban, ilyen légkörben nevelt egyén — akaratlanul, öntudatlanul is nem válik-e azzá, akiről méltán elmondhatja a reábizottak serege: imhol az ember, a lelki vezér, a követendő példánykép, a szó nemes értelmében atyja, pásztora a maga népének !!
