Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)

1916-01-09 / 2. szám

2. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 13. oldal. A nagy, népeket, nemzeteket felforgató, az átalakulá­sok, a jövendő fejlődési irány ma még beláthatlan szélességű mezejét felszínre hozó világháború s az azután elkövetkező korszakok napjai minden téren más viszonyokat, más embereket fognak teremteni és kívánni: egész emberekre lesz szükség minden téren s ezerszer inkább a lelki élet terén, a vallások, a hitfelekezetek életében. Neveljük, képezzük theologu­­sainkat ilyenekké, mai rendszerünkkel, eszközeink fogya­tékosságával, bizonyos mérvű elhanyagolásával, vagy inkább e kérdésnek nem eléggé méltatásával nem tehettük ezt: tegyük ezentúl, ha élni, fejlődni, s hit­­felekezetünk egyéni és hazafiui magasztos missióját betölteni akarjuk. S ezek mellett még nem visszatetsző s kirivó-e az a kicsinyes, meg nem felelő külső megjelenés, theo­­logiánknak a főiskola épületében való jelenlegi elhelye­zése, az a nem méltatott, mintegy elrejtett, lealázó helyzet az a három kis nem is terem, hanem inkább cella, minden, megálló, gyülekező, társalgó hely nélkül a mi mostani theologiánkon! Mig többi tanintézeteink — hála Istennek, ki mustármagból is terebélyes fát növel, — büszkén, palotaszerüleg hirdetik Dunántúli egyházkerületünk életképességét, a tudomány ésnevelés szentügye iránti érdeklődését, áldozatkészségét, addig a mi theologiánk, félve, szerényen, szinte szégyenkezve húzódik meg előkelő társai engedte szerény, elrejtett zugában, a maga kicsi, szűk, elégtelen, meg nem felelő méreteivel s be nem illeszthető alakjával ! Tarthatatlan, s tovább nem odázható helyzet ez immár! Én nem habozom kimondani, s bizonnyal nem hivatali elfogultság, hanem a társadalom leg­kiemelkedőbb tagjainak felfogásával egyező meggyő­ződés mondatja velem, hogy minden hivatal, minden életpálya, foglalkozás között legmagasztosabb, legüd­­vösebb, legkiemelkedőbb a papi hivatás, mert az az emberiség boldogsága, tökéletesedése szent ügyének, eszményieknek, istenieknek szolgája és képviselője az anyagiakat szolgáló többi hivatások felett áll! Legyen e magasztos hivatásnak iskolája, a csarnoka is méltó kifejezője, hirdetője e felséges szolgálatnak, önmagunk ne kissebbítsük ennek értékét, jelentőségét még külső­leges nyilvánulásokkal sem, jövendő papjaink érezzék, lássák már a külsőkben is, elhelyezésük, lokalitásaik szépségében is, hivatásuk, állásuk megbecsülését s más érzés tölti el, más nevelő hatása van egy méltóságra díszes, a célnak megfelelő, azt szolgáló, impozáns épületnek, teremnek, mint egy elrejtett, észrevétlenül szerényen, félve meghúzódó, a célt, a hivatás magasztos­ságát egyáltalán ki nem tüntető s nem szolgáló igény­telen helyiségnek! S ily, a célnak tökéletesen megfelelő, azt teljes complexumában szolgáló alkotás, egy ily theologiai intézet, seminarium létesítése s a reformáció négy évszázados fordulójának ily monumentatil, maradandó alkotással megörökítése egyházkerületünk részéről nem is lenne lehetetlénség, sőt aránylag jóakarattal, minden érdekelt tényezőnek ez ügyet mérlegelő, méltató igye­kezetével, könnyen lehetne az megvalósítható, keresztül vihető. Tervezett bővítő építkezéseinkkel főgimnáziumunk­nak mindan bizonyság szerint szüksége leend a jelen­legi theologia helyiségeire, s ezek ellenértéke a jog és méltányosság szerint biztos számításba vehető: maradna tehát tulajdonkép 1 theologiai tanterem és az internátus a szükséges összes lökalitásokkal fel­építendő. Legmagasabban véve az építkezés, berende­zés belekerülne 300.000 koronába. Erre szolgálna fedezetül 100.000 kor. kölcsön a tűzkár-alapból ugyan­ennyi összegnek a terhére felvéve, kamatját, törlesztési hányadát fizetné a tűzkár-alap megfelelő tőkéjének jövedelme 60 theologust számítva, azok évi — mostani — lakbére per 150 K = 9000 K, amit ma okvetlenül ki kell adni akár a jótéteményekből, akár saját zsebük­ből, 40 évi törlesztésre ennek terhére 6% törlesztéses kölcsön vehető 150.000 kor., a hiányzó 50 ezer kor. minden valószínűség szerint gyűjtésekből, adakozások­ból lenne összehozható, s így az építkezés berende­zésre szükséges 300.000 kor. összeg ekként állíttatván elő, a fenntartás, fűtés, világítás, kiszolgálás, mosás céljaira szükséges mintegy 10.000 K évi szükséglet fedezésére szolgálna minden kerületünkbeli lelkész évi 10 K hozzájárulása = 3000 K ; gyülekezetek lélekszám szerinti 2 filléres hozzájárulása 5200 K, összesen 8200 K. a hiányzó 1800 K pótoltatnék vagy az egyházkerület, vagy a lelkészek illetve gyülekezetek magasabb hozzá­járulásával. Nagyon természetes, laikus embernek laikus számí­tása lehet ez, de bizonnyal megközelíti a valóságot, a váz talán ez, a fundamentum, a keret, melybe lehet azután beilleszteni a szükséghez és előirányzathoz képest a további szükségleteket és megfelelő fedezetet. Hiszen magának az egyházkerületnek, egyházmegyék­nek nagy anyagi, erkölcsi ereje alig vétetett e terve-Szentkirályi Károly: Fülöp József: Szolnoky Gerzson: Uray Sándor: Beszédek és imák. Isten igéje a világháborúban Háborús idők imádságos Tábori énekeskönyv. Úrvacsoraosztás napjának Ára 3 50 korona. könyve. — Ára 1 korona. Ára 36 fillér, délutánján. Ára 5 30 korona @ ® ® ® © © © © Vallásos irányú könyvek, népies kiadványok, remek kötésű zsoltárok, bibliai fali mondások nagy választékban kaphatók: Kis Tivadar könyv-, zenemű- és papirkereskedésében Pápán, Fö-utca 21. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents