Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-02 / 14. szám
14. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 107. oldal. get, civilizációt lábbal taposó vérözön szennyes hullámai közül is előtűnik az első reménysugár, a békének, a nyugalomunk közel jövőben felcsillámló, reménysugára. Vajha reménységünk, forró óhajtásunk ne lenne messze jövő csalóka ábrándképe, hanem testet öltő, áldást árasztó valóság, hogy élhetnénk mi, élhetne az egész emberiség a maga magasztos hivatásának, az egyetemes, az általános emberi boldogság és tökéletesség nagy és magasztos céljának. Különösen reánk vár, az én hitem és meggyőződésem szerint, reánk lelkészekre néz ebben a magasztos, utópisztikus, talán soha teljes egészében meg nem valósítható cél felé törekvésben, a békés idők elkövetkeztével fokozottabb és felelősségteljesebb munka! Új idők, viszonyok, egész megváltozott világnézlet várakozik s közelget reánk, nt. lelkészértekezlet, melyek fokozottabb erőt, kétszeres törekvést, egész embert kívánnak minden téren, mindenkitől. Ha valakinek s valamelyik társadalmi osztálynak, úgy nekünk kell e tekintetben lelkes igyekezettel, jó példával elöl mennünk. Hiszen míg más élethivatás és foglalkozás emberei, csak önmaguknak, vagy csak egyeseknek okoznak bajt, veszedelmet, vagy szerezhetnek üdvös jótékony eredményeket, addig a mi munkánk, tevékenységünk százakra, ezrekre lehet áldásos, vagy vészthozó, s mig mások az egyénnek, az embernek külső életnyilvánulásai, leginkább anyagi, vagy fizikai életében váltanak ki bomlasztó vagy fejlesztő hatásokat, addig a mi élethivatásunk az embernek bensejében, benső világában, de ezzel együtt külső életjelenségeiben is idézheti és idézi elő az áldásnak, a boldogságnak, vagy a vésznek, a kárhozatnak ezerféle változatait. Vértezzük, övezzük, készítsük elő magunkat, lelkészkarunkat e nagy és magasztos munkára mi is! Mi vagyunk a világ sava, élesztője, kik hivatva vagyunk eszmét, irányt, magasbaszárnyalás célját adni a világnak, az emberiségnek. E mi magasztos hivatásunkban meg ne restüljünk, erőteleneknek, könnyüknek ne találtassunk soha! Tagadhatatlan, hogy e reánk váró fokozottabb tevékenységben, hatványozottabb munkálkodásban, működésünk csupán a szószékre, a katedrára nem szorítkozhatik ezentúl. Keresni kell a néppel, a reánk bízott gyülekezettel, annak minden tagjával az érintkezést, az összeköttetést. Ismernünk kell annak minden egyes tagját, annak érzését, gondolatát, hibáikat, erőtelenségük fogyatkozásaival; tanítani, inteni, lendíteni, lelkesíteni kell őket, felemelni emberi méltóságuk magaslatára s életünk tisztaságával, erkölcseink feddhetetlenségével világító példaként állanni előttük! Tagadhatatlan, hogy lelkészi karunk képzésében, ily irányban nevelésében sok tenni, alkotni, újítani való várakozik reánk s én a magam részéről örömmel látom az egyre hangosabban nyilvánuló óhajt, kerületeink, konventünk ily irányú fáradozásait, s örömmel üdvözlöm azt, mint egy szebb, egy boldogabb jövő reménységgel biztató zálogát, amely meghozza lelkészi karunk megfelelő, megérdemelt anyagi dotálását. De vannak más biztató, kedvező jelenségek is, melyek igazolni látszanak, hogy kezdjük megérteni a kor intő szavát, s a nemes verseny az áldásos munka, a reánk bízott gyülekezetek valláserkölcsi érdekeinek szolgálatában, intenzív fejlesztésében találjuk legszebb élethivatásunkat, nemes ambíciónkat. Egyházi irodalmunk a fellendülés, fejlődés magas, igen magas fokát mutatja nemcsak a háborús idők alkalmi termékei, hanem egyházi sajtónk, főként belmissiót szolgáló lapjaink, folyóirataink terjedése, leg-Jer magyarság, a Kárpátok Zúgó fenyvese között Hadd hirdesse kis templomunk: Az Isten az erős tornyunk, Muszkaerő itt törött. Jere-jere magyar róna Minden fia, leánya, S hogy élsz, hogy nem tiport agyon A túlerő, ez a templom Legyen érte a hála. Jertek-jertek, én véreim, Áldozatos magyarok, Hős fiaink emlékére, Istenünk dicsőségére Építsünk egy templomot. Nagyrábé. F. Varga Lajos. ^=5232=^ Jézus erkölcstana a hegyi beszéd alapján. (Részlet dr. King C. H. „The Ethics of Jesus“ c. könyvéből.) (Folytatás.) A kötelesség a gazdagabb életre vezető utat mutatja. S az alapos betöltés szükségének ez a gondolata hatalmas indítékká válhatik nálunk az önzetlen szeretet életének elérésére. Ha azzal az emberrel való viszonyodban, aki megbántott, valóban megakarod találni az igazságra, békességre vezető utat, sohase azt keresd, mily kevéssel tehetsz eleget az isteni parancsnak: „Ne ölj“, vagy, hogy meddig mehetsz el a másikkal való megbékélésben, hanem inkább azt, hogy milyen meszszire mehetsz. Tekintsd úgy a parancsolatot, mint amely megmutatja az irányt, melynek követésével a leggazdagabb életben lehet részed, kövesd oly mértékben, amily mértékben csak teheted. Töltsd be teljesen e törvényt. Egyetlen jótát, vagy pontocskát se hagyj végrehajtatlanúl, töltsd be a legkisebb ez irányú parancsolatot is (517,18,19, 21, 22)- Cselekedjél sokkal többet, mint cselekedned kellene, tedd meg mindazt,
