Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-09 / 2. szám
2. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 11. oldal. ez az életmód második természetévé lesz neki és épen az lenne terhére, ha másként kellene élnie. Ezen az úton szeretetteljes egyesülésre jutunk a legmagasabbal és a legjobbal, ami van a mindenségben és viszont mindaz egyesül velünk. Segít minden pillanatban: betű szerint úgy látszik, hogy minden dolgot érettünk hoz mozgásba, pedig valósággal mi vagyunk, akik mindent mozgatunk. Németből: K. J. Javaslat a reformáció négyszázados évfordulójának megünneplésére vonat= kozólag kiküldött bizottságunkhoz s általa az egyházkerülethez. ilágrendítő események, népeket, országokat elsöprő háború rohamosan váltakozó borzalmai között talán még gyorsabban rohanó napok siettetik, egyre közelebb hozzák a vészes vérontás izgalmai között sem feledhetett reformáció négyszázados évfordulóját, 1917 október 31-ikét, azt a napot, melyet törénelmi méltatások, mint a haladás, felvilágosodás, egyenlőség, szabadság, egyszóval a civilizáció magasztos eszméinek kiinduló pontját, amit a világ annyi kiváló nemzetei, mint születésük bölcsőjét szokták tekinteni. Közéig, alig két, nem is egészen két rövid esztendő választ el e világtörténelmi forduló ponttól, mely nemcsak a vallásos világnézetek beláthathatlan perspektíváját, hanem az □==c V emberiség fejlődésének határtalan szélességű mezejét, a tökéletesedés után törekvés csodákat teremtő, végetlenségbe elhúzódó szellemét, irányát mutatta, nyitotta meg az emberiség előtt is. Az elközelgető napok egyre sürgetőbben, s bizony már csaknem a 12-ik órában követelik, hangoztatják azon módok, eszközök, alkotások feletti gondolkozást, melyek méltó kifejezői lennének azon kegyeletes érzésnek mellyel e négy évszázados fordulót megünnepelni, örökidőkre szóló emlékben kifejezésre juttatni kivánnók. Lehet, hiszem el fog következni az az időpont, amikor népek, nemzetek, egyetemes emberiség legmagasztosabb jelentőségű ünnepnapja leend ez, de ezidőszerint közelebbről csak bennünket protestánsokat, mindkét irányú reformáció híveit, evangélikusokat és reformátusokat érdekel s bennünket foglalkoztat: mi szép, mi magasztos lenne, ha közösen, együttesen, testvéries összhanggal, valami monumentális, nagy alkotással fejeznők ki a testvériesség, az érdekközösség áldásos érzetét s a közös kegyeletet, a lételünket adó nagy nap iránt, de ezt tennünk — sajnos — nem lehetvén, reánk reformátusokra várakozik külön a négyszázados évforduló megünneplése! Cselekedhettük volna ezt is közösen az öt egyházkerület a maga imponáló erkölcsi és anyagi erejének, magyarországi hitfelekezetünk teljes életképességének egész erejével, de talán célravezetőbb, s viszonyaink szerény kereteinek inkább megfelelőbb, mindegyik egyházkerületünk külön, kölön keresi az ünneplés módját s külön hozza létre az alkotások, kos azt kérdi lelketlenül: Avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának ? ! Ezen az állomáson tombol ma eszeveszetten a nagyravágyás és az irigység. Lángban állnak országok és leégnek bennük, elpusztulnak a családi édenek. A nagy romlás miatt, mit ránk hozott, jajveszékelve, sírva búcsúzunk e gyászos esztendőtől. De bármennyit emésztődtünk is a szenvedések tüzes kemencéjében, bármennyit bolyongtunk is csüggedt lélekkel a siralmak völgyein: méltán csendül meg ajkainkon a hálaének neved dicséretére nagy Isten ! Ah mert őrt állottál mellettünk és nem engedted, hogy mindenestől megemésztessünk. Megtartottad életünket: erőnket, egészségünket; megáldottad munkáinkat, megadtad mindennapi kenyerünket. Ha nem mondhatjuk is, hogy sok esztendőre eltelt javaink vannak, de az éhínség se fenyeget. A súlyos megpróbáltatások elviseléséhez pedig adtál elég lelki erőt. Őrt állottál hazánk határain is és hatalmad, mint erős bástya határt vetett ellenségeink elé, melyet át nem hághattak. Sőt azt a vad hordát is, amelyik a múlt télen ellepte Kárpátunk bérceit és a tövében épült helységeinket, kiűztük onnét és messze visszaparancsoltuk saját országába. Az a gonosz szomszéd, a melyik a szövetségi hűséget megtörve, álnokul rontott ránk, nem tud előbbre jutni, mert Te Magyarok Istene megdicsőitetted erődet fiaink vitézségében. A felbérelt gyilkosok hazája fel van dúlva; a vak vezérek nyomán verembe esett a szerencsétlen nép. Seregeink fegyvere ragyog a diadaloktól. Mert Te voltál a vezérünk, együtt harcoltál velünk seregek Ura, igazság Istene J Ah sokaknak szivét szinte összezúzta a szörnyű csapás, mi a fiúnak, a férjnek, az apának, a testvérnek elestében, megbénulásában, megcsonkulásában, gyógyíthatatlan betegségében érte őket. Nagy Isten, ki ölsz sé elevenítesz, kinek van hatalmad, hogy keserűből is édest hozz ki számunkra! óh állítsd helyre az összezúzott sziveket; óh gyógyítsd meg a sajgó sebeket; emeld föl a leverteket; önts reménységet egy szebb, jobb jövő iránt a csüggedt lelkekbe. Óh biztasd meg a a háború tüzében le égett családokat, hogy veled szövetkezve, megépítik még gyönyörűségesen a romokat és olyanok lesznek, minta megöntözött kert; mint vihar után szélcsöndben, verőfényben a természet virulókebele. Azoknak a hősöknek, kik vérükkel, életükkel áldoztak a hazaszeretet, a honfi hűség oltárán; a kik életüket adták családjukért, nemzetükért, a véren szerzett ezeréves haza megmentéséért: adj örök idvességet a Krisztus királysága alatt; sokat szenvedett testüknek, takarja bár ismeretlen helyen idegen hant, adj csendes nyugodalmat közös anyánk: a föld ölében. Nevű
