Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-01-09 / 2. szám
10. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. Az új kezdet* z ember abban az időpontban, mikor álmából fölserken és megkezdi a tudatos életet, valami különösen fogékony és könnyen befolyásolható állapotban van. A külvilággal való minden vonatkozás fel volt függesztve egy időre ; a szellem bizonyos szabadabb és természetesebb állapotban van és hasonlít egy olyan felülethez, ami a fény iránt igen érzékeny, amelyen minden hatás nyomot hágy. Innen van, hogy a legmélyebb és a legigazibb gondolataink többnyire a kora reggeli órákban jönnek, mielőtt a napnak rendes munkája és összevisszasága zavarnának bennünket. Ez az oka annak, hogy némelyek korán reggel tudnak legjobban dolgozni. Ezeknek a körülményeknek azonban meg van a maguk jelentősége napi életünk alakulására is. A szellem ebben a reggeli időben olyan, mint egy be nem írott lap. Ezt a csendes, fogékony és benyomások iránt érzékeny időt a legjobban értékesíthetjük, ha szellemünk tevékenységét mindjárt a legjobb és a legkívánatosabb irányban vezetjük és ezzel — hogy úgy mondjuk — az egész nap menetét előírjuk. Minden reggel egy friss kezdet. Úgy szólva újra kezdjük * Ralph Walds Trine építő munkáit angolból németre fordította dr. Max Christlieb. A „Der Geist in dir sei dein Berater“ címűből való ez az elmélkedés. E kötetből német nyelven m*r 1913-ban 17.000 példány volt nyomva! |A| életünket. Egészen kezünkben van az. Azonban mikor jön a reggel az ő friss kezdetével, akkor a tegnapnak tegnapnak kellene maradnia és nem kellene többé törődni vele. És éppen így a holnapnak holnapnak kellene maradnia és semmit se kellene még vele törődni. Elég, ha tudjuk, hogy az a mód, ahogyan a mát átéljük, holnapunk fölött is dönt, Arról van hát szó, hogy az új napnak első óráit minden gazdagságukkal és fényükkel, minden magas, az örökkévalóságra nézve döntő lehetőségeikkel használjuk fel ; ép így minden következő órát is, de nem előbb, mint amikor már itt van. Ez a jellemképzés titka. Ez az egyszerű eljárás oda nevel mindenkit, hogy valóban azt a legmagasabb életet éli, ami egyátalán gondolható ; és minden, ami e vonatkozásban gondolható, az valósággal meg is lehet valahogyan, valamikor és valahol. Új kezdet lesz minden nap: azért el a tétlen bánattal : felejtsd, ami volt, ne gondolj arra, mi jöhet, új napon kezdj megvigasztalódva újra! Ilyen élet mindenkire nézve lehetséges lesz; mert mindenki, aki ezt valóban komolyan veszi és nagyon vágyakozik utána, legalább egy óráig az ő legmagasabb eszménye szerint élhet. És ha mégis valaki maga erre nem volna képes, akkor annál a törvénynél fogva, hogy a hasonló a hasonlót építi, ha ugyan valóban komolyan próbálja, már az első órában közelebb jut a célhoz egy kissé, a legközelebbiben még közelebb és így tovább, mig előbb-utóbb eljön az idő, amikor TÁRCA. Imáság ó-év estélyén. 1915. 3—===n jnt a vadul háborgó tenger viharvert madara Mpihegve keresi a kőszálat, hol biztonságban meghúzhatná magát: úgy keres Téged, úgy n_____n vágyik hozzád Örökkévaló Isten a mi agyon zaklatott lelkünk ennek az enyészetbe siető esztendőnek borús alkonyán. Hivő bizalommal húz hozzád a szivünk, mert kőszál és erős torony a Te neved és oltalmaddal befedezheted, ki hozzád menekül. Sötét kétségek rejtelmes méhéből született ez az esztendő ; vérfagyasztó halálordítás köszöntötte hajnalát és az is kisérte futásában nap nap után. A nyomok, miket hátrahagyott, szörnyű szakadékok, melyekben még egyre patakzik a vér- és köny-ár. És az alkonyulta, a kimenetele, oh ez is igen sötét, komor és rémes. Tépett lelkünk erőtlen imbolygással szárnyaid oltalma alá menekül. Itt óhajtja kisírni magát, elzokogni panaszát. Örökkévaló Isten, Te az egész emberi nemzetet egy vérből teremtetted; a testvériség szent kötelékével fűzted a népeket egymáshoz; szép kies kertbe: a családi, a nemzeti élet áldásdus kertjébe helyezted őket, meghatározván lakásuknak határait. (Ap. cs. 17., 26.) Az volt a gondolatod, hogy békességben műveljék és őrizzék boldogságuk éden kertjét és legyenek a teremtés koronái, viselvén e földön képedet. Ah mily bölcs, ah mily atyailag jóságos voltál nemünkhöz Istenünk! Mennyi szelíd, színes, illatos virág pompázik, mennyi édes gyümölcs érik és táplál a családi élet éden kertjében ; mennyi drága reménység sarkalja ott az életösztönt a házastársak, a szülők és gyermekek szivében ! És a nemzet, e nagy család, hogy össze tud olvadni közös reményekben, közös eszmények szolgálatában ; hogy megacélozza benne a nagy célokra törő erőt a megértés, az anyaföld szerelme; hogyan vezeti, biztatja, lelkesíti, nemesíti fiait a régi dicsőség fénye; a nemzeti gondolat! Gyönyörűség volna élni így, a Te gondolatod szerint Istenünk. De most, ... de így! . . Néked dicsőség, nékünk orcánk pirulása. Tiéd az igazság, az égi béke és boldogság; miénk az álnokság, a viszály és pokoli szenvedés. Amaz ős gonosz midőn kioltotta az emberi szívből a hitnek, a bizodalomnak, a megelégedésnek oltártüzeit és helyükön fölszította a nagyravágyásnak és irigységnek lángjait: leégett az éden, oda lettek drága javai; lakói kifosztottan, arcuk verejtékével, tövis és bogácskóró közt vonszolták nyomorult életüket, mígnem elértek ahoz a rémes állomáshoz, melyen a testvérgyil-
