Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-12 / 11. szám
Huszonhetetik évfolyam. 11. szám. Pápa, 1916 március 12. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KORÉ HOL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjelenik minden vasárnap. Kéziratok a szerkesztőséghez: Kis József <=> felelős szerkesztő címére küldendők. <=> Belső munkatársak: Borsos István Czeglédy Sándor Pongrácz József. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Te vagy a Krisztus. Ján. Ő66—6o: „Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közűi és nem járnak vala többé ő vele. Monda azért Jézus a tizenkettőnek : Vájjon ti is el akartok-é menni? Felele nekik Simon Péter: Uram! Kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia“. Álljunk meg egy pillanatra a Jézus életének ama válságos pontjánál, amelyben e szent igék elhangzottak. Mig Jézus az ő messiási hivatását nyilvánosságra nem hozta, siker, elismerés és a nyomában járó tömegek hódolata vette körűi. A gennezáreti tó vidékén csodálatai hallgatták az egyszerű ácsot, aki olyan mély bölcseséggel hirdette Isten országának elközelgését. Evangélium, örömhír volt ez a szegény, sötétségben ülő népnek. Ezt az országot hívják, várják és sóvárogják mindnyájan. Áldott, aki hirdeti annak elközelgését! Csak amint maga Jézus mind jobban érzi, hogy ő több ennek az országnak előhirnökénél, hogy ő nem követe, prófétája, hanem királya ennek az országnak s ez a tudat, mint egy belül égő tűz nyilvánosságra jő cselekedeteiben, Péter fenséges vallomásában, akkor kezd minden rohamosan elborulni, az emberek kezdenek aggódó kétkedéssel nézni Jézusra s visszaborzadnak attól a gondolattól, hogy ez a rabbi, akinek egyszerű családját olyan jól ismerik, beleavatkozzék sorsukba, életükbe, sőt a világtörténelembe, kezdenek hátraállani, helyet adni Jézus ellenségeinek, kezdenek maguk is megvetést, haragot érezni s úgy titkon a szivük mélyén keresztet készíteni a megváltónak. Akár csak ma! Mig arról van szó, hogy Jézus az emberiség nagy tanító mestere, akinek tanításaiból lehet válogatni, az egyiket elfogadni, a másikat visszautasítani, addig pályáját ma is sikerek koronázzák. Jellemének tisztaságát még az atheisták is elismerik. Humanizmusa előtt hódolattal hajolnak meg a szabadkőművesek, a legalacsonyabb társadalmi rétegekkel szemben tanúsított gyengéd szeretetét nagyra tartják a szocialisták, akik szeretnék őt megtenni az első szocialistának. Mindaddig, amig a Krisztus alakja csak egy gyönyörű kép, amelyet falra lehet akasztani, egy példányszerű jellemrajz, amelyet olvasókönyvekbe lehet foglalni, egy társadalmi átalakító, aki ma már csak két évezreden keresztül érezteti erejét, addig minden jól van, minden arc ragyog és mindenki elismeréssel beszél ő róla. íme egy nagy, jó, szerető szívű Ember! Ő hozzá kellene nekünk is hasonlítanunk! Mikor azonban arról van szó, hogy beleavatkozzék az életünkbe, hogy erős kézzel új irányt adjon lelkűnknek, új célokat tűzzön ki elénk ; mikor arról van szó, hogy életünkkel egyéniségünk legnagyobb mélységeiben egyesüljön, hogy övé, az övé legyen egész életünk; mikor arról van szó, hogy ne csak jó példája közvetett hatásával, hanem lelkének az évezredeket túlélő erejével avatkozzék be a jelenbe, hogy amint megváltója volt egy letűnt világkorszaknak, megváltója legyen a jelennek és a jövőnek is, az emberek egyszerre elhidegűlnek; először csak hátraállanak, majd lassanként ellenségeivé lesznek az Úrnak. Akár csak a beteg, aki mindaddig bizalommal adja testét az orvos kezére, amig az külső és kétes szereket használ s mindaddig szeretettel és odaadással várja őt, amig neki fájdalmat nem okoz, de mikor egyszer az orvos szükségét látja annak, hogy erélyes kézzel bele vágjon a beteg hússzövetbe, óh akkor nem olyan várva-várt az orvos jötte, nem oly rokonszenves a megjelenése, akkor a beteg úgy érzi, hogy lassanként elidegenedik attól, aki pedig neki a legjobbat akarja, aki műtőkése pengéjén talán a gyógyulást hozza számára. Addig, mig Krisztus öt árpakenyérrel és két hallal tömegeket vendégel meg, mindenki hálás elismeréssel veszi őt körül. Az ajándékért itt csak a kezüket kell kinyujtaniok az embereknek. De mikor azt mondja, hogy az ember létfenntartásába egy másik, mennyei kenyérre is szükség van és hinni kell, hogy ez a kenyér Jézus: egyszerre visszavonulnak az emberek. A mennyei kenyér ott van előttük, ámde itt nemcsak venni kell, hanem adni is: hitet, amely minden nehézség ellenére is meg van győződve arról, hogy Jézus a mennyei kenyér. „Sokan akik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt?“ Pedig Krisztus ma sem akar megmaradni történelmi
