Dunántúli Protestáns Lap, 1916 (27. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-12 / 11. szám
82. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1916. példányképnek; ma is bele akar avatkozni a világ folyásába, a te életedbe; ma is változatlan erővel hirdeti, hogy szellemi életünk egyetlen táplálója, a kenyér, amely nélkül az anyagiasság moslékján éhen kellene vesznie a világnak: ő maga s az ő szent tanítása. Ezért hangoztatják ma is oly sokan az ő tanitásáról •' „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja őt?“ Ezért nőtt meg a hitetlenek tábora, ezért maradoztak el a gyenge hitüek a templomból. Visszavonulnak s lassanként kivesz szivükből gyermekkoruk eszményi hite, hogy helyet adjon az istentagadásnak, az anyagias világfelfogásnak, annak a sivár lelki pusztaságnak, amelynek nincsen egyetlen üde forrása és virágszála sem. Tudom, hogy azok közül, akik ezeket a sorokat olvassák, odaadták szívüket a Krisztusnak. De tudom, hogy sok szív mélyén még foly a kemény harc a szív legbensőbb, meg nem hódoló bűnös érődéiért. Soha sem időszerűtlen hangoztatni, hogy Krisztus nem elégszik meg a lélek külsejével. Az egész szívet akarja Ő, a lelki világ minden vágyát és gondolatát, Ő azt akarja, hogy mennyei kenyerünk, égen és földön mindenünk Ő maga legyen s az ő tanítása. Teljes, fogyatkozás nélkül való szerelmét ki akarja árasztani egész életünk folyására. Sokszor, magános áhítatunk komoly perceiben megáll előttünk a Főpap, a világ mozgatója és szól mindannyiónkhoz külön-külön: Vájjon ti is el akartok-e menni ? Magamra akartok hagyni, engem megtagadni, megvetni, meggyülölni, megölni? Úgy-e, mi nem akarunk elmenni ? Odaadjuk neki egész életünket és szívünkben megépítjük az igaz, önmegtagadó és kerészthordozó krisztusi hitnek templomát. Úgy-e megjelenése ünnepélyes percében porig TÁRCA. Jézus erkölcstana a hegyi beszéd alapján. (Részlet dr. King C. H. „The Ethics of Jesus“ c. könyvéből) (Folytatás.) Az önfeláldozó szeretet, mint a boldogság feltétele. Jézus nem fél megemlíteni az utolsó makarismosban foglalt tulajdonságot sem a boldogság feltételeként. Határozott hangon mondja: „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a menynyeknek országa“. Biztos a felől, hogy az ember szeretetre, nagy cselekedetre, hősies szolgálatra teremtetett és hogy kevesebbel nem tud megelégedni. Ezért habozás nélkül hivatkozik a próféták tapasztalatára és az embereket az övéhez hasonló, hősies életre hívja fel, hogy vegyék fel keresztjüket és úgy kövessék őt. „A poharat, melyet én megiszom, ti is megisszátok“. Hozzá hasonlóan tanítványainak is képeseknek kell lenniök „venni a poharat és hálákat adni“. Anélkül, hogy szemet húnyt volna az emberek bűnei előtt, soha, egyetlen vallásalapító se hitt oly nagy mértékben az emberek lehetőségeiben és dicsőségében. A cynismusmeghajlunk dicsfényövezte égi alakja előtt és megindúlt szívvel a lábainál rebegjük: „Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van te nálad“. Názáreti Jézus! Szegény hajlék egyszerű gyermeke te; áldott tanító, kinek királyi bölcsőd a jászol volt, testvérünk, ki a tél hidegét és a nyár hevét bolyongva hordozád, ki nem jártál királyi fogatokon, de gyalog a vetések között, óh halld szavunkat, szent esküvésünket: „Mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia“. Czeglédy Sándor. Székfoglaló beszédek. — Elmondta Kis József főiskolai egyházi gondnok. — I. Az egyházkerületi közgyűlés előtt az eskütétel alkalmával. Tisztelt Közgyűlés! Engedelmet kérek, hogy ez alkalommal megköszönhessem egyházkerületünk gyülekezetei elöljáróságainak azt a bizalmát, amellyel e szép tisztet reám ruházták. A főiskolai igazgató-tanács annál jelentősebb színben tűnik föl előttünk, minél komolyabban átérezzük és megértjük, hogy oly intézmények gondozása van rábízva elsősorban, amiket őseink szinte a vérükkel tápláltak századok óta. Olyan intézményeké, amelyeknek egészséges élete, erőteljes működése elsőrendű záloga és biztosítéka annak, hogy anyaszentegyházunk, ez a minden izében magyar keresztyén egyház, kész is, képes is dicséretesen kielégíteni azokat a várakozásokat, sőt követeléseket, amiket az emberiség embernak legcsekélyebb nyoma sincs Nála. Bátor önfeláldozásra hív és mégis hiszi, hogy lesznek hűséges, lelkes követői. Tudja, amint Hinton kifejezi, hogy „bár minden fájdalom egyesül az önfeláldozásban, az önfeláldozás mégis az öröm eszköze“. Vagy, amint Eliot György mondja: „Ha a legmagasabb fokú boldogságban kívánunk részesülni, amilyenben a nagy embereknek van részük, ezt csupán úgy érhetjük el, ha széles lesz a látókörünk s az emberek iránt való rokonszenv oly erőssé fejlődik bennünk, mint a magunk iránt való. A boldogságnak ez a neme igen gyakran sok fájdalommal jár, de mégis ezt választjuk, mert mindenek felett boldogságra vágyunk“. Ez csupán csak egy része az élet ama nagy, látszólagos ellenmondásának, amit Jézus világosan látott: Aki meg akarja életét tartani, veszítse azt el. „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad“. Isten életében való részesülés. Nem csoda, hogyha Jézus ennek a bátor, szenvedésre kész, önfeláldozó szeretetnek az Isten királyságát ígéri és pedig nem csupán mint lehetőséget, — ez az alázatosak osztályrésze — hanem mint valóságot. Az örvendező, önfeláldozó szeretet már birtokában van e királyságnak, ott
