Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-02-14 / 7. szám
50. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. STÁJERORSZÁGBAN, KARINTHIÁBAN. evetemet a hálás elismerés és köszönet szavaival kell kezdenem. Amely népben az áldozatkészség oly kifogyhatatlan, mint a magyarban, annak a népnek a jövendője biztosítva van. Mennyi oldalról igénybe van véve a mi társadalmunk s ime mégis az én, e becses lapban közölt múltkori soraim sem voltak pusztában elhangzott szavak ! Egymásután érkeztek a nemes lelki táplálékot hozó csomagok, elsősorban főtiszt, és mélt. püspök urunktól, azután Vozáry Erzsébet tanárnő őnagyságától, Csukás Endre nagyrákosi, Nagy István szokolyai, Izsák Aladár s-.jádi, Tatay Lajos kajászószentpéteri, Bús József sellyei, Borza Mór hetényi lelkész uraktól. Bár mindegyiknek, amennyire nagymérvű elfoglaltságom engedte, pár sorban külön is kifejeztem a magam és szenvedő vitézeink hálás köszönetét: ezt tenni e helyen is kedves kötelességemnek tartom. Ugyancsak a legteljesebb elismerés és hálás köszönet illesse Nagytiszteletü Szerkesztő urat, amiért szegény Tóth Jánosnak ügyét magáévá tenni és az adakozásban jó példával előljárni kegyeskedett. Ó, ha látták volna, mint jelent meg örömkönyü szegény, csonka vitézünk szempilláin, mikor a jó hirt közöltem vele, mint kacsolódott a keze (de csak az egyik, mert a másik szétroncsolva fekszik csonkult lába felett) hálaadó imára, mint rebegték ajkai: „Hála, hála néked, irgalmas Isten, hogy irgalmasságot öntesz a jó emberek szivébe . . Pedig, hiszen mi csak kötelességünknek teszünk eleget vele szemben, aki érettünk, a mi békességünkért hozott véres, fájdalmas áldozatot. Valamiképpen sehogy se jól van, hogy az ilyen csonka hősöket a hadvezetőség hitvány falábbal elégíti ki, amilyet az utolsó tislér is tud készíteni. Épp tegnap sirta el istenitisztelet után a panaszát egy szegény másik féllábu hívem — aki két mankóval bár, de mégis mindig eljár a templomba —, hogy micsoda csalódás érte. A kórházban, ahol ápolják, kezdettől fogva műlábat Ígértek neki és a napokban hozzávisznek — egy falábat. „Tiszteletes uram, a keserűség elfojtotta a torkomat, nem tudtam szólni, — zokogá — de inkább féllábbal megyek haza, hogysem ilyen koldusbottal ijesszem el családomat“. Hát bizony nem kuldusbotot érdemelnek ezek a csonka vitézek és ha az állam nem akar vagy nem tud gondoskodni róluk, gondoskodjunk — az ezer teher dacára — mi, a társadalom. Prédikáljunk, gyüjtsünk e célra, most — sajnos — sok testvérünk várja tőlünk érettünk feláldozott végtagjainak az áldozat nagyságához illő pótlását. Az előbb felsorolt szives adakozóknak vallásos iratküldeményei lehetővé tették számomra, hogy jól felszerelvén magam, körutat tehessek a vidéken. Voltam Brudz-ban, Leoben-ben, Knittelfeld-ben (hol valami 30.000 orosz fogoly is van), Villach-ban, Klagenfurtban. Mindenütt rengeteg kórház, bennük nagyszámú magyar és természetesen hitünkbeli is. Villachban egy kórházi teremben tartottam istenitiszteletet és osztottam — 38 sebesült katonának — úrvacsorát. Klagenfurtban az ev. templomban gyűjtöttem össze könnyebben levő sebesültjeinket; mintegy 100 körül voltak. S legalább ugyanannyi, aki nem tudott eljönni! Milyen boldogok ezek a szegény emberek, mikor a nyelvükön szól hozzájuk valaki és az a valaki a lelkipásztoruk, ki a vallás vigaszát hozza számukra! Villachban az ápolónőknek, kik végighallgatták az istenitiszteletet, bár semmit sem érthettek abból, köny pergett le arcukon, mikor látták azt a szinte földöntúli örömöt, a meghatottságnak, a lelki megnyugvásnak érzetét, amely ott ragyogott a szemek könnyében, az ajkak imádságos sóhajában, kiérzett az áhítatos ének zengő ércéből: „Az Úr énnékem őriző pásztorom ..." Én hiszem, én meg vagyok róla győződve, hogy ezek a megpróbált emberek soha, de soha nem feledik el ezt az órát és ennek az idegenben végzett istenitiszteletnek és az ehhez fűződő emlékeknek kapcsán mindig nyitva fogják tartani szivüket az isteni erők számára. Csekélység, de jellemző, hogy istenitisztelet után ezek a mi, többnyire nyakas kálvinista híveink sorra — kézcsókra akartak jönni papjukhoz. Itt igazán lehet aratni, ahol — amint Csukás E. nt. úr találóan irta — „a sors az emberek lelkében az elevenig szántott“. Sajnos, a munkamező egy arató számára A REF. FŐISKOLAI NYOMDÁBAN készült kiadványok megrendelhetők KIS TIVADARNÁL PÁPÁN. Postafiók 12. sz. Ács Károly: Ne felejcs Istent... Imakönyv. 16° Vászon kötésben 2'40/., puha bőrkötésben 4'— K Baldauf-Mesterházi: Vigasztalások könyve, halotti gyászbeszédek 3— „ Csomasz D.: Emlékezések. 8 alkalmi beszéd l-— „ Csomasz Desző: Pál apostol anthropologiája 2-— „ Czeglédy Sándor: Hoseás 350 „ CzeglédyS: Krisztus keresztje,egyházi beszéd —-40 „ Czeglédy S.: Pál apostol eschatologiája 4 — „ Gyurátz Ferenc: Kézi agenda. II. bővített kiadás, vászon kötés 5 60 „ Kálvin János művei: 17 füzet, 4 kötetben 21 — „ Kálvin János művei: Keresztyén vallás rendszere 2 köt, vászon kötés 25 — „ W w w W w 1 Keresztelő János egyházi beszédei. Fordította Csizmadia Lajos (24 beszéd) 41— „ Kis Gábor: Halotti beszédek és imák. (71 beszéd és ima.) 4*— „ Kis József: Egyházi beszédek az 1914. évi világháború idején 3'40 „ Pongrácz József: Az efezusi levél 2-50 „ Rácz Kálmán : Egyházi beszéd. II. kötet 41— „ Református egyházi könyvtár. Szerk. dr. Antal Géza. 12 kötet. Robertson F. V, Egyházi beszédek. 37 beszéd. 6’— K, vászon kötésben 7 50 „ Vass Vince: Jézus bünnélkülisége 2\50 „
