Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-12 / 50. szám
50. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 399. oldal. mentesítve vagyunk az állami adó legnagyobb része, a földadó alól; élvezzük a katonáskodás alól történt felmentés kiváltságát, a véradómentességet is. Mentesítve vagyunk s élvezzük, hogy aztán ama lelki adózásnak virilisei legyünk, hogy aztán Istennek készségesen és pontosan, áldozatosan és szünet nélkül adjuk meg, ami az Istené. Van családunk, oktassuk, neveljük, tartsuk fenn és építsük azt ragyogó példányképpé. Sáfárai vagyunk Isten titkainak, csakugyan sáfárkodjunk. Először igyekezzünk minél tisztábban és világosabban látni magunk. Tehát tanuljunk, olvassunk, meditáljunk, vívódjunk, küzködjünk, háborogjunk önmagunkkal, sőt sírjunk magányban sokszor és sokat. Azután tanulásunk eredményét, vívódásunk győzedelmes békéjét, sírásunk üdvös megvigasztaltatását adjuk gyorsan, teljesen és ingyen híveinknek, az Úrban szerelmeseinknek. A lelki adózás virilisei legyünk. Nemcsak, hanem lelkünk nagy kincsének szent tékozlói is, akik megüresítik magukat, hogy másokat gazdagítsanak, mindent odaáldoznak, hogy mindeneket boldogítsanak. Ne az életpálya hivatalosai, hanem az élethivatás választottai legyünk. A hivataloskodás direktívája az objektiv ész, a hivatásé az áldozatos szeretet. Az előbbi logikával dolgozik, számít, mérlegel, először többnyire a maga hasznára. Az utóbbi szeretetből cselekszik s nem keresi a maga hasznát, hanem egyedül Isten dicsőssége sarkalja, ösztönzi, égeti, kényszeríti. Azt olvastam a napokban, hogy egy amerikai mérnök a gyémántnak brilliánssá való átköszörülésénél új s az eddiginél jobb módszert talált fel. Egy villamos készüléket alkalmaz, a villamos áramot rávezeti a gyémántdarabra, az áram hatása alatt az erezeteknél alábbhagy a részecskék összetartó ereje s a kis villamos kalapács aránylag gyenge ütésére szépen szétválnak a köszörülésre kiválóan alkalmas részek. A hivő embernek is van egy ilyen hatalmas gyémátdarabja: lelke dénárja, melyről az istenkép ragyog. Ha rábocsátjuk erre a szeretet égi áramát, ezer és ezer darabra hull az szerteszét, a gondjainkra bízott összes hívek összes lelkének jut belőle valami. Minél több felé megy s minél gyakrabban adjuk — forgatjuk, annál jobban csiszolódik, válik brilliánssá s ragyog szelíd, drága fénye. A kételkedőnek megbizonyosodsát, a világiasnak eszményiséget, a szenvedőnek vigaszt, a bűnösnek bocsánatot, a haldoklónak feltámadást, a földnek mennyet tündököl. A világháború borzalmai között óh milyen nagy és sürgős szükség van erre. S ennek a szükségnek kielégítése mind reánk, pásztorokra, Úrnak szolgáira, istennek követeire vár. Ma az áldozatoknak idejét éljük, nekünk, éppen minekünk kell legelső sorban híveknek találtatnunk a reánk bízott keveseken ! Pusztán tudakozódó levelek Írása, gyűjtések eszközlése, még ha igen fényes is az eredmény, egymagában a kevésnél is kevesebb. A mi küldetésünk főcélja nem ez. Mi tehát? Ma megnyíltak előttünk az eddig bezárva tartott szivek, ma közel jutottunk híveink lekéhez. Véssük azokra a telkekre Istenünk képét, hogy megértse végre mindenki, melyek az ö békességére és boldogságára valók, s hogy megadja végre mindenki Istennek, ami az Istené. © 'TüíveníSi an. Mint földre hullott enyhe fészek, Feldúlva lelkem otthona. Bolyongok rémes éjszakában, Ki tudja merre, vagy hova ? És nincs erő, mely zord utamra I Derűs világot hintene . . . — Betérsz-e hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede ? Te láttad még e holt mezőket Tavasz mezében állani. Te láttad még e bús szemekkel Tavasz sugárút játszani. Te láttad: fénnyel, illatárral Szín ültig volt e szív tele . . . — Betérsz-e hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede ? Te láttad még e zárt ajakról, Amint ezernyi dal fakadt. S ez egykor tündér szép világból A könny az, ami megmaradt. A könny, mely éget Nessus ingként, Csak vád, de vigasz nincs vele . . . — Betérsz-e hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede ? Csak egy sugárt adj!.. . s csillag ezre Világítja be éjszakám. Csak egy virágot!... s friss tavasznak Ezernyi virága hull reám ... Csak egy dalt lázas ajkaimra! S világot győzök meg vele . . . — Óh térj be hozzám Betlehemnek Mosolygó arcú kisdede! Bakó Béla. / K. Z. MEGJEGYZÉSEI. í"" '""D agytiszteletü Szerkesztő Úr! Látván, hogy NI 913-ban a konventi jkv.-ről írott megjegyzéseim nem íródtak hiába (1. a 119. pontot, n____r a 10 szolgálati évet meghaladott lelkészek nyugdíjazását megállapító konv. határozatot illető megjegyzést!) azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Nagytiszteletüségedhez, kegyeskedjék ezután teendő megjegyzéseimnek is lapjában helyet szorítani. Bár a megjegyzések nem követik majd bizonyos rend-
