Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-31 / 44. szám
44. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 351. oldal. jelenségek. S ha valaki olvassa a divatos és legkapósabb francia regényeket s hallgatja vagy olvassa a divatos akár magyar, akár francia színdarabokat s ezek olvasása közben elszörnyedve kiált fel, hogy milyen szabados, milyen kevéssé erkölcsös élet divatozik Budapesten. Párisban, Londonban, vagy akármelyik mostani nagy és gazdag világvárosban : nagyon csalódik, ha azt gondolja, hogy valamikor réges-régen nem így volt ez s hogy hajdan jobb erkölcsök uralkodtak. Mert hasonló okok mindig hasonló eredményeket idéznek elő. A nagy gazdagság, nagy műveltség nem áldás sem az egyes emberre nézve, sem az egész népre, ha nem jár vele együtt őszinte hit az Istenben és erőteljes erkölcsös érzés. Hit és erkölcs nélkül a gazdagság és műveltség csak romlást hoz egyesekre úgy, mint a népekre. Mert hát az ember mindig csak ember marad. Alaptermészete ugyanaz. Törekszik a jobbra, de Ádám és Éva esete óta nagyon esendő. Ha körülveszi a jólét, a gazdagság, a hatalom s ha ezekkel együtt a magasabb műveltség megtanítja őt az élet örömeinek fokozottabb élvezésére: akkor nagyon könnyen és igen szívesen megfeledkezik a kötelességről, a jó erkölcsről s más efféle, vágyait korlátozó nyűgről, amit valami felsőbb hatalom akar rákényszeríteni az emberre. S ha nincs valami erős alap, amelyen a jobbra törekvő ember megállhat, pl. hit a mindenható Istenben, a lélek halhatatlanságában, vagy legalább abban a bölcsészeti alapon nyugvó meggyőződésben, hogy jóravaló embernek mindig jóra kell törekednie: hát akkor minden kinálkozó alkalom ráviszi őt a tiltott útra. Ugyanazok a társadalmi viszonyok erős vallásos és erkölcsi fékezők nélkül mindig ugyanazt az eredményt hozzák létre. Legfeljebb abban mutatkozik némi haladás, hogy ugyanazok a hibák valamivel szelidebb és emberiesebb formában mutatkoznak. Rómában a császárság kezdetén, tehát a Kr. után következő első században igen nagy volt az anyagi jólét s a műveltség oly magas fokon állott, mint az előtt soha. Az egész ismert világ kincse Rómába, a világ fővárosába ömlött és óriási vagyonok halmozódtak össze. S a pénzzel együtt, vagyis inkább a pénz után oda tódult a meghódított világrészek minden kalandora s kalandor nője. Oda siettek a tudósok, költők, művészek is; egy szóval mindenki, aki hírnév gazdagság vagy hatalom után vágyódott. S mindezek hatása alatt olyan fényűző, élvhajhászó s csak a szórakozás után futkozó élet fejlődött ki, hogy azt nem haladja túl a legmodernebb Páris sem. S ennek a zajos, fényűző és élvhajhászó életnek a római nők voltak a legfőbb mozgatói. Ott voltak ők mindenütt, ahol látni vagy hallani lehetett valamit s ahol valami szórakozás kinálkozott. Ott az emberáradattól hullámzó utcákon, a nagyszerű szobrokkal díszített tereken s a márványból épített nyitott csarnokok alatt, ahol zimankós őszi vagy téli hónapokon szokott sétálgatni a nagy város fényes közönsége. De oda menekültek a nyári nap forró sugarai elől is. Ott voltak a színházakban s az óriási nagyságú cirkuszokban, ahol a gladiátorok küzdöttek komoly viadalban, életre-halálra vagy egymással, vagy pedig éhes oroszlánokkal, medvékkel s másféle vadállatokkal. S hogy a gyöngéd női idegek nem voltak mindig oly gyöngék és érzékenyek, mint napjainkban, azt abból következtethetjük, hogy éppen nem ájuldoztak e szörnyű jelenetek láttára, mikor a küzdőtér már szinte gőzölgőit az emberek és állatok vérétől, hanem talán meg mohóbb kíváncsisággal lesték e szörnyű jeleneteket, mint az erős férfiak. Ott voltak ők mindenütt testhez tapadó finom ruháikban, szépen rendezett hullámos hajfürtökkel s drága ékszerektől csillogva. Mert a római nők nem voltak soha oly alárendelt helyzetben, mint a régi népek asszonyai általában s mint a keleti népek asszonyai napjainkban is. De még Rómában sem voltak az asszonyok soha oly szabad és kiváltságos helyzetben, mint a császárság első századaiban. Még szabadabbak és függetlenebbek, mint napjainkban. És ezt a nagy szabadságot főleg az adta meg, hogy a nő a saját vagyona felett egészen szabadon rendelkezett s jövedelmét csak saját legjobb tetszése szerint osztotta meg férjével. Elősegítette továbbá az a körülmény, hogy a római nők legnagyobb részét nem korlátozták a keresztyén vallás erkölcsös elvei. Mert akkor még a római polgárok közt csak elvétve akadt keresztyén. Tehát nem korlátozta őket a keresztyén házasságnak az a magasztos felfogása, hogy ők tulajdonkép egy test, egy lélek; tehát külön vagyonról szó sem lehet. Aki éppen keresztyén volt közülük, az igyekezett minél kevesebb feltűnéssel félrevonultan élni szereplés és hatalom nélkül, de boldogan. A keresztyén asszonyok nem siettek az utcákra, közterekre és márványcsarnyokokba, hogy ott tündököljenek. Ők csak a családi ház szűk körében igyekeztek boldoggá tenni férjeiket és mindazokat, akik családi körükhöz tartoztak. Ebben a régi, pogány Rómában tehát vol élvezet ÜH REGNER PÁL JESSES PÁPÁN. iHj S*± TEMPLOMOK FESTÉSÉRŐL SZÁMOS ELISMERŐ LEVÉL! TÖBB KIÁLLÍTÁSON SS H KITÜNTETVE! TÖBB PÁPAI ÉS VIDÉKI TEMPLOM RESTAURÁTORA! EL- 15 VÁLLAL SZOBÁK, TERMEK MŰVÉSZI FESTÉSÉT! ALAPÍTTATOTT Í87I-BEN. I SS ^ _ CÍM- ÉS BETÜFESTÉSZET! — MODERN KIVITEL! — SZOLID ÁRAK! SS «• ” “ »• ••