Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-17 / 42. szám
332. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1-én egész napos konfirmáciát tartanak, melyen a szülők és munkások elé tárják a házi áhítatok, mint családi nevelés eszköze, a gyermekirodalom, a vasárnapi iskolák szükségessége és a vasárnapi iskola tanító jelleme fontos problémáit. Együttes munkával, összetett erővel és öntudatos céllal akarnak harcolni azért, hogy a gyermekeket, tehát a közel jövő családját, társadalmát, egyházát, biztosítsák Jézus Krisztusnak, az élet fejedelmének. Két nappal utóbb riadót fúj a másik tábor és a „Népszava“ vezércikkben foglalkozik „A gyermekek“ kérdésével és ilyenféle hangot hallat: „Máskor — rendes időben — is úgy van, hogy a gyermekre, mint a jövendő zálogára tekintünk és bennük a mi küzdelmeink folytatóit látjuk, tőlük a mi ideáljaink megvalósítását reméljük. Most azonban ők a jelennek is nagyon fontos tényezői; sokkal fontosabbak, mint máskor. Most tehát a gyermekek felé még a szokottnál is nagyobb figyelemmel fordulunk mi, akik a jelen bajainak enyhítéséért és a jobb jövendő biztosításáért küzdünk. Ezért indul meg most fokozott erővel és buzgalommal az „ifjúmunkások“ között való agitációnk. Tétlenül nem maradhatunk: egyrészt a nőket, másrészt a tanoncokat és serdülő munkásokat iparkodunk gazdasági politikai küzdelmeink harcosaivá nevelni. Ez talán a legnagyobb munka, amit a jövendő érdekében végezhetünk“. Majd a szervezett munkásokat arra hívja fel, hogy „iparkodjanak a velük és mellettük dolgozó tanoncokra befolyást szerezni, azokat védeni, tanítani, tanulásra szoktatni, ügyük számára idejekorán megnyerni“. „Gondoljanak arra — úgy mond —, hogy a polgári tanoncotthonok és Janoncvédő“ szervezetek csak jámbor, sötétfejü szrtájktörőket akarnak nevelni, ezzel szemben minekünk világosan látó osztálytudatos munkásokat kell nevelnünk, akik nem kerékkötői, hanem lelkes harcosai lesznek a mi törekvéseinknek“. Tehát az osztálytudatot már a gyermekbe bele kell nevelni ?! Meg kell tanítani, hogy két ellensége van, a tőkepénzes és a pap, mert egyik anyagi, a másik szellemi elnyomója. Ki kell irtani belőle minden bibliai és egyéb mesét, mert nincs más csak az anyag és az erő!“ Csak anyag vagy, lelked nincs! Csak erő vagy, még pedig géperő, amit, ha jó áron eladsz, akkor fűtheted azt az anyag-masszát, amit testnek hívnak. 1915. Mi vagyunk a te legjobb barátaid, mi a többi „anyag és erő“, tehát küzdj velünk! Nem akarok semmit sem szólani a szocializmus ellen, sem a szociáldemokrata politikai párt ellen, csak az ellen a lélekölő materializmus ellen, mely ma mindkettő alapját képezi. És ez a tábor öntudatosan küzd a gyermekért, a serdülő ifjúságért. Ha arra gondolok, hogy hány családapának és anyának Szentirása a Népszava, elszorul a szivem és felsóhajtok, vájjon Krisztus apostolai ma is el akarják Tőle küldeni a gyermekeket, „akiké a mennyeknek országa! ?“ Vagy ha nem, miért nem nevelik őket Krisztus tudatos követőivé, munkatársaivá. A gyermeki életet nemcsak a bűnök, az apák és anyák vétkei feyegetik tehát, hanem az „egyház veteményes“ kertjében öntudatos és jól felszerelt ellenség hinti a konkoly magvait. Ilyen szervezett és jól fegyelmezett ellenséget csak ugyanilyen szervezett osztálytudatos keresztyének hadserege győzheti le. Nem a szeretetnél küli osztályozás, „megtért“ és „meg nem tért“ stb. szerint csoportosuljunk, hanem mind azok, akik öntudatosan a Krisztust követők osztályához tartoznak, fogjanak kezet és öntözgessék és gyomlálják ezt a veteményes kertet. Vasárnapi iskola, keresztyén ifjúsági egyesületek az alkalmas modern fegyverek erre a célra, ezek azok a negyvenkettesek, amelyeket, ha az evangélium robbantó szereivel megtöltünk, rövid időn belül széttöri a sátán várait. Helyezzük romolhatatlan fundamentumra a jövő Magyarország fényes palotáját. A legszebb, legnehezebb és legfontosabb feladat hárul ma a családapára és anyára, a tanítóra, a tanárra, a lelkészre, mert az ö leikükön keresztül jut vagy az evangélium édes méze, vagy a bűn sárga mérge a jövendő nemzedék fogékony leikébe. „Akié az ifjúság, azé a jövő!“ Budapest, 1915 október. BARÁT JÓZSEF. Ne legyen köztünk és híveink között csak egy is, ki a határmenfi falvak újraépítésére legalább egy tégla árát ne adna. SZENTKIRÁLYI KÁROLY ^ íjfe garbolczí református lelkész háborús imái és beszédei: I. füzet: II. fűzet: III. füzet: IV. fűzet: Tavaszi imádságok. Imádságok. Imádságokés beszédek Őszi termés, ^átfoo Terjedelme 31 old. Ára 80 f. Terjedelme 41 old. Ára 1 kor. Terjedelme 82 old. Ára 2 kor. Terjed. 110 oldal. Ára 2*60 K. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papírkereskedésében PÁPÁN, Fő-utca 21, sz. Ugyanit kapható: ISTEN IGÉJE A VILÁGHÁBORÚBAN. Templomi beszédek néhány imádsággal. Irta: Fülöp József körmendi lelkész. Terjedelme 184 oldal. Ára 3*50 K.