Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-17 / 42. szám
Huszonhatodik évfolyam. 42. szám. Pápa, 1915 október 17. DUNÁHTÚLI' PROTESTÁNS1 LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4‘50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. A HARMADIK HADIKÖLCSÖN. 11 D| jelenlegi hatalmas küzelemben kivívott A harctéri sikereinket katonáink csodálatraméltó hősiességén kívül nem csej{giy mértékben gazdasági erőnknek köszönhetjük, melynek hazánk már ismételten oly fényes, barátainkat és ellenségeinket egyaránt meglepő tanujelét adta. A nagy mérkőzésből győztesen az a fél fog kikerülni, amelyik fizikai és gazdasági erejét teljesen a szent cél szolgálatába állítva, ellenfeleit minden téren túlszárnyalja. Lankadatlan erővel küzdő hős seregeink a nagy feladat első részét eddigelé legbámulatraméltóbb önfeláldozással és bátorsággal oldották meg és reánk, az itthon dolgozó munkás hadseregre háramlik e feladat második részének, a szükséges pénzügyi fegyverek gyors és folytatólagos előteremtésének nem kevésbbé fontos munkája. E munka teljesítésének időpontja most, midőn kormányunk újabb hadikölcsön kibocsátását határozta el, ismét közvetlenül küszöbön áll. Még a legszerényebb összeg is, melyet hadikölcsön alakjában a kormány utján Hadvezetőségünk rendelkezésére bocsátunk, a harctéren küzdő véreink munkáját könnyíti, sorsukat enyhíti, végleges győzelmünket előmozdítja és a mindenki által hőn óhajtott becsületes és jövőnket teljes mértékben biztosító békét közelebb hozza. Az új kölcsön a napokban kerül aláírásra s a korábbi hadikölcsönökhöz hasonlóan, magas kamatjövedelmet fog nyújtani, miért is tőkebefektetésre kiválóan alkalmas. Tekintettel arra, hogy hadiszükségletünk tetemes részének beszerzése hazai ipar és kereskedelem igénybevételével történt, a háborús kiadások összegének legnagyobb része országunkban marad. Ezen körülmény, valamint termésünk most folyó értékesítésének a kölcsön kibocsátási időpontjával való egybeesése arra enged következtetni, hogy az új kölcsön jegyzésében mindenki részt fog venni. A hadikölcsön-kötvények megelőlegezésére vonatkozólag a lehető legelőnyösebb feltételek fognak megállapíttatni, úgy, hogy a kötvénytulajdonosoknak módjukban lesz, hogy a kötvényekbe befektetett tőkéjük legnagyobb részét szükség esetén bármikor igénybe vehessék. Amikor tehát a hadikölcsön jegyzésével hazafiul kötelességet teljesítünk, ugyanakkor a magunk javát is előmozdítjuk. Jegyezzünk minél számosabban s minél több hadikölcsönt. MATERIALISTA GYERMEKEK. a vissza gondolunk gyermekkorunkra, mikor örömmel olvastuk a meséket, kergettük a lepkéket s a szivárványt a menyország hídjának tartottuk, szóval életünk telve volt poezissal, mikor nem tettünk különbséget ember és ember között, hanem őszinte naivitással jó embernek tartottunk mindenkit, aki ránk mosolygott, vagy megsimogatott, — nemde nevetségesnek, komikusnak tartjuk a fenti címet. De mindjárt észre fogjuk venni, hogy nem komédia, hanem tragédia jótszódik le szemeink előtt. Két ellenséges hatalom mérkőzésének a színtere a gyermek. Hódító szándékkal közeledik feléje mindkettő, s hogy ki lesz a győztes, ettől függ a közel jövő. De térjünk a dologra. A budapesti prot. egyházak lelkészei és evangéliumi egyesületei szept. 29-én elhatározták, hogy november lHl