Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-10-10 / 41. szám

330. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS i LAP. postahivatalhoz beérkezett és az azt követő két napra; b) poste-restante címzett csomagoknál a beérkezés napját követő hét napra; c) a postahivatal székhelyét képező község külterü­letére és a postahivatal külső kézbesítő kerületébe szólóknál, ha e helyekre nincs hetenként legalább hatszori kézbesítés, szintén a beérkezés napját követő hét napra; d) az igazgatósághoz felterjesztett kézbesíthetetlen térti csomagok után; e) oly csomagoknál, amelyeknél a kézbesítés a cím­zett által előzőleg beszerzendő okmány beérkeztéig fel van függesztve; f) oly csomagoknál, amelyekről bármely okból jegyző­könyv vétetett fel, vagy bármi okból csak hivatalos közbenjárás mellett kézbesíthetők; g) olyan csomagoknál, amelyek a postahivatal hibá­jából feküsznek a raktárban. Ezeknél ezt a körülményt a szállító levélre fel kell jegyezni. A csomagoknál belföldre való vissza- vagy után­­küldése esetében a fekbért, az a)—g) pontok alatt foglalt korlátozások figyelembe vétele mellett kell fel­számítani. Erről a Főtiszt. Főhatóságot, az alárendelt hatósá­­gakkal, hivatalokkal és közegekkel leendő szives köz­lés céljából, azzal a felkéréssel van szerencsém érte­síteni, hogy hivatalos csomagjaikat mielőbb elhozatni szíveskedjenek a postahivataloktól, mert a fentemlített határidők letelte után azok után is fekbér fog szedetni. Budapest, 1915. évi szeptember hó 28-án. JANKOVICH. 1915. A DUNÁNTÚLI REF. PÜSPÖKI HIVATALTÓL. NAGYTISZTELETÜ LELKÉSZ ÚR! A róm. kath. sajtóirodák termékei éppen úgy, mint a drestruktiv irányú krajcáros lapok, hova-tovább meg­döbbentő arányokban terjeszkednek nemcsak a váro­sokban, de a háború szenzációja révén immár legkisebb falvainkban is. Ezekkel szemben kipróbált jó fegyve­rünk úgy a Protestáns Árvaházi Képes Naptár, mint a Téli Újság még nagyon sok egyházközségből hiány­zik s a szerkesztőség panaszkodik a nemtörődömség miatt. Már pedig különösen ezekben a napokban van leginkább szükség arra, hogy népünk olyan olvasmá­nyokat vegyen kezébe, melyek lelkének épülését, erő­södését segítik elő, melyek nem egy alacsony, kicsinyes, szennyes világba, de magasabb, eszményi világba emelik fel gondolkodás és érzés világát. Bizalommal kérem lelkésztársaimat, hogy az említett naptárt és újságot a legmelegebb pártolására méltatni szizeskedjék és igyekezzék azon, hogy a hívek minél szélesebb körben szerezhessék be azokat. Kiváló tiszteletem jelentésével maradtam Komárom, 1915 október hó 6. Nagytiszteletü Lelkész Úrnak kész szolgája NÉMETH ISTVÁN püspök. □□□□□□□□□□□□□□□□£!□□□□□□□□□□□□ Segítsük a háborúban elesettek családtagjait f — Pápa, 1915. Nyomatott a főiskolai könyvnyomda betűivel. — Pontos és legjobb órák öt évi jótállás mellett! Egyházi szentedényck, tirvacsoraí kelyhek, osztó-tányérok és bor­­kancsók, keresztelő-kannák, tálcák és medencék, arany és ezüst ékszerek, evő-eszközők és chma-ezüst dísztárgyak =■•■ ■ ■ részletfizetésre is! ...— Javításokra és vidéki megrendelésekre különös gondot fordítok I Árjegyzék 2000 rajzzal ingyen és bérmentve. Pontos kiszolgálás I Jutányos árak! X3 f r Tf r 1___r műórás és ékszerész, == 1 Olgclf cl 1 m3, fi a ref. egyházak szállítója, Budapest, VL, Teréz-körút 5., L emelet.

Next

/
Thumbnails
Contents