Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-26 / 39. szám

308. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. gondolkozásu életekben, egész néprétegeknek emberi méltóság színvonalára emelésében. Ennek a programmnak megvalósításánál a második nehézség (mert az első, hogy megtaláljam a számomra kijelölt hivatást s azt felelőségemre felvegyem), hogy hol kezdjek bele. Ott, ahol munkaterületünk, életpályánk van! Aki ezt nem látja be, az mindig céltalannak látja életpályáját s elhibázottnak azon az életpályán egész életét, tisztán csak megélhetési nézőpontok irányítják, igy lassanként öntudatlanul is abba az erkölcstelen állapotba sodortatik, hogy nem szolgája lesz ügyének, de ügyét, hivatalát állítja önön szolgálatába. Ezzel mintegy rá is tértem kérdésemre, hogyan te­kintsük életpályánkat? Hogyan tekintették az utóbbi 15—20 év alatt, mely a mi tapasztalati és látkörünkbe esik?! Ha azt kérdezném, hogy ha az elmúlt 15—20 év alatt a közpályákon, hivatalnok osztályban élőknek még jobban biztosították volna a megélhetést; a szóra­kozás s a titkolt vagy tilos szenvedélyek költségeit fe­dezték volna valami eddig még fel nem fedezett állami alapból, igazat adnak-e nekem, ha azt mondom: 50% örömest hagyta volna oda életpályáját ? Vannak olyan életpályák, hol 70% lenne az ilyen olcsó, könnyű fajsúlyú élet után vágyódók száma. Mi következik ebből ? Maradandót, értékeset csak 50%, a terheket csak fele hordozza az embereknek, a másik fele maga is teher volt. Egyszeri pillantásra talán nem is igaz, amit mondok. De következményei­ben milyen irtózatos pusztulás képe tárul elénk, ha egy iskolában felét adják a tanulónak, csak felét hasz­nálják lelke mezejének, ha egy orvos fél készültséggel megy ki, egy iskola fél embereket nevel, egy katedra fél erkölcsöt, fél Krisztust prédikál, egy család fél kötelességérzetet nevel a fiakba, egy anya fél szemérmet leányaiba . . . Ahol minden ember felelős, ha felelőségének nem felelt meg az a terület, melyen működött, nem termett abban az évben! De betudjuk-e látni ennek horderejét ? 1 Különösen kínzó ez a gondolat egy-egy bevégzett középiskola, vagy főiskola után 1 Midőn más főiskolai hallgatókkal beszélgetünk: látjuk elmaradottságunkat; pedig feltételeknek éppeg úgy megfeleltünk volna. Ez azonban még vigasztalható oldala a dolognak, mert pótolható, ha ráeszmélünk erre a hiányra. De van valami, ami helyrehozhatatlanul elveszett számunkra ; egy olyan lelki rugékonyság, mely csak ifjúságunkban szervezhető meg. Ez a lelki rugékonyság pedig abból a harcból fakad, mely a fiatal ember lelkén, mint harcmezőn megy végbe a különböző világnézetek üt­közetei, vagy súrlódásai alkalmával. Aki elmnlasztotta, vagy általaludta életének ezt a szakaszát, mely az emberi lélek fogamzási ideje, az már más gyümölcsei­ből tudja csak meg, milyen mély járású hajó lehet egy férfiúi élet. Ha csak még mint egy agg Nikodémus meg nem éri a másodvirágzást. Pótolható volna az a félmunka, itt az anyagi világ­ban, de az az 50 százalék lelkiismeretlenség, mint negatívum, raktározódik el a lelkekben, a nemzedékek­ben s egy 50 tagú osztályban félmunkát végző tanár megötvenszerezi azt a felszínességet, mely belőle ki­áradt. Ha mostmár ez a beágyazott lelki negatívum közvéleménnyé lesz, ott nem tud egyetlen ember sem a teljes színvonalra fejlődni, vagy ha mégis szerencsés körülmények között növekedve kifejlődik, nem értik, vagy a közgondozás alacsonysága miatt elnyomják! (Folytatása kevetkezik.) SZABÓ IMRE ref. s.-lelkész. LEVÉL A HARCTÉRRŐL- HARCTÉR, 1915 VIII. 23. — KEDVES BARÁTOM! emrégen egyik nagyobb galicziai városban voltam hivatalos ügyben s ott „Armee“-énk lelkészi hivatalában a „Prot. Egyházi és Isk. Lap“-nak egyik példánya akadt a kezemhe, amely szemelvényt közölt E. Szabó Dezső kollégám, b. lapodban megjelent leveléből. A levélnek a harctéri lelkészekre vonatkozó része, mivel magam is 11 hónapja, hogy a harctéren szolgálok s így „irigyelt“ harctéri lelkész vagyok: reám is vonatkozik ; azért arra ref. közönségünk fölvilágosítása, de az igazság érdekében is, röviden válaszolni kötelességem­nek tartom. Előre bocsátom azonban, hogy elnézésedre reflektálok a rósz Írásért s talán szokatlan stilizálásért, de tudd be annak, hogy ruthén házikóban, alig pislogó gyertya-fény mellett irok — plajbásszal. Ma u. i. egész nap katonáink között voltam s 4—500 embernek tar­tottam istenitiszteletet, holnap a hadosztály „kötöző J=C N ■------n SZENTKIRÁLYI KÁROLY ^ ^ garbolczí református lelkész háborús imái és beszédei: I. füzet: II. fűzet: III. füzet: IV. fűzet: Tavaszi imádságok. Imádságok. Imádságok és beszédek Őszi termés. (Bfmltd)eoo Terjedelme 31 old. Ára 80 f. Terjedelme 41 old. Ára 1 kor. Terjedelme 82 old. Ára 2 kor. Terjed. 110 oldal. Ára 2*60 K. Kaphatók: KIS TIVADAR könyv- és papírkereskedésében PÁPÁN, Fő-utca 21. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents