Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-05 / 36. szám
286. oldal. DUNÁNTÚLI PR célra s mi együnk olcsóbb ebédet. És hogy ez — több jóakarattal — kivihető volt, majd később kitűnik. Én nem azt írtam, hogy „sokan“ helyeselték az indítványt (hisz összesen sem voltunk sokan!), hanem azt, hogy „többen“, akikkel t. i. előre volt alkalmam közölni. És hogy miért nem szólaltak ők fel, utólag meg mondták nekem, de itt ezt már Ízléstelenség volna tárgyalni. Nagytiszteletü uram szerint azért nem lehetett az indítványt elfogadni, mert „az értekezleten jelen volt tagok mind tudták, hogy ezt az egyes egyházak tudta és beleegyezése nélkül tenni nem lehet, mert nem az egyházmegyei közpénztár, hanem az egyes egyházak fizetik az ebéd árát“. Engedje meg Nagytiszteletü uram, hogy most én is feltehessem amaz, hozzám intézett gúnyos kérdését: Nt. úr még azt is meghallja, amit mások ki sem mondanak? „Talán valami új találmányu hallócsöve, stb. horoskopja van ?“ Én valóban, nem tudok róla, hogy ebbeli aggodalmát, vagy ez iránybáni tudását valaki kifejezte volna. Rosszul tetszett a szivekbe látni! Mert pl. én sem tudtam és ma sem tudom, hogy azt csak az egyházak előzetes beleegyezésével lehetett volna tenni. Vájjon attól a szegény katonától megkérdik-e előbb, hogy beleegyezik-e a hozzátartozója, ha nyomorékká lesz, vagy világtalanná! S nekünk előbb egyházainktól kellene megkérdeznünk, hogy megengedik-e a jótékonyság gyakorlását, mely nem jár az ő megterheltetésükkel ?! Nagyobb dolgokban sem kérdeztetnek meg mindig az egyházak! És gondolja azt Nt. uram, hogy akadt volna a komáromi egyházmegye gyülekezetei között csak egy is, amelyik óvást emelt volna elhatározásunk ellen ? Én nem hiszem. A padányi nem, de a csicsói sem; sőt még azok sem, amelyeknek képviselői a jó ebédre való „biztos számítással“ jelennek meg. Derék világi urainkat és tanítóinkat (akik már közel százezer koronát hoztak össze özvegyeik és árváik részére) meg sem bántom ennek feltételezésével. E miatt bizony fölösleges volt a nagy aggodalom. — Az idő sem volt rövid. Egy egész hónap állott volna rendelkezésre az egyházmegyei gyűlésig, amely rendszerint julius végén tartatik. Ha nt. uram, mint értekezleti elnök, csak felényi szót hallatott volna ez eszme kivitele érdekében, mint amennyit hangoztatott ellene, úgy talán bővebb formában valósulhatott volna meg az, ami egy másik lelkésztársunk indítványára mégis csak testet öltött, ha nem is egészen úgy, mint én óhajtottam. Egyházmegyei közebédünket nem leszóltam, sőt inkább nagyon is fényesnek találom. Nt. uram szerint csak a nagynevű gondnokok beiktatásakor ilyen ? Tiz éve vagyok ez egyházmegyében lelkész, de én minden évben egyformának találom; gondnoki beiktatás pedig csak egyszer volt. Nem akarok rá se jó, se rossz viccet mondani, csak kostatálom, hogy tévedni méltóztatott. A gondnoki gavalléria az egyházmegyei pénztárt kímélte meg! igy Írja nt. uram. Tehát nem a gyülekezeOTESTNÁS LAP. 1915. teket? No lám, mégis csak az egyházmegyei pénztár fizeti, habár a gyülekezetektől szedi is be. Még egyet. A közebéden ott voltam, úgy értem nt. úr is. Elismerhetjük tehát mind a ketten, hogy eléggé háborúi ebéd volt. De én az egyházmegyei lelkészértekezleten és a közgyűlésen is ott voltam és tudom azt is, hogy az értekezleten az enyémhez hasonló szellemű indítvány tétetett és módosulással el is fogadtatott. Ezért volt sokkal olcsóbb és egyszerűbb az étkezésünk. Én azzal a tudattal ettem azt az egyszerű ebédet, hogy a máskori közebéd költségeinek tetemes része most alkalomszerű jótékonyságra fordíttatik. (Egy cseppet sem aggódtam rajta, hogy mit szólnak ehhez utólag a gyülekezetek!) Nt. uram ezt nem tudná ? Mert akkor még sem én csináltam ám a „rossz viccet“. Ha akadna valaki, akinek az a véleménye, hogy egy fiatalabb lelkésznek egyáltalán nem szabad az öregebb lelkész eljárásában hibát találni s ha a maga egyéni véleményét el nem nyomva, azt kritika tárgyává meri tenni: illetlenséget követ el, az ilyenek előtt mentsen ki a ügy iránti — mondjuk — elfogult szeretetem. De az ének szavaival vigasztalom magamat, ha: „van jó lelkiismereted! elég, ezzel beérheted“. Padány. 1915 augusztus 20. SZEKERES LÁSZLÓ lelkész. KÖNYVISMERTETÉS □Oa dévay bíró mátyás tanításai. Tanulmány a magyar protestáns theológiai gondolkodás kezdeteiből. Irta; Révész Imre kolozsvári református theol. tanár. — Kolozsvár, Stief Jenő és Társa könyvnyomdája. 1915. — Nagy négy rétü 4-f- 179 + 5 lap. — Ára 5 korona. lszázada elmúlt, hogy magyar protestáns egyház- és irodalomtörténetirásunk nagy mestere, Révész Imre megírta és kiadta Dévay Biró Mátyás első magyar reformátor életrajza és irodalmi müvei cimü nagyértékü tanulmányát, melyben azon Ígéretet tette, hogy mihelyt módjában lesz, „magából Dévay műveinek kimerítő ösmeretéből, gyökeres vizsgálat után véli eldönthetőnek az ő műveiben levő hittani álláspontot“. Amit a nagy munkás nem tehetett meg, azt beváltja most nevének és szellemének méltó örököse, unokája, az ismertetés alatt levő művében, melyben Dévay tanirányának, a lehetőségig pontos meghatározását adja. Rövid Előszó után a Bevezetésben rávezet szerző műve felosztására, melyet négy fejezetben tár elénk. Az í-ben Dévay műveinek irodalomtörténetére és theologiai gondolkodásának fejlődésére vonatkozó eddigi kutatások eredményeit összegezi nagy őszinteséggel (5—17. 1.), melynek értéke „a következő vizsgálatokból önként ki fog világiam“. A II-ban müvei részletes □........D( FI n rl
