Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-05 / 36. szám
34. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 285. oldal. a léleknek ereje, győzött a tudomány, a felvilágosodottság, azok az eszmék, Nagytiszteletü és Tek. Egyházmegyei Közgyűlés, amelyeknek mi is igénytelen, szerény, de hűséges munkásai vagyunk, győztek azok a javak, értékek, azok a fenséges tulajdonságok, melyek kézzelfoghatólag nem láthatók, de eredményeikben, jelentkezéseikben annyival csodásabbak. De nem is lehet ez másként Nt. és Tek. Egyházm. közgyűlés, közel kétezer esztendeje hirdetjük, terjesztjük, ápoljuk ezeket a legfelségesebb eszméket; az emberiség legjobbjai, a legkiválóbbak, az apostolok, a vértanuk, Idvezítők egy egész élet minden rajongását, lelkesedését szentelik évezredeken át ezeknek növelésére. Milliókat fegyverek, erős várfalak építésére, sokszorosan meghaladó milliókat áldoz a társadalom; az emberiség, iskolákat, templomokat, intézményeket emel legszentebb jelszavaknak: Isten, erkölcs, tudomány tiszteletére, ezeket nyers erők tömegeinek, öldöklő fegyverek erejének, vad, kíméletlen, mindent lábbal tapodó erőszakos, nyers anyagnak áradatával megdönteni, elsöpörni nem, letiporni nem lehet. Győzni kell a jobbnak, nemesebbnek, igazabbnak, győzni kell azoknak, kik mindezen felséges, magasztos igazságoknak legtökéletesebb megszemélyesítőjével, Isten nagy nevével vettük fel e szent eszmék védelmét. Ott nálunk az a hajlott, öregkőm koronás király, elaggott fejét megalázva, az örökkévaló Isten előtt imádkozik népeinek győzelméért; s az a másik hős, népek, nemzetek bálványa, minden emberi eszmény példányképe, az a megdönthetetlen mitológiák hőseire emlékeztető héros ország-világ hallatára kiáltja világgá: csak az Istentől fél! csak az Istenben bízik egyedül! Oh igen, az erkölcs, a tudomány, a lélek, a felséges Isten üli, készíti diadalát. Hirdessétek hát bátran, felemelt fővel, hirdessétek kedves lelkésztársaim a lélek erejével, példátoknak ékesen szóló beszédével e szent eszmék erejét, hatalmát, üdvös, áldásos voltát, mutassatok rá ezeknek boldogító, felemelő, hazát, szabadságot, mindent védő erejére. Ti is hűséges munkatársaink, bajtársak, tanítókink, lelkes serege, hirdessétek felemelt fővel, hogy a tudomány, a jellem erő és hatalom, mellyel szemben megtompulnak, értéktelenné válnak a nyers erő, a miveletlen tömeg s minden támadásai. És ti, hűséges tanácsbiráink, gyülekezeteink gondnokai, képviselői, kedves híveink, ne féljetek követni azt a zászlót, melyen legszentebb jelszavak: Isten, haza, tiszta erkölcs, tudomány vannak felírva, őseitek is büszkén, felemelt fővel állottak e jelszavak alatt, fiaitok, véreitek ott ontják vérüket e legszentebb jelszavakért, ti is meghoztátok áldozataitokat ezek oltárára: nem elveszett pénz, nem céltalan áldozat, ne féljetek, most termik ezek drága gyümölcseiket, most védenek, gyámolítanak, megmentenek ezek titeket, álljatok felemelt fővel, Istenben bizó lélekkel ezeknek szolgálatába 1 Győzzön, győzni fog a jobb, az igazabb, a szentebb : ügyünknek véglegesen diadalmaskodni kell! Isten segítő, őrködő kegyelme legyen továbbra is velünk! Úgy legyen ! Gyűlésünket ezennel megnyitom ! VÁLASZ A VÁLASZRA. g van az a jó szokásom, hogy mielőtt valami kényesebb, de nem sürgős ügyben cselekvésre határoznám el magamat, napokon keresztül gondolkodom a dolog felett, nehogy meggondolatlanul, elhamarkodva cselekedjem. Azt a cikket is, melyre Kiss Pál nagytiszteletü úr —■ tagadhatatlanul a sértett önérzet hangján válaszol, több napi megfontolás után Írtam, tehát nem „pillanatnyi haragomban“. És ha ma kellene is megírnom, semmit sem változtatnék rajta. Egyik lelkésztársamtól, — kinek véleményére adok valamit — a cikk megjelenése után megkérdeztem, hogy van-e benne kifejezetten sértés, vagy csak tiszteletlenség is az öregebb lelkésztárs iránt, azt a választ nyertem, hogy a közlemény „teljesen tárgyilagos, csak nem kell mindent félreérteni s bele magyarázni“. És éppen ez történt. Kiss Pál nagytiszteletü úr mindent magára akar vonatkoztatni, amit általában az emberi gyarlóságról felhoztam. Igen sok esetet említhetnék állításaim igazolására. A világ nem egy ember körül forog! Méltóztassék elhinni, hogy bizony csak „az emberek gyarlósága feletti panaszomnak“ adtam kifejezést úgy általánosságban. Hogy a cikk megírására Nagytiszteletü uramnak amaz — általa is elismert — „szép, nemes és alkalomszerű“ indítványom elleni állásfoglalása késztetett, nincs szándékomban tagadni. Hisz már ott az értekezleten kinyilatkoztattam, hogy az ügyet nem hagyom ennyiben, nyilvánosságra hozom. Megígértem, megtettem. (A késői megjelenésnek bizonyára a közlésre várt több cikk az oka.) Nem Jefteként tettem a fogadást, hogy megbánjam. És ha nt. uram e miatt csalódott bennem, — nem tehetek róla; ám inkább akkor kellene szégyenkeznem, ha a szép, nemes ügy védelmét túlhajtott alkalmazkodásból elejteném. Egyébként, hogy mennyire nem akartam az „én“ indítványom elvetése miatt, kifejezetten Nagytiszteletü úr személyét ütni, kitűnik abból, hogy elhallgattam nevemet, nem neveztem meg az egyházmegyét, sem a fiók lelkészértekezleti kört, kerültem még azt is, hogy értekezleti elnököt Írjak, csak egyszerűen „öregebb lelkészt“ Írtam, mert ezt már el nem kerülhettem. De ha már Nagytiszteletü uram jelentkezett, akkor nekem sem szabad ismeretlennek maradnom. Nem szólnék semmit, ha Nt. úr válaszának egy-két pontja erre nem kényszerítene. Nagytiszteletü uramnak is meg kell hát bocsátani, ha — tanácsa ellenére — mégegyszer tollat merek fogni. Mert, hogy nagytiszt, uram ismét srapnel lövöldözést fog észlelni, azt úgy is tudom. (Lehet, hogy a srapnell csak „o-rosz“ gyártmány lesz, homokkal telítve.) Nagytiszteletü uram azt Írja, hogy én a közebéd „összes“ költségeit az ismert célra akartam adatni. Igaz, de elfeledi megemlíteni, hogy azt is mondtam, ha valami okból ez nem volna egészben keresztül vihető, legalább felét, vagy egy részét adjuk arra a — \ M □ ,
