Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-29 / 35. szám
Huszonhatodik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1915 augusztus 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS | LÁP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények á szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A HÁBORÚ. — RÉSZLET KIS JÓZSEF ESPERESI ÉVI JELENTÉSÉBŐL. — ult évi közgyűlésünk idején már ott kóvályogtak hazánk felett a súlyos gondok és aggodalmak azon sötét felhői, amelyekből csakhamar kitört a háború szörnyű vihara. Azóta ennek esélyei uralják gondolatvilágunkat és érzelmeinket. Ha elgondoljuk, hogy barátságos arccal milyen szörnyű hálót szőttek ellenünk Szerbia, Francia-, Angol- és Oroszország simaszavu, festett arcú diplomáiái; hogy milyen rút hűtlenséget követett el ellenünk egyik szövetségesünk; ha visszaidézzük emlékezetünkbe annak a hallatlan erőfeszítésnek egyes mozzanatait, amit négy nagyhatalom és két kis szomszédunk a rendelkezésre álló erőkkel kifejtettek; ha arra gondolunk, hogy a háború kitörésekor biztosra vették ellenségeink, hogy három-négy hónap múlva győzelmi ünnepet ülnek romjainkon és mi le veretve, megalázva, szétszaggatva, kínban vonaglunk előttük: akkor kicsordul szivünkből a hála a nagy Isten, az igazság Istene megsegítő kegyelméért; kizendül ajkunkon a dal a szövetségi hűségről; a dal a magyar vitézségről. Ha elgondoljuk, hogy a háború előtt mi nem háborgattunk senkit otthonában; nem háborgattunk senkit határaiban; nem szőttünk titkos tervet hódításra, hanem becsületes munkásai voltunk a világbékének és amikor végre fegyverhez nyúltunk, tisztán védelmi szempontból tettük azt; de Áll aztán amikor kihúztuk fegyverünket, bátor szívvel, erős karral oly vitézül forgattuk, hogy nemcsak a semleges népeket, de hatalmas ellenségeinket is bámulatba ejtettük ; a háború szinterét országunktól távol tartottuk, sőt ellenségeink területére szorítottuk, országszámba menő területeket hódítva el tőlük és ma a legbiztatóbb reménynyel lehetünk a mérhetetlen nagy mérkőzés szerencsés kimenetele felől: akkor megint csak fellobban szivünkben a hála az Isten iránt, ki meghallgatta forró fohászkodásainkat és nem engedte meg ellenségeinknek, hogy kárörömmel vigadjanak; egyszersmind úgy érezzük, mintha megtaláltuk volna némi kárpótlását annak a tömérdek pénz- és véráldozatnak, amit kikényszerítettek tőlünk gonosz ellenségeink. De várunk más kárpótlást is, más ellenértéket is; nemcsak anyagit, de erkölcsit is. Mi éppen főleg erkölcsit. Bár a jelek nem igen biztatók. Nem igen biztatók, mert a hamisságnak, a hazudozásnak, az ámításnak, a kétszínűségnek, az önzésnek, a kapzsiságnak, az embertelenségnek, a megbízhatatlanságnak, a hitszegésnek csimborasszói légiószámra jelentkeznek egészen szemérmetlenül a háború egész ideje alatt. Az emberi természetnek rémes romlottsága eddig nem is sejtett nagy arányokban tárult a szemeink elé; mégpedig sokkal kevésbbé a népek alsó rétegeiben ; sokkal kevésbbé a műveletlenség és a kínzó nélkülözések
