Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-01 / 31. szám
Huszonhatodik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1915 augusztus 1. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minöeD vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4'50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. ARATÁSI ÚRVACSORÁI BESZÉD. — 1915 AUGUSZTUS 8-ÁRA A ROKKANT KATONÁK SEGÉLYEZÉSÉRE BUZDÍTÁSUL IRTA PATAY KÁROLY ESPERES. -Alapige: CV1I1. Zsoltár 2—6. verse: Kész az én szivem óh isten, éneklek és dicséretet mondok, az én dicsőségemmel is éneklek, magasztaltassál fel az egeknek felette óh Isten és mind az egész földön a Te dicsőséged. ily tanuságos, mily lélekemelő ez az Istennek embere, ez a koronás énekes: Dávid király, mikor ihletett ajakkal, Istenben bizó lélekkel 1 zengi: „Kész az én szivem óh Isten, éneklek * S és dicséretet mondok, az én dicsőségemmel is éneklek“. Kész az ő szive éjjel és nappal, napfényben és viharban, az örömnek, valamint a fájdalomnak, a szerencsének és balsorsnak napjaiban kész mindenkor dicsőséget zengeni az Úrnak s leborulva adni hálákat. Kész zengeni: „magasztaltassál fei az egeknek felette óh Isten és mind az egész földön a te dicsőséged“. S mi készek vagyunk-e mindenben, készek vagyunk-e különösen most, amikor az aratás áldásáért hálákat adni jöttünk fel Istennek házába s megérhettük, hogy az új kenyér Isten zsengéjét letehettük az Úrnak szent asztalára; készek vagyunk-e zengeni Istennek dicsőséget s hálákat adni neki nemcsak szóval, nemcsak ajakkal, hanem a szív mélyéből fakadó szent és áhítatos érzésekkel, Óh mi szép, mi felemelő volna, ha érezni tudná közöttünk mindenki, hogy egyedül tőle száll alá minden áldás, minden tökéletes ajándék onnanfelül, az egekből; hogy nála van a megtartás és az erő, a kegyelem és a segítség egyedül; mi megható, mi magasztos lenne, ha érző szívvel, Isten nagysága előtt meghajló hálás érzéssel zengené közöttünk kicsinynek, nagynak, szegénynek, gazdagnak, öregnek, ifjúnak egy egész gyülekezetnek ajka; dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, az egek Urának legyen örök magasztalás, kitől száll fejünkre minden áldás!! Mily szép, mily áldásos lenne, hálával kelni fel minden reggel, nagy voltát rebegő buzgó áhítattal hajtani le elfáradt fejünket minden este, kész lenni dicséretet zengeni mindenkoron! |m Könnyű volt Dávidnak, királyi trón magaslatán, földi javak, hatalom, gazdagság birtokában, egy egész birodalom, annak minden népe felett uralkodva korlátlan hatalommal, kinek csak intenie, szólnia kellett, s minden óhajtása, minden akarata azonnal teljesült, aki előtt nincs elérhetetlen, megvalósíthatatlan semmi! De hogy legyünk készek hálákat adni mi, hogy zengedezzék Istennek dicséretét ajakaink szüntelen, mikor szivünk telve keserűséggel, szemeink felszáradni nem tudó könnyekkel, mikor a mi szivünket örökösen tépő bánat járja, szemünk soha el nem apadó keserűség árja kedveseinkért, fiainkért, véreinkért, szivünk szeretteiért, kik már több mint egy éve hiányzanak közülünk, kiknek helye óh annyira üres házainknál, asztalainknál, udvarainkon, mezőink rónáin és e szent hajlék falai között is. Hol is vagytok, hol lehettek szivünktől elszakadt, messze távolba vitetett kedveseink ? Meredek sziklák, sötét rengetegek téveteg homálya, sivatag puszták nyomtalan homokja, messze tengerek, zúgó folyamok örvénylő moraja közt jártok ismeretlen téreken, égető nap tikkasztó melege, sebes zápor áztató árja, téli hideg fagyasztó éjszakája, szomjúság és nélkülözés gyötrelmei, halállal leselkedő gyilkos fegyverek öldöklő vészei vesznek-e körül, vagy nehéz fogság száraz kenyerét kapjátok ? avagy ott estetek-e el a harc mezején, szerető kezektől nem simogatva, a szeretet enyhítő szavát nem hallva ? ! Hogy legyünk — mondjátok —, hogy legyetek készek Istennek dicsőségét zengeni, neki hálákat adni mindenkoron, mikor sokszor nem birtok magatokkal s erőt vesznek rajtatok a gyötrődés, a keserűség, a kétely leverő, sorvasztó tépelődései s nehéz bánat, súlyos gondokkal terhelt lelketek nem tud még e szent helyen sem tisztán, zavartalanul emelkedni, szárnyalni a magasba, Istennek trónusa elé, amikor még e szent hajlék falai között is elő-előtörnek lelketek mélyéről a panaszos felkiáltások! Érzem én s érzi ez az élettelen szószék is lelketek
