Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-10 / 2. szám
2. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 13. oldal. az IGE gyertyáját kell a világ asztalára tennünk. — De ha nem jönnek el! hallom a közbevetést. Hát négyszázadon át mindig elmentek ? Nem élővalók ösztöne-e, menni, futni a fény után ?! Nem azt mondjuk : nem jőnek el! azt kérdezzük: miért nem jőnek el ? Mert bedugtuk a világosság igaz és egyetlen forrását. Nem tudunk semmit az igaz tudományból, mert nem tanultunk meg semmit belőle. Lemosolyogjuk, ha olvasunk molyette lapon igét a himlőoltásról. És a mai „modernség“ mi más? Tudósok, bölcsészek, szociálpedagógusok, kékkeresztesek, politikusok és mi minden egyéb vagyunk a szószéken, ahova csak egyetlen egy való, az IGE. Minden örömest vagyunk; legnagyobb terhűnk az igehirdetés; kényszermunkát végzünk tudás, belső hivatás, lelkesültség nélkül és ... és elvárnók, hogy tele templom ásítás s hunyó szem nélkül hallgassa sokszor üres deklamálásunkat. Mi magunkban a hiba, a fogyatkozás. Nem vagyunk a világ világossága. S hogy fogyatkozásunkat pótoljuk valamiképen, prédikátorból felcsaptunk „urpapok“-nak s elődeink által a világosság szabadságára nevelt örökségünket kampósbottal kergetjük a mi sokszor téves, sokszor önző, de mindig kevély akaratunk cserénye közé. És az a csodálatos, hogy az üt legnagyobbat a gyapjat adóra, aki még annyit sem tud, hogy ha nyáj nincs, pásztor sem kell. Ez nem durva beszéd. Igaz beszéd. Eszmények felé ? Gyújtsuk fel templomainkban az IGE szövétnekét s hogy felgyújthassuk, neveljünk előbb egy igazi, hivatásos Lévinemzetséget; az nem fog panaszolni, nem fog könnyeket hullatni, mint e mai nemzedék, hanem tanulva az igét, hirdetve a tudott igét, fogja szolgálni milliók legfőbb ügyét. Világosságot; még több világosságot az Isten parancsa szerint. Ez ma és ez leszen Isten kegyelméből a Jézus által a vallásos eszmény mindenha. Ez az erő. Ez a cél. PRÉDIKÁTOR. JELENTES KATONÁINK LÁTOGATÁSÁRÓL. FŐTISZTELETÜ ÉS MÉLTÓSÁOS ELNÖKSÉG! O OLULIROTT 1914 nov. 23-án a főtisztelendő A és méltóságos Elnökségtől azt a megbízatást nyertem, hogy a háború folytán az ausztriai _n kórházakban elhelyezett magyar református sebesülteket meglátogassam. Ez utamra nov. 27-én indultam el s miután az év végével és útitervem Q= első részletének befejezésével mintegy természetes határkőhöz értem, másfelől pedig olyan észrevételeim is vannak, amelyek gyors cselekvést és orvoslást igényelnek : bátor vagyok az alábbi részleges jelentésben utam eddigi eredményét röviden összefoglalni és észrevételeimet a velük kapcsolatos szerény indítvánnyal együtt a következőkben megtenni: Wienbe érve, utazásom céljáról legelőször a közös hadügyminisztériumnak tettem jelentést, ahol ez ellen semmiféle kifogást nem emeltek, sőt azt örömmel fogadták. Egyetemes igazolványt és jogosítványt a monarchia összes kórházainak szabad látogatásaira nem kaptam, mert az az egyes hadtestparancsnokságok hatáskörébe van utalva, igy nekem azt azoktól, illetve a térparancsnokságtól kell esetről-esetre beszereznem. Örömmel jelenthetem azonban azt, nogy missiói utamra való tekintettel az osztrák vasutügyi minisztérium teljes szabadjegyet bocsátott rendelkezésemre a missiói körút egész tartamára. Ezt a jegyet azonban 1915 január 1 -ével meg kellett újítanom s igy néhány napi szünetet nyervén, felhasználom az időt arra, hogy hazajőve, részben a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap utján, részben pedig e hivatalos jelentésemben számoljak be eddigi utam eredményéről. Itt említem meg azt is, hogy a MÁV. igazgatósága a Budapest— Marchegg, illetve Királyhida útvonalra szintén öt szabadjegyet utalványozott, amit köszönettel fogadtam. Ami utam irányát illeti, az az elmúlt hónapban a következő volt: Wien—Mödling—Baden—Klosterneuburg— Prága, Pilsen—Kolin—Pardubitz—Brünn—Wien—Linz—Karlsbad—Éger —Praga— Wien. Ezekben a városokban az ott található sebesültek száma szerint időztem 1—2 vagy több napig. Utamban, ahol csak lehetett, a legtöbb helyen kerestem az érintkezést az ottani protestáns lelkészekkel, kik mint örömmel láttam, már sok helyen foglalkoztak sebesültjeinkkel, sőt néhol magyar imádságokat is olvastak fel nekik, magyar nyelvű Ujtestamentumokat és vallásos iratokat osztogattak. Egyébként is sokszor láttak el értékes tanácsokkal, igazán keresztyéni testvériséggel segítettek minden munkámban. Különösen ki kell emelnem ezek közül Emil Wolf prágai ev. lelkészt és dr. Ferdinand Schenner brünni ev. esperest. Ez utóbbi magyarul is tanul a magyar sebesült katonák kedvéért. Látogatásaimat az elhagyatottan, szomorúan, honvágytól kínozva élő magyar katonák igaz, benső öröm, __ _________ r __ MMMMMMMSN« STELCZER KAROLY •••••••••••••••••• müasztalos, oltárépítő és templom-berendezési vállalata ßijör, J{ossuth £ajos utca 24-ik szám. □ ^elefon: 5.?.1 ............................ Számos elismerő nyilatkozat e téren készített kiváló munkálatokért. ............................
