Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-10 / 2. szám
12. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1915. zeti, sőt egyháztársadalmi vonatkozást is gondolkozásom köréből ki óhajtom zárni. Előttem áll az ember, mint egyed, akár pogány, akár zsidó, akár keresztyén. Mint egyede a társadalomnak, akiről azt mondják, hogy boldogtalan, mert vallástalan. A vallás szolgájának hivatása, feladata, hogy e vészes, rombolással fenyegető állapotot megszüntesse! Hogy már ebben a mi romlottsággal, hitetlenséggel, szeretetlenséggel és még sok mindenfélétlenséggel megterhelt és vádolt korunkban a gonosz és Istentől elfordult emberi nemzetség, mely már a gyehenna tüzére is méltónak állíttatik lenni, vissza és megtéríttessék a hit és erkölcs útjára: e végre sok patikában lombikolják a laboráns urak a különféle hatékony csodaszert. Olyiknak, mint gazdag forrású kútfőnek csatornájából, bőséges gyürüzettel, őrvényléssel folyamlik a megtartó élet-elixir. Olyiknak értéktelen a honi rög növénye, más éghajlat tenyészetét akarja kihajtatni itt, pedig tudhatni, hogy lefagy vagy megég és csak egy határnak két hasábja egyenlő talajú. Nem gúny, komoly valóság, hogy az életembere és a Krisztusban élő ember sokszor elmosolyodik különösen az újkori apostolok buzgóságán, amint nagy komolysággal osztogatják prófétai intelmeiket a Krisztusmentésre. Nem a Krisztusért; az emberért, atyámfiai! az emberért! Minden mi romlottságunk azon egy Krisztusnak érdemét meg nem szüntetheti, még csak nem is gyöngítheti. Nem mi ő érette; ő miértünk. Nem is az egyház azon külső formájáért, melyet a korszellem ostromágyui szétdulhatnak és egykoron szét fognak rombolni, hanem az ember örök vágyáért, melylyel boldog lenni akar s ami maga az élet teljes mivoltában. A legfőbb baj, hogy átalánosítanak, mint a homoopathák, a hasonszeri gyógyászok. Ugyanazon betegségnek minősítenek minden bajt; súlyos szívbajt gyógyítanak ott, hol elég egy négyzetcentiméter angolflastrom. Ez ugyan sebtapasz, de — szerintök — kívülről a szívre jó. Nem akarok és nem is szabad túllépni azon lineán, amely mellett a legjobb akarat iránti feltétlen tiszteletem megálljt kiált; de leszürődött s a tapasztalat füzében edzett igazságom, hogy az a ma már sokfelé sokféleképpen irányzott belmissiói törekvés trükkök után futás, külsőségek után kapkodás, háttérbe szorítása a főnek, az egyedüli megtartó eiőnek. Uj parancsolat, melyet bő szaporasággal szül a mimelési vágy, a parancsolatok postulátuma nélkül. Ezért nem értjük sokan. Kesztyűs kézzel is félünk hozzányúlni. Féltjük tőle, amit félteni kell s ezer ellenmondás ellenében is álljuk e szót, hogy van mit félteni. Nem tetszik nekem, mikor a litániáskodó vallásos est teát traktáló hölgyek rózsafüzérébe fül. Úgy tetszik nekem, mintha innen és onnan Tetzel perselyének zörgését hallanám. És most már odaszegezve magamat az én református hitemhez, nem tudom vallásos eszményemmel összeegyeztetni korunk sok, a vallás aegise alá csempészett visszaélését, melyek szent ártatlanságoknak látszanak és mondatnak, de tulajdonképen Kálvin szigorú hites erkölcsi tanításait elhomályosítani hivatvák. Az eszmény örök, uj parancs sem kell. Állapítsuk meg a diagnózist. Túlhajtott színekkel, sötétnek festik sokan egyháztársadalmi életünket. Egyháziatlanság, üres templomok nem új vészkiáltások. Mint pusztába kiáltó szó . . , hangzanak régtől fogva. Ez azt mutatja, hogy a vallás földi hivatását még nem töltötte be; még szükség van rá. Azok az üres templomok különben sem bizonyos mutatói a vallástalanságnak. Van egyházközség, melyben él a hit s lobog az áldozatkészség üresnek ítélt temploma körül. Van más, hol zsúfolt templom mennyezetének deszkázata szakadoz a hitvány nemzedék fejére. Az üres templom nem jel; az következmény. Benépesedik az egyszer! Holt bizonyos másrészt, hogy sok egyházközségben van bizonyos fokú láz; igen, láz, tehát betegség, ámde az nem egy a halált megelőző láztalan erjedéssel. Ha ezt a korszellem szülte lázas állapotot jellemezni akarom, önkéntelenül Ehrlich 606-ra vagy a diphteriasérumra gondolok. Nagyobb lázt szülve gyógyít mindkettő. Református vallásunk világ és üdvhivatása a megvilágosítás alant és fent, egész az Isteneszmét elfedő kárpitig. Ide s tova négyszázada szólják lelkészelődink: legyen világosság! Hát annyi okos szó hiába zúgott volna bele a világba ? Hát szabad annyira lekicsinyelnünk négy század munkáját, hogy mikor a lelkek-sérumára, a világosságra reagál a szervezet, az iskolában képzett, a szószékről tovább nevelt ember: akkor vészsipot fújva, sikert Ígérő fogásokkal a terjengő világosságot feltartóztatni akarnók ? Ha ezt tennünk nem szabad, alkalmaznunk kell a modern tudomány modern módszerét. A világosság szülte lázhoz hozzá kell adnunk a világosság örökfényü fáklyáját, IFJ. STERN LIPÓT PÁPA, kossuth-u. 25. Mindennemű kézimunka-, himzési előnyomda-, rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. [□] Elvállal mindenféle templomi arany-, ezüst- s selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. [□) Lelkiismeretes kiszolgálás!
