Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-10 / 2. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 11. oldal. 2. szám. Ez igazságok szerint kell megítélnünk minden társadalmi kérdést, mely előbukkanva feleletet kér; és minden társadalmi mozgalmat, mely hullámvetésével gondolkozásra hiv. Illusztráció gyanánt vetjük ide e gondolatokat. A szociálizmus ereje céljában van. Az evolucionizmus célja az őserő nyilatkozásra bírása. A szabadság politikájának célja ad erőt. A megalkuvás politikájának célja az erők összegyűjtése. Ezek nem szójáték. Az igazság játéka velünk. Tegyük fel, hogy a valláskérdés társadalmi kérdés. Vagy, hogy feltétünk semmi érzékenységet ne sértsen, tegyük hozzá az „is-t“ s mondjuk így: a valláskérdés társadalmi kérdés is. Az egyház a vallás társadalma. Mi sem kéznél fekvőbb, mint az, hogy a vallás ereje céljaiban van. E célok nélkül, bármily magas régiókba szálljon is, csak holt erő, láthatatlan erő, sőt elveszett erő. A vallás célja : boldoggá tenni az embert a boldog szó eszményi értelmében. A vallás ereje a boldogság utáni általános vágy az embermílliókban, a vágy szó egész köznapi értelemalakzatában. Eszmény felé tör, ki az általános vágy hajtóerejével akar felemelni a. boldogság magaslatára, anélkül, hogy a Jákob lajtorjáján angyalokat sétáltatna le. Eszmény után fut, ki egy sikerült trükköt tesz meg valláseszménynek s szem elől tévesztve a valódi célt, alant keresi, kutatja, ami nincs. A boldogságot a porban, a tüzet a vízben. Eszmény, mely felé törni kell, a boldogság s az erő ? .. . az erőt is megtaláljuk; még csak keresni sem kell. A vallásról, közelebb a keresztyén vallásról, még közelebb — számmal se ne vétsek, se ne botránkoztassak — a református vallásról is ilyen alaptételek szerint vélekedvén, természetes, hogy vallásos irányú tevékenységem, akár a belső, akár a külső építésre nézve nem merül ki magamra nézve ép úgy, mint embertársaim — mondjuk — híveim életére irányított változatában, sem a gyermeteg, naiv hit fatalizmusában, megnyugovó tehetetlenségében, sem a földre nem való, a földtől távol eső illúziók kecsegtető ábrándképeiben. Vallásomnak felelnie kell magáért Ítéletem előtt; vallásom csak annyit Ígérhet nekem, amennyit adhat is nekem. A vallásért, melyet tanítok, felelnem kell tanítványaim előtt; a vallás nevében csak azt Ígérhetem, amit meg is adhatok. E kijelentésekkel látszólag ellentétbe jutottunk a vallásról, mint fogalomról terjengő általános nézettel. Üres látszat. A vallás, mint fogalom nem is létezik. A vallás nem húzható rá semmi szóképletre. Elv elv ellen, hitcikk hitcikk ellen küzdve rombolhat-építhet épen a vallásos élet mezején is; de e küzdés nem a vallás bűvkörét, hanem az észt ostromolja meg; az észt, mely a vallást, az ész örök kútfejét, az ész alpháját és ómegáját, az ész erejét és megsemmisítőjét rabigába törni akarja. Midőn azt mondjuk tehát, hogy a vallás csak annyit Ígérhet, amennyit adhat is, ezzel a vallást nem rántottuk le magas piadesztáljáról; épenséggel nem. Az embert, az emberi észt emeltük fel a vallás piadesztáljára. Hiszen a vallás egy és örök; az ember tiszte, hivatása, hogy a való vallást — önmagáért — megismerje. A kijelentés isteni lényegét, isteni bélyegét ez adja meg. Az ember képtelen, legaláb gyarló amaz egy és örök és tökéletes vallás megismerésére. Segítségére jő az isteni kegyelem, hogy az embert a vallás változatlan magaslataira feljuttassa. Nagy vonásokban ez a vallás állandó képzete s e képzet magában hordja végszerütlenségét. Ma az evangéliumok magaslatain állva s a krisztusi kijelentés isteni eredetét meggyőződéssel elhivén, tovább nézni nem tudunk, helyesebben: tovább nézni nem merünk. Az apokalipszis szárnycsattogása előtt már bedugjuk fülünk. Pedig épen az isteni végtelen bölcsesség és elfogyhatatlan kegyelem természetes folyománya, hogy: Ő eljő még egyszer! A kijelentésben befejezettség nincs. És e gondolattal a krisztusi kijelentés tökéletességét nem sértjük. Az üdv lépcsőzetén ugyanő vezet. Az üdv korolláriuma pedig a boldogság. Ezekből következik, hogy a vallást adni nem lehet; a vallás szolgája is azt senkinek nem adhat; nem is kell adnia; a vallás forrása, eredője, ereje egy és ugyanaz; a vágy, mely innen elvezet; melyről nem tudjuk, honnan jő; de „zúgását“ halljuk. „Zúgását halljuk“ s futunk utána, mint kiröppenő méhraj után. Majd csak megáll. Majd csak megszáll. Hát nem áll és nem száll meg. Nem is tudjuk meg, hogy hová megy. A vallás nem e világból, nem e világra való. E világból az örök vágy szülemlik e világra. Semmi más. A vallás célja hát az örök vágy magvacskáit akképen hintené el a vágyak földjébe, a milliók szivébe, hogy kikeljenek s gyümölcsöt hozzanak. S ez a tenyészet, maga ez a cél: a vallás. Hol ez nincs, hol vágy nincs, ott vallás sincs. Kopár, kietlen társadalmi mezők felett a vallástalanság vihara zúgott át. Átzúgott e vihar a mi társadalmi életünk felett is. Szándékosan használom a társadalom szót; a feleke-TT 7T p T Th T "C MT a. ref. főiskolai nyomdában kis jószef 1V1 H KJJ ELLJCÍN 1 PÁPAI REF. ESPERES-LELKÉSZ ÁLTAL IRT EGYHÁZI BESZÉDEK AZ 1914. ÉVI VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN ÁRA 3-40 KOR. MEGRENDELHETŐ KIS TIVADAR KÖNYVKERESKEDÉSÉBEN PÁPÁN. POSTAFIÓK 12. — BÁRHOL MEGJELENT KÖNYV KAPHATÓ KONYV- o»o KERESKEDÉSEMBEN, FÖ-UTCA 21. SZÁM. o°o
