Dunántúli Protestáns Lap, 1915 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-28 / 13. szám
13. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 101. oldal. mény téli hadjáratban a néhány nap alatt rongygyá foszlott cipő és ruha miatt mind leesik is a lábáról a határainkat élete árán védő sereg. Nekik mindegy, ha gyógyíthatatlan, holtig kínzó tövist szúr is testükbe a rongy ruha miatt történő meghűlés. Azt jelenti, hogy kezet fognak az ellenséggel; azzal együtt gyöngítik, pusztítják a mi seregeinket. Azt jelenti, hogy őket ugyan nem aggasztja, nem busítja, ha a betegség által levert sereg hátán betör határainkra az ellenség dúlni, rabolni. Ah nem közönséges bűn az, amit ezek az üzérek elkövettek. Hazaárulás annak az igazi neve! Óh az a veszteség, amit pénzben okoztak a köznek, az államnak csak semmi ahoz a veszedelemhez, amit fölidéztek a háború kimenetelét illetőleg. De nem csak ott a harctéren lobognak a hazaszeretet oltárai; lobognak mindenfelé, szerte a hazában. Lehetetlen ellágyulás, elérzékenyedés, könnyek nélkül nézni azt a töméntelen áldozatot, amit versenyezve hordanak a haza hü gyermekei. Ezer meg ezer családból elvitte a szent kötelesség szülő karjából a gyermeket, feleségéből a férjet, gyermekéből az apát; a kenyérkeresők kezéből kivette a békés munkaeszközöket, helyettük kezeikbe adta a hont, a családi tűzhelyeket védő fegyvereket. És most i0— 12 éves gyermekek, elgyengült, nyugalomra vágyó öregek, fiuk, leányok, asszonyok nagy erőfeszítéssel sürögnek, forognak, hogy pótolják a rengeteg férfi erőt és munkájuk által a föld ez évben is megadja a kenyeret, az életet. Ég kezükben a munka, hogy előteremtsék a küzdő sereg részére is az elsőrendű muníciót : az élelmet; küzködnek, hogy elűzzék határainkról az éhínséget. Nagy, áldozatos, szent munka ez. Egyenesen honboldogító munka. Szent kötelessége volna hát mindenkinek arra törekedni, hogy ott és úgy ahogy éppen tud, segítsen e nagy munkában ; azon lenni, hogy a munkaeszközök, első sorban pedig az élelem és ruházat minél olcsóbban hozzáférhetők legyenek. A köz java azt kívánná, hogy e nagy veszedelemből, a háborúból, senki se húzzon hasznot, hanem inkább áldozatot hozzon mindenki együttérzéssel, összetartással. És mégis szivünk keserűségével meg keil állapítanunk, hogy az üzérkedés ragályos nyavalyája szörnyen elhatalmasodott. Meg kell vallanunk, hogy ha volt valamikor uzsorakereskedés, ma csakugyan van. Ez az uzsora-kereskedés verte föl oly szörnyen, szinte elviselhetetlenül az élelmiszerek árát. Ugyanazon tárgyért több üzér is zsebre vágja munka nélkül a hasznot, mig végre a fogyasztó is hozzájuthat méreg drágán. Egyik részen szinte határtalan az áldozatkészség, a jótékonyság gyakorlása, másik részen az uzsora-haszon hajhászása. A falusi nép rakásra gyűjti az élelmi szereket : főzelékfélét, tojást, aszaltgyümölcsöt, gyűjt fehérneműt a sebesült katonák részére; a városi meg újra és újra megnyitja erszényét és előkelő nők tényleges, nehéz szolgálatot vállalnak a sebesültek körül. Nem remélt szép adományok gyűlnek össze vallásos, vigasztaló, hiterősítő iratokra. A másik részen pedig evés közben még jobban megjött a haszonlesés étvágya. Minden eladnivalónak hihetetlenül felszökött az ára. Mert a hazaszeretet oltára körül forgolódók nagy tömegében ott tülekedik, zajong a sok lelketlen üzér is. Valyon támad-e vitéz, aki felveszi velük a harcot ? Valyon az ország közérzülete fel tud-e úgy háborodni a gazságokon, hogy kivesse őket magából ? Mert ezt érdemelnék nyilván ; örök megbélyegzést érdemelnének ! Vagy talán az álszemérem veszi át a szót és tele susogja a közvélemény fülét: „Ne vigyük a világ elé a szennyesüket. Előkelő, jónevü iparosaink és kereskedőink kipellengérezésével ne pellengérezzük ki a magyar ipart, a magyar kereskedelmet“. Az álszemérem ugyanis ilyen altató dalt szokott dúdolni, mikor nagyfejű bűnösök érzékeny megbüntetését várja az egyenes gondolkozásu emberek igazságszeretete. Hs * * De mondjon bármit az álszemérem ; mondjon bármit a „kezét mosó hideg közöny;“ mondjon bármit az a kalmár elv : kéz kezet mos ; előttünk álljon magasságban, az igazság hőseinek dicsfényében Jézus és mi ne csak bámuljuk őt és ne csak szájjal közelítsünk hozzá. A nehéz idők komoly szelleme ihlesse meg belső emberünket. Lépjünk eltökélten az ő nyomdokiba. Viseljük méltán, ne méltatlenul a keresztyén nevet. A katona feltétlen engedelmességével, hősies vitézségével harcoljunk boldogságunk ellensége : a bűn ellen. És ne tegyünk különbséget kis bűn és nagy bűn között. A bűn olyan, mint a kéményből aláhullott korom ; a porszemnyi is piszkít és a sok porszemnyi befeketíti, tönkre silányítja a lelket. A kis bűnök ha elszaporodnak, úgy lesznek hatalommá. Ne engedjük hát elszaporodni őket. Jézussal együtt küzdeni csak dicsőség. Szerezzünk magunknak dicsőséget a bűn ellen való harcban. És amint kedvünk telik most nekünk abban, hogy vitéz véreink csodás bátorsággal, eltökélten vívják ellenségeinkkel a harcot: úgy az Istennek is, a mi Idvezítőnknek is kedve telik a mi harcunkban, amit vívunk a lelkek tisztaságáért, igaz jólétünkért; egy szóval: az Isten országa diadaláért. Ámen. MEGNYITÓ BESZÉD. A BELSŐSOMOGYI EGYHÁZMEGYÉNEK KÖZGYŰLÉSÉN ELMONDTA: HUSZÁR ALADÁR. NAGYTISZT. ÉS TEK. EGYHÁZM. KÖZGYŰLÉS 1 ngedtessék meg nekem most, midőn az önök bizalmából elnyert gondnoki tisztemben első ízben van szerencsém az egyházmegye közgyűlésének megnyitásánál már az egyik elnöki széket elfoglalni, hogy önöket az igaz szeretet hangján üdvözölhessem.
