Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-03-22 / 12. szám
Huszonötödik évfolyam. 12. szám. Pápa, 1914 március 22. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Jézus szenvedése történetéből. — Besser után. — Ami nekünk igen magas, amit gondolattal föl nem érhetünk, az Isten fiának lelki szenvedését az alatt a három óra alatt, mig a kereszten volt, az Atya egy képben állítja elénk, hogy megértsük. Ebben a képben egy hatalmas nagypénteki prédikációt tartott Ö. „Hat órától kezdve pedig sötétség tőn mind az egész földön kilenc óráig és meghomályosodék a napu. Bethlehem mezején az Úrnak dicsősége beragyogta a sötét éjfélt a Magasságos tiszteletére ; a Golgothán sötét lesz világos nappal, mert a világ világossága a halálba sűlyed, a sötétség fejedelme gyakorolja hatalmát és az Isten ítéletet tart. A sötétség, melyről az Úr szólt búcsuzásakor (Ján. XII. 35.), most meglepte a népet, mely megfeszítette királyát és eltaszította magától üdvösségét. Szószerint beteljesedett az írás: „Lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: lenyugtatom a napot délben és besötétítem a földet fényes nappal. Ünnepeiteket búra változtatom és minden dalotokat szomorú énekké! Gyászruhát borítok minden derékra és olyanná teszem, mint aki egyetlen fiát siratja“ (Ámos VIII. 9—10). Azonban nem csak azt az éjszakát ábrázolja ez a sötétség, amibe a Jézust megfeszítő nép jutott e húsvéti ünnepen, hanem azt az éjszakát is, amelyen a megfeszített király most átment. Chrysostomus azt mondja: a teremtmény nem volt képes elviselni teremtője szégyenét, azért a nap magába zárta sugarait, hogy ne lássa az istentelenek gonoszságát. Igen; sőt még többet prédikál nekünk a sugártalan nap. A teremtmény nem viselhette el a saját ragyogásának díszét azokban az órákban, melyekben a teremtő minden égi díszből kivetkőzött. Miként a földi nap elvesztette fényét, úgy elvesztő Jézus is, a szellemek napja, az ő fénylő ragyogását, nevezetesen örök istenségének érzését, hogy érezhesse a sötét pokolnak és a halál éjszakának rettentéseit. Ha nem, akkor istenségének fénye messze visszaűzhette volna a halálnak sötétségét. A nap mindazáltal nap maradt, habár három óra hosszat látható sugarak nélkül is; Jézus Isten fia maradt, habár három óra hosszat dicsőségének érezhető bírása nélkül is. Igen, a szem szem marad, ha behunyjuk is pillánkat. Mint a szemhéj elrejti a szemet, úgy rejtette el az Idvezítő örök istenségét az ő teste, életének minden napjaiban, teljesen ott a Getsemánéban és most a GoL gothán. „Mert mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap és engesztelési szerezzen a nép bűneiért“ (Zsid. II. 17.). K. J.
