Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-11-29 / 48. szám
394. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. tettel és tisztelettel környékezett tanító gyászos eleste felett egy részvét-könnyet hullasson s az özvegy édes anya fájdalmát ezzel csillapítsa ! És ime mi történt ? A missiói lelkésznek egyetlen vigasztaló sora nincs az özvegyhez, a kétségbe esett édes anyához, ki ott lakik a parochiális épületben. A rémes hir, szerencsére nem bizonyult igaznak, hetek múltával Galicziából jön a fiú, a tanító levele, melyben kéri az édes anyát, hogy küldjön részére meleg ruhát, hósapkát. Október elején felküldi az emeletben lakó lelkészhez fia államsegélyes nyugtáját aláírás céljából, hogy az adóhivataltól a havi államsegélyt fia részére felvehesse s egyben kéri az egyház pénztárából is a havi járandóságot s a lelkész? megtagadja a kérést, hivatalos levélben értesítette az édes anyát, hogy a Nmélt. m. kir. vall.- és közokt. Miniszternek 1914-ik évi 120.000 rendelete értelmében s Nagytiszt. Esperes úrnak jóváhagyó véleménye alapján, hogy bizonyítsa be édes anya azt, hogy fia életben van, mig ezt be nem bizonyítja, addig egy fillért sem utalványoz s az állam segélyes nyugtát sem Írja alá! Ha szemeimmel nem láttam volna s nem olvastam volna ezt a hivatalos leiratot, kételkedném, hogy ilyesmi megtörténhetett! Hogy szeretett Esperes urunk ilyen feltételt adott volna a missiói lelkésznek, azt egyenesen kétségbe vonom, azt el nem hihetem. Az édes anya fut a Főispánhoz, a kir. Tanfelügyelőhöz, sérelmével alkalmatlankodik Főtiszt, és Méltóságos Püspök urunk előtt, ki erélyesen közbe lép és sürgönyileg felszólítja gondozó lelkészt a tanítói fizetés azonnali kiutalványozására. Haza hozzák hordágyon a megsebesült honvéd főhadnagyot, egy gépfegyver osztag parancsnokát a harctéren. Hetven emberből hatan maradtak életben, azok is megsebesülve. Képzelhetni az édes anya keservét, bánatát, siralmát és rémületét! A sebesült főhadnagy tanító öccsének lakásában az édes anyai szeretet s nőtestvéri gondozás melegségével környékezve pihen, gyógyul, épül, hogy újra visszamenjen minél előbb a „kölcsönt visszafizetni“ a csatatérre. Látogatók jönnek, mennek, egyik a másiknak adja a kilincset, részvétteljes szivek bátorító szókkal elhalmozzák a sebesültet, gratulálnak az Őfelsége a Király által, a vitézségi hadi éremmel bátor magatartásáért kitüntetett főhadnagynak, mindenkinek van egy szava, mindenkinek van egy meleg kézszorítása a hős hadnagy iránt. Hát a lelkész ? risum teneatis, meglátogatja- é egyházi adóját mindig pontosan befizető sebesült hívét ? Mintha semmi sem történt volna, egy élő, valóságos négylábú birkát köttet ki az egyházfi által a sebesült beteg főhadnagynak, a tanítói laknak ablaka alá, úgy, hogy az a jámbor tarkabárány szüntelen való és folytonos bégetésével szórakoztatja a seblázban lévő szegény sebesültet, ki utóvégre pokoli izgatottság után kénytelen megizenni a missiói papnak, hogy köttesse el a bárányt az ablak alól! Ha ezt az esetet magától a főhadnagytól nem hallottam volna panaszképpen elbeszélni, kételkedném annak valódi megtörténte felett! Szegény bárány! e hasábokon kelle néked szerepelni! Elérkezik november eleje, a kántortanítói fizetésért kopogtat az édesanya a lelkész szive ajtaján, s mi az eredmény ? Egy muszka generális, akarom mondani, egy moszkvai házmester szájába sem illő, kemény hangú, számozott hivatalos leiratban értesíttetik a harctéren küzdő tanító édes anyja, hogy a tanítói fizetés csak akkor lesz folyósítva, ha az édes anya a .tanító fiának hadbavonulása óta, augusztus 1-től az illetéktelenül használt és bitorolt tanítói lakás árendáját, haszonbérét összesen 185 koronát, mond egyszáznyolvanöt koronát lefizet! s egyben figyelmezteti az özvegy édes anyát, hogy tovább a tanítói lakásban nem fogja megtűrni, mert a tanítói lakást az egyház haszonbérbe akarja adni, mert szüksége van a pénzre s e célból rövid időn a tanítói díjlevelének megváltoztatása napirendre tűzetik s a szabad lakás élvezete, lakáspénzre fog fordíttatni, átváltozni s ha felszólításának, a 185 korona lefizetésének eleget nem tesz, az egyházi felsőbbség jóváhagyásával (no ! no !), melyre már most is kezében a leirat, a lakásból karhatalommal kilakoltatja 1 Hát nem bámulatos kúrapasztorális-e ez ? Kell-e ennél több irgalom és kegyelem ? Télviz idején hurcolkodni ? Hátha a kántortanító is haza jön történetesen sebesülve ? Hol fog ő lakni ? Szegény özvegy! Kétségbeesésében áldott jóságu Főtiszt. Püspök úrhoz fordult, mint egy üldözött madár és szeretett Főpásztorunk ismételve felvette a könnyező asszony ügyét, a lakásban maradást néki biztosította, mig csak fia haza nem jön, a túlkapásokat gyakorló lelkészt, a missiói papot bizonyára figyelmeztette kötelességeire, a szeretet törvényeinek gyakorlására ! Ha a missiói pap eredeti levelét nem olvastam volna, ha a siránkozó özvegy könnyeit nem láttam volna, nem hinném el, hogy ezek így, amint leírtam, megtörtént dolgok legyenek. Hányszor volt már sürgetve a lelkész és tanító közötti jó viszony ápolásának szükségessége! Sajnos, ilyen esetek nem vezethetnek célhoz, sőt a ref. tanítói A vidék legrégibb és legnagyobb cipőüzlete.---------------------- Alapíttatott 1864-ben. - ■ ■ ■ « ■ ■ ■ Mérték szerint, vagy egy beküldött minta*cipő után nem* csak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet kapni. Beteg és szenvedő lábakra (orthopad*muuka) kiváló gondot fordít. Raktáron tartok mindennemű saját készítményű úri-, női- és gyermek-cipőt. « C=5 0 Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadász-cipőit és csizmáit. ANHEIM ÁRMIN ezelőtt Altslädter J cipőraktára PÁPA, Kossuth Lajos utca 32. sz. T □□□□□□□□□□□
