Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-16 / 33. szám
272. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. a csaták tüzének égető fájdalma, óh, rendelj melléjük nemesszívü ápolókat; szelidszavú vigasztalókat. Töltsd el egész környezetüket, még az ellenséges népet is az irgalmas Samaritánus emberséges érzületével, hogy ne kérdezzék kicsoda, micsoda, melyik nemzetből való; csak a szenvedő, a segítségre szorult embert lássák bennük és karolják fel őket hűséges gonddal. Óh, ne engedd Istenünk, hogy elhagyatottan, kétségbeesve epedjenek el, váljanak halálra! Vess véget szenvedéseiknek hamar, akár életre, akár halálra. És amikor vívódnak • amaz utolsó ellenséggel, a halállal: állíts melléjük a hit angyalában egy ismerős, kedves vigasztalót, ki a mennyei boldogság édes reményével varázsolja arcukra a megnyugvás szelíd derűjét. Abban a boldog hitben vidd át őket a harci zajból az örök béke honába, hogy ha ők elestek is, áll a haza; és abból a földből, amelyért harcoltak s amelyet vérükkel áztattak, kihajt majd és felvirul mesés gazdagsággal a szabadság, a felvilágosodás, az emberszeretet, a jólét és a hálás utódok áldani fogják dicső emléküket. Urunk Istenünk ! Igéd biztat: kérjétek és megadatik; alázattal, hittel kérünk, hallgasd meg szívből fakadt esedezésünket. Erősítsd, növeld bennünk a hitet, hogy akik benned bíznak, nem szégyenülnek meg. Ez a hit űzze el testünk únottságát, lelkünk levertségét és segítsen el oda, hogy akaratodon való megnyugvással híven végezzük munkáinkat. Óh, adj nekünk ehhez erőt, egészséget és alkalmas időt kegyelmedből a Jézusért. Ámen. Kis József. US M Buzdító beszéd. A belsősomogyi református tanító-testületnek f. évi közgyűlésén elmondta Izsák Aladár somogyjádi lelkész. A pedagógiai tudomány voltaképeni megalapítója a 14 éves korában már filozófiai munkát író Herbart, miután Pestalozzi müveivel megismerkedik, felkeresi a nagy tudóst Burgdorfban. Ez a látogatás kitörölhetetlenül mély hatással van a fogékony ifjúi lélekre, elannyira, hogy éppen ennek a látogatásnak köszönthetjük Herbartot, a pedagógust . . . A szíves meghívásra látogatást teszek most én is ennél az érdemes testületnél, Önöknél, igen tisztelt uraim. Vajha olyan örvendetesen elhatározó jelentőségű lehetne e látogatás, hogy sikerülne az egyházmegyénk tanítói karában rejlő minden erőt munkába fogni, minden tehetséget felhasználni és minden lelkesedést az alkotás, az építés vágyának fókuszába gyűjteni ama Református Egyesület kebelében, melynek érdekében most Önök közé jöttem. Amint méltóztatnak tudni, a múlt esztendő nyarán tartott egyházmegyei közgyűlés elé egy olyan értelmű indítványt terjesztettem, hogy igen nagy kiterjedésű, igen népes és így igen sok szellemi és lelki talentummal felruházott egyházmegyénkben alakíttassák egy egyesület, mely a lelki építés intenzív munkájával törekedjék kifejleszteni az egyház szellemi és erkölcsi erőforrásait, szóval igyekezzék fokozni az egyházszeretetet, mélyíteni a hitéletet és munkálni a kulturális haladást a kálvini protestántizmus szellemében. Az egyesületnek tagja lehessen minden felnőtt férfi és nő, egyháziak úgy, mint világiak. Évenkint központi helyen, mindig más-más vidéken, ünnepi üléseket rendezzen, melyeken lelkészek és világiak tartanának vallásos tárgyú, építő irányú felolvasásokat, szabadelőadásokat, vitatkozásokat. Az évi tagdíj csekély két koronában állapíttassák meg, melynek fejében a tag a felolvasásokat tartalmazó Évkönyvet díjtalanéi! kapná. Az indítványt az egyházmegyei közgyűlés egyhangúlag elfogadta, nyomban kiküldötte az előkészítőbizottságot, mely az alapszabálytervezettel a tél folyamán elkészült s mely tervezet a legutóbbi egyházmegyei közgyűlés helybenhagyásának megnyerésével már az egyházkerületre is felterjesztetett. Az ügy hivatalos része tehát nagyrészt rendben van. Most következnék a keretek betöltése, az eszme megtestesítése, a tervnek valóra váltása, a lelkesedés energiába szökkentése, szóval a cselekvés ideje . . . Lelkészi karunk immár, csaknem kivétel nélkül, várvánvárja az őszi ünnepélyes megalakulás idejét. De úgy éreztem első pillanattól fogva, hogy nemcsak a siker bizonyos reménységéért, hanem ez egész mozgalom természete szerint is elsőrendű feladat annak a tanítói karnak teljes megnyerése, mely az egyházakban eddig
