Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-09 / 32. szám
264. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1914. Imádkozzunk ! Imádság egyházi beszéd előtt és után, a háború kitörését követő vasárnapon, augusztus 2-án. I. Szivünket elöntötte a keserűség árja, Istenünk! Aggodalmak, kétségek közt hánykolódik lelkünk. Ah mert szörnyen megnehezült az idők viharos járása felettünk. Amit tavaszi reményeinkből tönkre nem tett a fagy, a cserebogár, a hernyó, majd a szárazság, elvitte itt-ott az árvíz, elverte a jégeső, leteperte az orkán ; most már hetek óta emészti országszerte a túlságos eső, a rothasztó nedvesség. Sír bennünk a lélek, mikor látjuk, hogyan pusztul, vesz munkánk eredménye; hogyan rothad el a kenyér, az élet föld alatt és föld felett. Most meg mintha a végítélet napja tört volna ránk. Elszabadultak a háború fúriái. Vadul száguldanak országokon keresztül. Rohanó szekereik alatt reng a föld; öblös hangjuktól morog a levegő. Mérges lehelletük, mint vészes felhő, éjszakává sötétíti a nappalt. Tüzokádó szájuk perzsel falukat, városokat. Nyomukban sikolt az égető fájdalom, jajgat a pusztulás, sóhajt, gyötrődik az aggodalom, hervad a reménység. Ah de gonosz az ember, Istenünk! És ah de esztelen 1 Gonosz, ki rút képmutatással fajszeretet leplébe burkolja a fajgyűlöletet: mézbe rejti a mérget; szabadítás jelszavával csalogat szolgaságba !... Esztelen, ki vakon rohan a ravasz hitegető után és keresi nem a békességet, de a háborúságot. De nem vádolunk csak másokat; ezer nyomorúságunk késztet, szálljunk magunkba és bajunk okait keressük magunkban is. Meg is találjuk irántad való engedetlenségünkben. Bölcsek vagyunk a magunk ítélete szerint és járunk az érzékiség utjain. A te bölcseséged, igéd világa nem elég, nem kell nekünk. Nem akarunk lenni alázatos, engedelmes gyermekek az atyai házban. Nagyravágyásunk fölöltözik az önállóság csillogó köpenyébe és távol tetőled, kérkedve keresi a hatalmat, a gazdagságot, a testi gyönyört. Ez a mi bününk; ez az eláradt romlottság szorongatja és pusztítja az emberiséget. Elfordultunk tőled. Egyetemben mindnyájan haszontalanokká lettünk. Te is elfordítottad tőlünk orcád világosságát. Átadtuk magunkat földi vágyainknak; tombol az érzékiség; és te engedéd, hogy megkeseredjék szánkban gyönyöreink édessége. De mivel irgalmas vagy és nem gyönyörködöl a halálravalónak halálán, várod a bűn álmából való ébredésünket; várod a kijózanodást, a megtérést; hozzád térésünket. Oh bárcsak térítené észre e halmozott nyomorúság a népeket; bárcsak fakadna fel szivükből a sóhaj: elmegyek az én Atyámhoz. Istenünk, a mi szivünket megtörte a nyomorúság; le vagyunk verve. Oktalanságunk és erőtlenségünk szörnyen megszégyenült. Segítség után sóhajtunk; hozzád vágyunk; oh fogadj be kegyelmedbe. Vigasztalj és erősíts meg; hallgass meg és ments meg minket. Ments meg a természeti csapásoktól; tartsd meg, add meg kenyerünket: mentsd meg országunkat gonosz szomszédaink romboló dühétől; fiainkat, véreinket gyilkos fegyvereiktől. Oh végy minket oltalmadba, oh könyörülj rajtunk Isten, magyarok Istene. Alapige volt: XLV. zsolt. 4—5. v. Kösd derekadra kardodat vitéz 1 Dicsőségedet és ékességedet. És ékességedben haladj diadallal az igazságért, szelídségért és jogért. Mindenható Isten, nem jöhet ajkunkra úgy a szó, hogy te előbb ne tudnád; mert látod, tudod érzelmeinket, gondolatainkat. Tudod azt a sok keserűséget, meg-megújuló aggodalmat, tépelődéseket, miken az utóbbi esztendők alatt átmentek legjobbjaink, akik őrködnek országunk belső és külső békessége fölött. Tudod, látod azt a tömérdek kárt és szenvedést, mit gyűlölködő szomszédaink sok esztendőkön át okoztak nekünk békességszerető, munkához szokott népnek. Tudod, látod a gonosz üzelmek nyomán támadt elkeseredésünket és azt a hő óhajunkat, hogy észretérítvén a rossz szomszédot, békességet és nyugalmat teremtsünk határainkon ; azt az óhajunkat, bárcsak csinálhatnánk fegyvereinkből kapákat, szuronyainkból sarlókat, kaszákat. \ r •• rr \ •• \ nyomatására Egyházmegyei jegyzőkönyvek » megyék vezetői szives figyelmébe ajánlani a kezelésem alatt álló főiskolai könyvnyomdát, melynek felszerelése és versenyképessége ma már vetekedik a főváros hasonnemü nagyobb vállalataiéval. Elvünk: lehető jutányos áron jó és szép munkát előállítani. A Nagytiszteletü Lelkész Urak amikor a főiskolai nyomdát pártfogolják, szolgálatot tesznek magának a főiskolának is, amennyiben a nyomda jövedelme a tulajdonos főiskola pénztárát gyarapítja. A főisk. nyomda pártfogása tehát felekezeti érdek. Ez alapon kérve becses megrendeléseiket, vagyok tisztelettel: í/Jq Tiv^H^r könyv- és papirkereskedő, a főiskolai nyomda i\lo 1 lVdUal kezelője Pápa, Fő-utca 21. Saját könyvkötészet.
