Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-08-02 / 31. szám
Huszonötödik évfolyam. 31. szám. Pápa, 1914 augusztus 2. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4*50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. A háború. Amit olyan lelkiismeretes gonddal, olyan csodálatra méltó türelemmel igyekezett elkerülni országunk, a háború végre is kitört. Neveletlen, gonosz szomszédunk: Szerbia másként sehogy se volt észretéríthető, csupán a fegyverek erejével. Ez előtt majd meghajlik és meghódol. Az a manifesztum, amit Ö Felsége julius hó 28-án népeihez intézett, teljes hűséggel tárja fel a helyzetet. Mennyire elhisszük a 84 éves aggastyán királynak: „az volt a legfőbb vágyam, hogy az Isten kegyelméből még hátralevő éveimet a béke müveinek szentelhessem és népeimet a háború áldozataitól és terheitől megóvhassam“. Mindenki tudja, hogy csak az ő akaratán múlt, hogy a két év előtti Balkán-háborúba bele nem keveredtünk és a világháború réme nem vonulhatott át határainkon tüzes szekerével szörnyű pusztítással. És most ezt a békeszerető, jószivü aggastyánt arra kényszeríti a nyegle szomszéd, hogy karddal vessen véget a határait és népei belső nyugalmát háborgató gonosz üzelmeknek. Az irás azt mondja: a jó békességet áron is megvegyétek. Oh mi igen sokra becsültük a békességet s ezért sok esztendő óta nagy árt fizettünk érte. De a fegyveres béke már szinte agyon boldogított, tönkre tett bennünket. Sok volt a veszteni valónk, a féltett kincsünk, sokat adtunk hát a megmentéséért. Silány szomszédunk félreértette a békeszeretetünket, a türelmünket és éretlen gyerekek módjára visszaélt vele. Nem maradhat el a példás megfenyítés. Ezekben a nehéz, nem szeretem napokban fölemelő látni, hogy a nemzetek többsége nem csupán a múló földi viszonylatokra, ezek esetleges hasznaira és káraira tekint, hanem a magasabb, erkölcsi szempontokra is. Az a szikra, ami a háború tüzét kipattantotta: szörnyű gyilkosság volt. Egy messzeágazó összeesküvés rémtette. A mi trónörököspárunk meggyilkolása Szerajevóban. Mikor ez most már egészen nyilvánvaló minden szálaival, akkor ennek a műveletlen, vad népnek védelme, védelmének csak megpróbálása is szégyene az európai műveltségnek. És akadt két ilyen : ország: az egyik Oroszország; a másik Franciaország. Ezek megpróbálták védelmükbe venni azokat, akik gyújtogatnak és gyilkolnak a mi határainkon! Rösteljük-e magunkat miattuk?! Hát nincs erkölcs, csak anyagi érdek?! Hát a jók, a nemeslelkek nem szoridárisak mind?! Hát inkább cimbora, mint embertárs?! Ah dehogy nem szolidárisak az emelkedettebb gondolkodásúak is! Hisz eltekintve attól a lángoló lelkesedéstől, amellyel a monarchia lakosai valóban életüket és vérüket ajánlották föl országaink becsületének, határai épségének és nyugalmának biztosítására, valóban fenséges összetartással állanak mellettünk szövetségeseink: Németország és Olaszország. De ott áll mellettünk, erkölcsi igazságunk mellett Anglia is. Nem csodálkozunk mi hű szövetségeseink és Anglia magatartásán. Sőt természetesnek
