Dunántúli Protestáns Lap, 1914 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-18 / 3. szám
Huszonötödik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1914 január 18. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egy évre 9 K, félévre 4-50 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Dr. Antal Gábor püspök meghalt. Csak hajtsd le fejedet keserű bánatban, csak keseregj sok sírással magyar református Sión! Csak zokogj a próféta fojtogató siralmával : „Elesett a mi fejünknek koronája, jaj nékünk!“ Libánon hatalmas cédrusát bensejében megőrlé titkos féreg; az elmúlás szele lesodorta az enyészet sötét völgyébe. Dr. Antal Gábor püspök meghalt! Összeroppant, semmivé lett a megtörhetetlennek vélt testi erő. Kialudt a csodás elme fénylő világossága. Kihűlt a nagy szív éltető melegsége. Ah, hogy az ily kiválóságok is végül mégis csak azt hirdetik: por és hamu vagyunk! Aki járt az Alpesekben, ámulatból ámulatba esett az égbenyúló magas hegyek változatos szépségeinek láttára; elragadtatva szemlélte a szűz-tiszta hó ragyogását napfényben. De úgy vélte, hogy egyre érzi a hideg nagyság lekicsinylő fuvalmát; érezte, tudta a magasság megközelíthetetlenségét. Belátta, hogy ez a nagyság csak magáért van, csak magának él. Antal Gábor nem ilyen nagyság volt. Kimagaslott, messze látszott, miként a Karmel. Derűs, virágos volt az élete, pazarúl gazdag volt a szeretet forrásaiban, a jótékonyság tápláló gyümölcseiben, a szelíd vigasztalás megnyugtató, felüdítő árnyékaiban; a messzelátó, a látókört szélesítő magasságokban; éppen miként az Isten kertje, a Karmel. Olyan volt az élete, mint egy bővizű folyam, amely nyugodt méltósággal hordoz nagy terheket; amelybe összefut sok apró csermely és mellékfolyó! Istenem ! mennyi panaszos sóhaj, mennyi keserű könny futott össze Antal Gábor nagy szívében ; mennyi terhét hordozta ő másoknak! Hányszor öntözte meg a bánataszálytól eltikkadt szíveket édes vigasztalással! Mily hatalmas intézmények terheit hordozta és juttatta el céljukhoz! A szív embere volt. A tettek férfia. így szerzett nevének közbecsülést, országos hírt, nemcsak hitsorsosai, de honfitársai közt is. A nép fia a népért, seregek boldogításáért élt. Ezért nagy sereg elévülhetetlen hálája, igaz szeretete, forró könnyei kisérik sírjába. Körülállják ezt lelkészek és államférfiak, tudósok és hívők az ország belsejéből, meg a végvidékek és egy idegen világrész szétszórt csontjai. Búcsúznak mind: kartársunk, barátunk, honfitársunk, szövétnekünk, Áronunk és Mózesünk, Isten veled! ^ j
